idezojelek

Veszélyes illúzió

A magyar kormány és a parlament kétharmados többsége megtalálja a módját annak, hogy az áltudományos fejtegetések, a jogászkodás mögé bújó erkölcsi torzókat távol tartsák a gyermekeinktől.

Baranyai Gábor avatarja
Baranyai Gábor
Cikk kép: undefined

Aki már járt Elvis-imitátor koncertjén, az tudja, hogy a jegyet vevők egyike sem gondolja, hogy a színpadon búgó hangú előadó maga az 1935-ben a Mississippi állambeli Tupelóban napvilágot látott Elvis Aaron Presley lenne. A jelenlévők tudják, hogy amit látnak, az egy jól elkészített, sok gyakorlással létrejött produkció, egy illúzió. Maga az előadó sem gondolja, hogy ő lenne a rock and roll királya, és nem mantrázza maga elé ezt a koncerten a rajongóknak, hallgatóknak.

A XXI. század harmadik évtizedében az úgynevezett nyugati civilizáció haladár országaiban azonban egyre több és több ember hisz el egy veszélyes illúziót, illetve a politikai, egzisztenciális kiközösítéstől való megalapozott féleleme miatt nem meri azt mondani, hogy a király meztelen. Így lehet, hogy a magukat időről időre nőnek, pontosabban királynőnek képzelő férfiak mennek el óvodákba, iskolákba, arra hivatkozva, hogy „meseország mindenkié”, majd kifacsart történetet olvasnak fel a még nyiladozó értelmű gyermekeknek, akik még a csodák világában élnek. Ezek a szellemi és lelki megrontás sötét apostolai és mesterei, akik a politikai döntéshozatal, a gazdasági erőközpontok éléről a teremtés visszafordításán dolgoznak: a fekete legyen fehér, az egyenes görbe, a fény sötét, a férfi nő, és mindez fordítva.

Nem az a gond, hogy felnőttek így érzik jól magukat, tőlem tarthatnak átoperált férfiaknak vagy nőknek szépség-, sportversenyt vagy divat- és sminkbemutatót, de ettől ők nem lesznek nők, illetve férfiak. A gond az, ha ez intézményesül. A kollektív elhülyülésnek, a tömeges erkölcsi vakságnak, a racionális én eltűnésének riasztó példái azok a hivatalos szépségversenyek, ahol a nők között induló úgynevezett transzvesztiták, illetve transznemű, magukat nőnek képzelő, részleges vagy teljes plasztikai átalakuláson, öncsonkításon átesett férfiak fejére kerül a korona. Vagy amikor női élsportolók fordítanak hátat világversenyeknek, mert hivatalos papíron nőnek nyilvánított, amúgy férfinak nemzett és teremtett kihívókkal kellene megmérkőzniük. Ahol a teremtés csodájából lehet bohócot csinálni, ott már nagyon nagy gond van.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téveszmék terjesztésének egyik eszköze a Magyarországot és nemzeti kormányát folyamatosan támadó Európai Bizottság által támogatott Befogadó terek: befogadó környezet létrehozása emberi jogi és alternatív oktatási módszerekkel nevet viselő program, amelyben csak olyan szervezetek vannak – Amnesty International Magyarország, Háttér Társaság, Labrisz Leszbikus Egyesület, Szivárvány Misszió Alapítvány –, amelyek Soros György alapítványainak anyagi vagy politikai támogatását élvezik. Az is árulkodó, hogy ezen szervezetek a magyar alaptörvényt és a gyermekvédelmi jogszabályokat megpróbálják folyamatosan kijátszani, hiszen programjuk középpontjában nem 18 év feletti, nagykorú személyek, azok munkahelyei, például egy bank, gyár, tűzoltók stb. állnak, hanem iskolák és az ott tanuló diákok pedagógusai. Hamis prófétaként akarják a sok mindenben még bizonytalan gyermekekkel elhitetni, hogy ők nem azok, aminek az Isten teremtette, édesanyjuk szülte, családjuk nevelte őket, hanem valami más, azzal ellentétes.

A felnőttek tőlem maguk között azt csinálnak, amit akarnak, de ezek után aki nem látja be, hogy tovább kell szigorítani a gyermekvédelmi törvényt, ha kell, magát az alaptörvényt, azt én a gyermekeim és a családom ellenségének tekintem. Háromgyermekes édesapaként ez a magánvéleményem, de remélem, és ehhez minden támogatásomat élvezik, a magyar kormány és a parlament kétharmados többsége megtalálja a módját annak, hogy az áltudományos fejtegetések, a jogászkodás mögé bújó erkölcsi torzókat távol tartsák a gyermekeinktől.

Borítókép: Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet megalapításának alkalmából rendezett berlini ünnepségen 2017. június 8-án (Fotó:MTI/EPA/Clemens Bilan)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Valóban megszületett!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.