Blair Broadcasting Corporation

BBC: a pártatlan, tárgyilagos és független újságírás szimbóluma, szocialista újságírók kedvenc hivatkozási alapja. Nagy-Britanniában azonban egyre több médiabotrány főszereplője épp a brit közszolgálat. Oda a legenda?

Szikszai Péter
2002. 10. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A médiában dolgozó liberálisok számára [a liberális nézetek] egyáltalán nem számítanak liberális nézeteknek… egyszerűen az egyetlen értelmes válasznak gondolják.”
(Bernard Goldberg: Médiahazugságok)


Szeptember végén 400 ezer ember vett részt London központjában a Vidéki Szövetség által szervezett „A szabadságért és a megélhetésért” meneten, tiltakozva a rókavadászat betiltása ellen. A brit közszolgálati rádió 4-es csatornájának reggeli krónikája nem számolt be részletesen a megmozdulásról. Viszont az adó szerkesztője, Rod Liddle, aki hetente publikál a baloldali brit politikai napilapban, a Guardianban, gúnyos jegyzetet írt a demonstrációról:
„Lehet, hogy elfelejtetted, hogy miért szavaztál 1997-ben a Munkáspártra. De ha egy pillantást vetsz a Vidéki Szövetséget támogató erőkre: a magániskolákra, amelyek buszokat küldtek; a dohos, telebüfögött ebédlőjű londoni klubokra, amelyek – most először – megnyitották ajtóikat a tiltakozók előtt és a walesi hercegre meg persze Camillára… akkor hirtelen és dicsőségesen megint eszedbe jut, hogy miért” – foglalt állást a BBC munkatársa. (Károly herceg és barátnője a rókavadászat betiltása ellen hallatta szavát.)
Több sem kellett a konzervatív Daily Telegraphnak, szerkesztőségi vezércikkében azzal támadta a szerkesztő-publicistát, hogy otrombán elfogult, gyűlölködő, és ráadásul pártkötődése van, miközben egy olyan fontos hírműsor szerkesztője, amely semlegességet követel. A jobboldali lap azt is Liddle szemére hányta, hogy elmulasztott megfelelően tudósítani a brit történelem legnagyobb tiltakozó megmozdulásáról. „Ha Liddle úr egy 400 ezres szakszervezeti tüntetésről, egy etnikai kisebbség vagy a feministák felvonulásáról nem tett volna említést hírműsorában, akkor már rég – jogosan – ki lenne rúgva” – tette hozzá a konzervatív lap.
A BBC vezetősége elítélte munkatársa Guardian-beli írását, de megvédte műsorszerkesztési koncepcióját, mondván, ha a rádióban ugyan nem is foglalkoztak igazán a demonstrációval, a tévéműsorok vezető helyen számoltak be róla. Liddle azonban ultimátumot kapott: választania kellett a rádiós szerkesztői tevékenység és a publikálás között. Bár a BBC általában előzetes kontrollnak veti alá munkatársai napilapokban megjelenő cikkeit – több riporter és szerkesztő ír tárgyilagosan, heti rendszerességgel különböző világnézetű újságokban –, az ominózus cikket „technikai hiba” miatt nem ellenőrizték elég alaposan.
„Abszurd azt hinni, hogy a médiában dolgozó embereknek nincs véleményük. Az emberek azt hiszik, hogy amikor hazamegyek, vagy beülök egy kocsmába, akkor semleges megfigyelő vagyok? Micsoda lehetetlen gondolat!” – nyilatkozta Liddle, akinek nem ez volt az egyetlen botrányos esete.
A Today című műsor szerkesztője végül az Olvasó, téged választottalak című cikkében számolt be döntéséről. A BBC – főként, hogy a toryk vezetője, Iain Duncan Smith is felhívta a figyelmet a közszolgálat pártosságára – nagy tehertől szabadult meg szerkesztője távozásával.
Több kolléga azonban nem értett egyet a Liddle-t ért vádakkal és a BBC ultimátumával sem. Tim Luckhurst szerint „Rod Liddle nem elfogult, csupán tekintélyromboló”. A Guardian vezércikkben javasolta, hogy a kettős mérce alkalmazását elkerülve a BBC a konzervatív lapokban is tiltsa meg munkatársainak a publikálást. Az ügynek Liddle visszavonulásával vége is lehetett volna, ha Sir Tim Rice, a híres musicalszerző nem nyit újabb frontot a Daily Mail hasábjain. A művész azzal vádolta Liddle-t, hogy „nagyvárosi elefántcsonttornyából fitymál”, a BBC-t pedig a munkáspárti miniszterelnök után „Blair Broadcasting Corporation”-nek nevezte. Szerinte a közszolgálati adók tudósításai „osztálygyűlöletet” sugallnak, és „groteszk módon elfogultak politikailag”. Rice szerint a BBC nem helyesen képviseli a társadalmat:
„Az igazi elit a modern Britanniában nem a vidéki rókavadászó nép, hanem a kifinomult fővárosiak, akik jó kapcsolatokat tartanak fenn a Labourral és annak médiabarátaival. A hírműsorok szinte a Munkáspárt imázsának tükrévé váltak. A brit közszolgálat két vezető alakja, az általános igazgató Greg Dyke és az elnök Gavyn Davies a Munkáspárt lelkes támogatói” – írta Tim Rice, és még azt is hozzátette, hogy „a BBC megszállottja a modernitásnak és a multikulturalizmusnak, akárcsak a kormány, amely úgy tűnik, megveti a hagyományokat. Ráadásul a közszolgálat elveszítette pártatlanságát, amit szeptember 11-e, az európai valuta, az adózás kérdésének tálalása is bizonyít.”
És nem fényesítik a BBC glóriáját azok a nézői-hallgatói észrevételek sem, amelyek szintén elfogultságról számolnak be. A tudósítók minden gátlás nélkül és előszeretettel címkéznek szélsőjobboldalinak európai politikusokat, míg a baloldaliak esetében elhallgatják a pártállást, vagy csak annyit mondanak: szocialista. A berlini PDS vezetőjét, Gregor Gysit általában reformkommunistának, ha túl szigorúak, akkor volt kommunistának nevezik, de szélsőbaloldalinak soha. Ezzel szemben Jörg Haider osztrák tartományi vezető még a korrektnek tartott híradásokban is gyakran szélsőjobboldaliként, „szélsőséges nézeteiről ismert” politikusként jelenik meg, Zsirinovszkij pedig ultranacionalistaként van nyilvántartva. Persze nem a jelzők igazságtartalma vitatott, hanem hogy jó-e, ha a nézőt kiskorúnak tartva a hírszerkesztők döntik el, ki szélsőséges és ki nem. Ezek az egyoldalúságok és torzítások jelentősen befolyásolják az emberek többségének felfogását, míg másokból nagy ellenérzést váltanak ki a médiával szemben. A Guardian egyik londoni olvasója azzal az észrevétellel járult hozzá a sajtóvitához, hogy a BBC túl gyakran és kizárólag szélsőséges iszlám politikusokat szólaltat meg műsoraiban (például Abu Hamzát), azt a képzetet keltve a britekben, hogy minden mohamedán fanatikus. Tegyük hozzá, hogy egyes médiumok előszeretettel alkalmaznak hasonló módszereket a jobboldal lejáratására is, nem csak Nagy-Britanniában.
Ha legközelebb tehát a baloldali értelmiség képviselői a tévében azt mondják, hogy Nyugat-Európában kiegyensúlyozott a közszolgálat, és ebben a BBC jár az élen, akkor a megállapítást – a fentiek ismeretében – lehet, hogy érdemes némi fenntartással fogadni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.