Én nem tudom…

Én nem tudom, hogy az emberiség, jobban mondva a filozófia története során egyes felvetések mikor veszítik el érvényüket. Mert bizony gyakorta elveszítik. Ez pedig azt jelenti, hogy a filozófia és az élet nem mindig egynemű. Az elmélet a gyakorlatban, különösen emberi közegben sokszor bajt okoz, tudós koponyák gondolatai nyomán valósultak meg a XX. század rémtettei.Ha belegondolunk, az élet és a filozófia az úgynevezett szocialista társadalmakban került egymáshoz legközelebb, nincs Magyarországon egyetlen valamirevaló éltesebb fogorvos vagy műszaki ellenőr, aki hosszabb-rövidebb ideig ne gyakorolta volna a kritika kritikáját, elmélyedve a dialektikus materializmus vagy a tudományos szocializmus rejtelmeiben. Másrészt pedig maga a társadalom, úgymond, a marxi–lenini gondolatra épült, az elmélet behatolt a tömegekbe és anyagi erővé vált, megváltoztak a tulajdonviszonyok és – hivatalosan – átalakult az élet rendje. Az osztályárulás súlyosabb bűnnek számított, mint az anyagyilkosság, a párt iránti hűség erősebb volt a szerelemnél, így természetesen a halálnál is.A kommunizmus és szocializmus csődjével mindez a visszájára fordulni látszik, bár az elektronikát és szárnyas betétet gyártó multiknak is van filozófiájuk, amely néha arisztotelészi szinten mozog, és az egész menedzsment birtokolja. Ez a filozófia működik, s legfőbb jellemzője, hogy vevőt vonz és profitot termel. De ez ne izgasson most bennünket. Nézzünk meg inkább egy közkeletű marxi–lenini tételt, mondjuk az állam elhalását.Egyből az EU jut az eszünkbe, amely után úgy kívánkozunk, mint az anyai emlő után a csecsszopó gyermek. A következő gondolatunk a globalizáció, amely szintén azt a képzetet keltheti, hogy a nemzetek elkülönülése idejétmúlt, s így maga az állam is egyre csökkenő szerepet tölt be, mivel fokozatosan a helyére lép a globális, határtalan kormányzó erő. Az állam alatt az utca embere mindig a kormányt érti, s emóciókat is mindig a kormány működése vált ki belőle. EU ide, globalizáció oda, nemzetközi banktőke amoda, a nép fia úgy látja, hogy a kormány kormányoz, s eközben lefölözi a tejet. Az állam gondokkal küzd a világ minden pontján, de válságait túléli, s nem mutatja az elhalás jeleit.Leninnek ne lett volna igaza?Vessünk hát egy pillantást arra a földre, ahol Lenin élt, él és élni fog. Ezt a földet most a legjobb szándékkal sem nevezhetjük Szovjetuniónak, a lenini jogutód, ha van ilyen: Oroszország.S lám, mit látunk. Orosz anyácska, nagybeteg volta ellenére, mintha kezdené beváltani a próféciát. Az orosz állam, sokévi tündöklés után, az agónia jeleit mutatja. Vasszigor helyett kapkodás, vasfegyelem helyett hanyag maffiaszellem uralkodik. A kormánynak nincsenek bevételei, adót úgyszólván senki sem fizet, ezért az állam képtelen ellátni finanszírozási feladatait. Az állam erejének másik klasszikus mutatója, a népesség hadra foghatósága siralmas, a sorozáson a behívottak 34 százaléka jelenik meg. Több a bűnöző kint, az életben, mint a börtönökben, a morál magánügy. A kormányt néhány állami nagyvállalat pénzeli ugyan, ám a kormány mintegy partvonalon kívülről figyeli a nagy játszmát, ami az anyagi javak birtoklásáért folyik.Lenin és Sztálin több dologban továbbfejlesztette Marxot.Így valósulhatott meg a marxi állítással ellentétben egy fejletlen államban a szocializmus, s így halhat el ugyanott az állam. De sajnos ennek a haldoklásnak – ugyanúgy, mint a kommunizmus virágzásának – az egész világra kiható következményei lehetnek.Hogy jobb volna-e ismét egy kemény, mindent kézben tartó állam és hatalom azon a földön, én nem tudom.