Féltik a támogatást

2000. 08. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legalább százezer mozgáskorlátozott kap kevesebb támogatást, miután jövő év közepén életbe lép a fogyatékosok egységes támogatása – állítja Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke. A szociális tárca véleménye szerint viszont csak azok járhatnak rosszabbul, akik az új elbírálási rendszer szerint nem minősülnek majd súlyosan fogyatékosnak.Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke lapunknak elmondta: az új támogatási forma a súlyos fogyatékosoknak mindenképpen előrelépést jelent. Azokat azonban, akik enyhén fogyatékosnak számítanak, hátrány éri. Elveszítik a közlekedési támogatást – ez ugyanis megszűnik –, de az egységes támogatásra nem lesznek jogosultak. A közlekedési támogatás összege ugyan legfeljebb csak évi 24 ezer forint, ám a fogyatékosoknak ez is nagy segítséget jelentett – mondta.Szerinte komoly gondot okoz az is, hogy az új támogatás a 18 év alattiakra nem vonatkozik. A közlekedési támogatás megszűnése pont ezt az iskolába járó réteget érinti leginkább. Hegedűs Lajos úgy vélte: legalább százezer mozgáskorlátozott jár rosszabbul az új rendszerrel. Hozzátette: hamarosan javaslatot nyújtanak be Harrach Péter szociális és családügyi miniszternek, hogy az enyhébb mértékben fogyatékosoknál és a 18 év alatti sérülteknél ne szűnjön meg a közlekedési hozzájárulás.Szegedi Tamásné, a Szociális és Családügyi Minisztérium főosztályvezetője lapunknak elmondta: az új rendszer bevezetésének az volt a célja, hogy a támogatást a súlyosan fogyatékosokra koncentrálják, s megszüntessék azt az eddigi gyakorlatot, hogy szinte érzékelhetetlen pénzösszeget juttatnak széles réteghez. Az új rendszer bevezetését az Országos Fogyatékosügyi Tanács szinte egyhangúlag támogatta.A főosztályvezető megjegyezte: a közlekedési támogatásban több mint 230 ezer személy részesül. Kizárt, hogy ennyien lennének súlyosan mozgáskorlátozottak – mondta. Azok, akik pedig tényleg súlyosan fogyatékosok, mindenképpen jól járnak, életszínvonaluk jelentős mértékben javul. S itt nemcsak a súlyos mozgáskorlátozottakra kell gondolni, hanem a súlyosan értelmi fogyatékosokra, a súlyosan hallássérültekre, az autistákra, a halmozottan fogyatékosokra és a vakokra, akik a korábbinál biztosan több pénzt kapnak majd. A főosztályvezető enyhe túlzásnak tartja a Hegedűs Lajos által említett százezres számot, amely az új támogatás bevezetésével rosszabbul járhat.


Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.