Agrárpolitikai huzavona

Közvetlenül a brüsszeli EU-csúcs előtt tegnap egyezségre jutott a német kancellár és a francia elnök az EU mezőgazdasági támogatása körül kialakult vitájukban. Elemzők szerint a német–francia egyezség áttörést jelent az unió bővítése szempontjából.

Noha az utóbbi időben több kétoldalú találkozón is szóba került a támogatások ügye, kevesen bíztak abban, hogy éppen Brüsszelben születik megegyezés Schröder és Chirac között. Legalábbis erre utalt az a hetek óta tartó huzavona, amely az új tagoknak nyújtandó anyagi támogatás körül kialakult. Ez ugyanis sok pénzbe kerül, szakértők szerint Németországra például csaknem hárommilliárd euró jutna.
A mostani megállapodás értelmébent az agrárszubvenciók, amelyekből főleg Franciaország húz hasznot, változatlanok maradnak 2006-ig tartó jelenlegi EU-költségvetési időszakban, de ezek 2007-től, az új költségvetési ciklusban nem fognak növekedni. A várhatóan 2004-ben csatlakozó tíz állam is kezdettől fogva támogatásokhoz jut majd gazdái számára, de az Európai Bizottság javaslata szerint ezek kezdetben csak 25 százalékát teszik majd ki a közvetlen támogatások teljes keretének. A Chirac és Schröder által javasolt teljes támogatási plafon nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a közös agrárpolitika jelenlegi haszonélvezőinek, köztük Franciaországnak 2007-től valamennyit át kell majd engedniük az új tagoknak.
Schröder korábban mindent elkövetett annak érdekében, hogy a köztársaságra nehezedő nettó teher a közép- és kelet-európai nemzetek felvétele után se növekedjen. Ezen túlmenően pedig azt ajánlotta, hogy legkésőbb 2006-ban végleg vegyenek búcsút a gazdálkodóknak nyújtott közvetlen segélyektől. A kancellár a német álláspontot félremagyarázhatatlan formában közölte is az EU soros elnökével, a dán Rassmussennel. Párizs – válaszként – „parasztáldozatot” kezdeményezett Nagy-Britannia kárára: Chirac az úgynevezett „angol kölcsön” felszámolását követelte – eszerint a szigetország viszszakapja a befizetett EU-hozzájárulás kétharmadát. Időközben a német kormány lemondott ugyan a 2006-tól beszüntetendő támogatás követeléséről, de ennek ellenében a befizetések csökkentését szorgalmazta. A kontinentális feszültséget tovább fokozta a „kicsik” elégedetlensége a „nagyokkal” szemben. Az utóbbi kategóriába eső országok fokozódó eladósodása azzal a veszéllyel fenyeget, hogy megrendül a közös fizetési eszköz, az euró stabilitása.
Mindazonáltal az egyezségnek köszönhetően ezek a feszültségek enyhülnek majd, ami áttörést eredményezhet a bővítés folyamatában.