Harmadik generációs Szent Györgyök

Fejedelmeket általában lobbicsoportok vesznek körül, rekrutálódjanak akár feudális urakból, akár egyetemi professzorokból. Érdemes megvizsgálni a Bush elnököt körülvevő tanácsosok ideológiai eredetét, politikai ambícióját, jelenlegi helyezkedését.
Első amerikai éveimben a sors akaratából az ország északnyugati csücskében, egy kis vidéki egyetemen tanítottam, ahol némely jelenség és esemény igencsak meglepett. Például az, hogy tekintettel a college vallási alapítására, kezdetben, a XIX. században, szerda délelőtt 10-től 12-ig istentiszteletet tartottak. Az 1950-es években azonban az ájtatosság már erősen felhígult, a szerdai kétórás szünet is metamorfózison ment át. Néha egy-egy lelkész érkezett, hogy valami erkölcsi tartalmú beszédet mondjon, de legtöbbször egy helyi üzletembert, vállalkozót hívtak meg, aki a szabadpiacot ismertette és ajánlotta a hallgatók figyelmébe mint az egyetem utáni boldogulás zálogát. Mint mondom, roppant meglepődtem, mert ez volt első találkozásom azzal, amit addig csak könyvekből olvastam: a vallás és az üzlet szoros kapcsolata Amerikában. Naiv módon meg is kritizáltam ezt az eljárást, de érvek helyett inkább arra hívtam fel kollégáim figyelmét, hogy jöhet egy olyan korszak is, amikor a diákcsoportok forradalmi szónoklatot követelnek majd szerda délelőtt, és akkor hogyan fogják az egyetemi hatóságok elhárítani az esetleges lázadást? Ez aztán be is következett a hatvanas években, gyakran még tettlegességre is sor került. Érveket azonban nem lehetett felsorakoztatni. Ma az üzletet dicsőítjük a katedráról, holnap az erőszakot és a forradalmat. Ezeken a fázisokon minden diák keresztülment és -megy ma is.
Képzeljük tehát el, hogy George Bush elnököt magát és tanácsosait szintén ilyen benyomások érték fiatalabb korukban, a college éveiben, noha nem egyformán reagáltak rá. Egyesek vállalkozók lettek, mások forradalmárok – de valahogyan mindegyik megfürdött ebben a sajátos nevelésben. Ezért van az amerikai életformának (és diplomáciának) „keresztes hadjáratra” emlékeztető, ugyanakkor üzleti jellege is. Úgy tűnik azonban, hogy a Bush körüli tanácsadók azokból kerültek ki, akikre a vállalkozói „szent beszédek” gyakoroltak döntő befolyást, valószínűleg azért, mert diákéveikben egyfajta roosevelti szocializmus látszott győzedelmeskedi. Bár Istentől nem távolodtak el, a kapitalista elmélet szabta meg életútjukat.
Ennek főként az európai tanárok voltak hatékony szószólói, akik aránylag könnyen honosították meg az amerikai főiskolákon az „újkapitalista” eszméket. A marxizmus elleni érvelésben megerősödött fiatal követőik ideológiája és később politikája. Friedrich Hayek intellektuális súlya itt döntőnek bizonyult, úgyszintén Von Misesé, majd a helyi Milton Friedmané. Az ellenség Lord Keynes maradt, Lord Beveridge és a Rooseveltet követő jóléti állam képviselői. Úgy kell tehát elképzelnünk, hogy azoknak a szemében, akik a nyolcvanas években Reaganért lelkesedtek, George W. Bush az ellenszocialista, a mérleget helyreállító ifjú bajnok, az ellenforradalom harmaik generációs Szent Györgye!
Márpedig ez a neokonzervativizmus nemcsak a gazdasági térre központosítja a figyelmet; egy imperialista külpolitika szintén be lett programozva, láthattuk, mikor Bush elnök a sikert a „demokráca és a szabadpiac” kifejezésekkel határozta meg Afganisztántól Indonéziáig. Ez az, amiért most Washington harcol.
A két vezető párt librettóját ugyanaz a Jefferson–Roosevelt-filozófia szerkesztette meg, esetleges hangsúlyváltoztatásokkal. Bush elnök tanácsosai ebből az iskolából léptek elő, bár az ő ideológiájuk kissé „jobb felé” billent.
A hatvanas és hetvenes években számos államban volt alkalmam a mostani Bush-nemzedék és apáik előtt előadást tartani. Ismerem észjárásukat, frusztrációjukat (szemben a „szocializmussal”), globális sikervágyukat. Az amerikai ethosz (vallás és üzlet) mindig a domináns téma volt, mindkettőt szem előtt kellett tartani, ha nem is az előadások során, az azokat követő kérdés-válasz órában feltétlenül. Ők a jobbközép osztályok gyermekei voltak. A legnépesebb tömbök két vallási csoportból rekrutálódtak: izraeliták és katolikusok, mindkettő az átlagnál erősebb hitű. Az előző csoport Amerikát és Izraelt szoros kapcsolatban értelmezte, a második a katolikus megújhodást egy konzervatív ideológia jegyében gondolta megvalósítani. Hozzászólásaik földünk többi részét kultúrszempontból értékelték, de alig tulajdonítottak ennek politikai és gazdasági fontosságot. Mikor emlékeztettem egy ilyen publikumot, ahol felnőttek is jelen voltak, hogy az arab és iráni olajkutak teszik az amerikai autótartást olcsóvá, meglepődtek, hogy ehhez amerikai csapatok szükségesek. Nyilvánvaló a folytonosság a harminc-negyven évvel ezelőtti gondolkodás és a mai között.
Azt is megállapíthatjuk, hogy a Fukuyama-tézis a „történelem végéről” és a gazdasági liberalizmus (neokonzervativizmus) diadala erősen jelen van Bush tanácsosai között.
Viták persze vannak a legfelső rétegekben is, és nem tudni, milyen az elnöknek magának a döntőbírói képessége. De ne feledjük, hogy az előbbi generáció (az én hallgatóim harminc-negyven évvel ezelőtt) a kommunizmust még legyőzhetetlennek tekintette, és hogy a sors mégis kezébe juttatta a győzelmet. A csüggedést a militánsság váltotta fel, majd a siker mámora. Minden összejátszani látszik, hogy a globális offenzíva tartós legyen, és hogy George W. Bush tanácsosai maguknak tulajdonítsák az eredmény oroszlánrészét. Ifjabb Bush és csapata most ahhoz mérhető feladatot talált, amelyet Roosevelt vitt véghez a struktúrák megreformálásában a harmincas években és a Kennedy–Johnson elnökség a hatvanas években a faji megoldás vonalán: úgy érzik, elérhetővé vált, hogy a világ dolgait globálisan az amerikai útra terelhessék.