A csodaszarvas és a hun–magyar legenda

Szövevényes kérdés a hun–magyar rokonság legendájáé. Kialakulásában számtalan motívum közrejátszhatott. Honfoglaló eleink nyilván ismerhették a keleti népeket, hiszen közülük jöttek, ám ez a tudás később elhomályosult. Szerepe lehetett ebben a kereszténység felvételének is. A Krisztus hitére áttérő magyarság értelmisége nyugaton tanult, márpedig ott nemigen tudták megkülönböztetni a Kárpátok vonulatain túl élőket: egy kalap alá vettek hunt, avart és magyart. És hathatott a hun–magyar legendára a Biblia tanítása, illetve ennek sajátos értelmezése, valamint a középkori egyházatyák Ázsia-képe is. Hogy bizonyos – a magyarság körében élt – népi hiedelmek is hozzájárultak-e a legenda kialakulásához, nem tudható. Homály fedi régi múltunkat, és ha arra gondolunk, hogy honfoglalásunktól Mátyás király koráig durván ugyanannyi idő telt el, mint Hunyadi fiától napjainkig, talán érthetőbbé válik e bizonytalanság.
A különféle középkori krónikák egymásból merítve mondják lényegében ugyanazt: „Ménrót óriás a nyelvek megkezdődött összezavarodása után Evilath földére méne, melyet ez időben Persia tartománynak neveznek, és ott Eneetől két fiat nemze, Hunort tudniillik és Magort, kiktől a hunok vagy magyarok származtak. De mivel Ménrót óriásnak Eneen kivül, mint tudjuk, több neje is volt, Hunoron és Magororon kivül több fiakat és leányokat nemzett. Ezen fiai és maradékai Persia tartományát lakják, termetre és színre hasonlítanak a hunokhoz, csakhogy kissé különböznek a beszédben, mint például a szászok meg a thüringek. S minthogy Hunor és Magor első szülöttek valának, atyjoktól megválva külön sátrakba szállnak vala…”
És ezután a csodaszarvas szépséges legendája következik. „Történt pedig, hogy amint egyszer vadászni kimentek, a pusztán egy szarvas-ünőre bukkantak, melyet, amint előttük futott, a Meotis ingoványaiba kergetének. S midőn az ott szemül elől tökéletesen eltűnt, sokáig keresék, de semmi módon nem találhatták. Végre is az említett ingoványokat bejárván azon földet baromtartásra alkalmasnak szemlélék…” A legenda szerint ezután a két dalia elbúcsúzik atyjától és övéitől, és a meotisi ingoványokban él öt esztendeig. Hatododik évre aztán „a pusztában Belar fiainak nejeire és gyermekeire találának, amint férjeik nélkül sátrak alatt tanyáztak, kiket is vagyonostul sebes nyargalva a Meotis ingoványaiba vivének. Ez volt az első rablás az özönvíz után. Történt pedig, hogy ama gyermekek között Dulának, az alánok fejedelmének két leányát is elfogták, kiknek egyikét Hunor, másikat Magor vette nőül. S ezen nőktől vették eredetüket minden hunok és magyarok…”
Az eredetmonda főként Arany János Rege a csodaszarvasról című verse nyomán közismert. A csodaszarvas-motívum amúgy a nép körében is tovább élt számtalan változatban. „Ahol keletkezik egy ékes nagy ut, / Amelett keletkezik egy halastó-állás, / Hej regülejtem-regülejtem! / Azt is fölfogá az apró sásocska, / Arra is rászokik csodafiúszarvas…” – recitálták a Vas-megyei Dozmat regösei. A Szent László-legendában pedig ez olvasható: „Amint ott állottak Vác mellett, ahol most Szent Péter apostol egyháza áll, egy szarvas jelenék meg előttök, melynek szarvai rakva valának égő gyertyákkal, és kezde futni előttök az erdő felé, s azon helyt, ahol most a monostor van, megálla. S amint a katonák rányilaztak, a Dunába szökék s többé nem látták…”
A hiedelmek elegyülését és továbbélését bizonyítja, hogy például Szent Gellért legendájában is szarvas (és farkas) keresi fel a bakonybéli vadonban meditáló szentet.