A turisztikai beruházások mellett ki kell emelni a városi villamosvasút fejlesztését, amely csaknem 38 milliárd forintból valósult meg. Az összegből bővült a villamospálya, üzembe állt 31 korszerű, klimatizált, alacsony-padlós villamos. A vidéki nagyvárosok közül elsőként Miskolcon valósult meg a free wifi szolgáltatás, először az új Skoda villamosokon.
A borsodi megyeszékhelyen sokáig a közbiztonság volt az egyik neuralgikus pont, de a város vezetése ezen a területen is sokat tett, az eredmények a javuló bűnügyi adatokban is visszaköszönnek. A közbiztonság javítása érdekében 2013-ban megalapították a miskolci önkormányzati rendészetet, amelynek költségvetése már jócskán meghaladja az egymilliárd forintot. Az emelkedő összegeknek köszönhetően a rendészeti állomány a kezdeti 90 főről csaknem duplájára növekedett. Szintén a bűnözés visszaszorítása érdekében hatékony térfigyelő rendszert építettek ki, amely ma már több száz kamerából áll.
A rendteremtéssel szorosan összefügg a miskolci telepfelszámolási program, amelynek során fokozatosan lebontják és fejlesztik a korábban a bűnözői köröknek is búvóhelyet nyújtó nyomornegyedeket. A kormánypártok Miskolcon ezeket az eredményeket szeretnék megvédeni, és folytatnák a városépítő munkát a miskolciakkal együttműködve. Előznének tovább a nagyvárosi rangsorban.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!