Az utóbbi hetekben elhangzott tervek, bejelentések után – amelyekben az égvilágon semmilyen koherenciát, következetességet vagy jövőképet nem lehetett felfedezni – megszoktuk, hogy nem kell komolyan venni Karácsonyt. Budapest zöldítése éppen annyira őszinte program, mint a főpolgármester kerékpárral munkába járása. Vegytiszta politikai PR-akció. Ő beszél, a Gyurcsány-éra hétpróbás emberei pedig majd teszik a dolgukat, indul a zsákmányszerzés, amit egy darabig leplezni lehet a butító zöldpropagandával, a kormányra mutogatással és mosolydiplomáciával. Sokan elhitték, hogy tíz év elteltével már nem jöhetnek vissza a hatalomba azok az alakok, akik örülhetnek, hogy még szabadlábon vannak. A tévedésük ára még kérdéses, de az egyre biztosabbnak tűnik, hogy Budapest elmúlt kilencéves fejlődése megtorpan, és csak remélhetjük, hogy olcsóbban megússzuk a következő ötéves elvtársi huncutságot, mint a 2010-ig tartó Demszky-korszakot.
Dízelmentesítés helyett majd jöhet a kármentés, ami mindig a nemzeti-konzervatív oldalra hárul. Addig is meg kell tenni mindent azért, hogy ne forgathassák ki a sarkaiból Budapestet. Mert nekik ez csak egy jó lakhely, de nekünk a nemzet fővárosa.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!