Négy katasztrofális árvíz vonult le a Tiszán 1998 novembere és 2001 márciusa között. Nagyságrendben mindegyik meghaladta az előzőt, korábban soha nem tapasztalt károkat okozva. Kárpátalja sík vidéki területeit 2001 márciusában rekordnagyságú árvíz sújtotta. A töltések Ukrajnában több helyen is, Magyarországon Tarpánál átszakadtak: Kárpátalján a Borsa, a Nagyág és a Tisza gátjait több mint harminc helyen törték át a folyók, a mi oldalunkon a tarpai gátszakadás következtében a víz elöntötte az egész Bereget. Hat település épületeiben jelentős kár keletkezett, de a következmények összesen csaknem húsz települést érintettek. Az áradás átfolyt az ukrajnai oldalra, és ott jelentős területek kerültek víz alá. Amikor a magyar részeken félméteres víz borította a falvakat, a mélyebben fekvő kárpátaljai területeken helyenként másfél méter vízmélységet mértek. És az ár sokáig nem tudott levonulni. Több mint egy hónap telt el, amikorra a Záhony melletti eszenyi zsilipnél nagy sokára visszafolyt a Tiszába. Addig a vízügy meg a katasztrófavédelem szivattyúzott.
Negyvenkét hegyvidéki víztározó
Döbbenetes képeket mutat Volodimir Petrovics Csipak, a Kárpátalja Megyei Vízügyi Igazgatóság igazgatója. Hegyek közé szorított falvak főutcája változott folyómederré, ahol a víz nem lomhán hömpölyög, hanem tarajos hullámokat vetve ragad magával mindent, ami mozdítható. Emberek térdig vízben kapaszkodnak a kerítésbe, nehogy őket is tovasodorja a haragos áradat.
Rahó főutcája két és fél év alatt kétszer lett folyómederré.
– A folyamatos rettegésnek véget kell vetnünk – hangoztatja a szakemberek határozott szándékát ungvári irodájában a vízügyi igazgató. – Az árvíz már emberáldozatot is követelt Kárpátalján.
Az élők mérhetetlen szenvedéséről, az otthonukat s azzal együtt mindenüket vesztettek teljes reménytelenségéről most nem beszélünk, mert Csipak úr egy hatalmas, 15 év alatt megvalósítandó komplex megelőzési, védekezési program elemeit sorolja, amely a hidrometeorológiai előrejelző rendszer, a gátak újjáépítése, megerősítése mellett magában foglalja a hidak masszívabbá tételét, az erdősítést a patakok, folyók mentén. Negyvenkét hegyvidéki víztározót építenek majd, amelyek a sík vidéken kialakítandó csekélyebb, legfeljebb 80–100 centiméter vízmélységűekkel együtt jótékony hatást gyakorolnak az alvízi ország – nevezetesen Magyarország – árvízvédelmére is. A tervezett lépéseket követően mérséklődik a katasztrófák veszélye, hiszen akár egy méterrel is csökkenhet az áradó Tisza vízszintje Tiszabecsnél, ahol belép hazánkba.
Csakhogy mindez 15 év meg irdatlan összeg, másfél milliárd hrivnya, azaz körülbelül 75 milliárd forint. Összehasonlításként: a Tisza magyar szakaszára kidolgozott új Vásárhelyi-terv mérnöki számítással becsült költsége 99 milliárd forint. Azaz ennyi volt a tavasszal, amikor kormányzati szinten arról a tervről utoljára szó esett. Szakmai és laikus körökben sokan úgy vélik: a magyar vízügy addig taktikázott, míg a kormányváltás átrendezte az érdekeket, ráadásul a kellő lélektani pillanatot is elszalasztotta. Immár a Dunán is levonult minden idők legnagyobb árvize, a kormány kiadott 3,2 milliárdot az ottani helyreállításra. Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter pedig bejelentette: a tárca összegzi a tapasztalatokat, elemzi a történteket, és levonja a tanulságokat, hogy ősszel minden szempontból megalapozott fejlesztési tervet terjesszen a kormány elé. Közben megint eltelik egy év!
Bosszankodás helyett hallgassuk tovább Kárpátalja vízügyi igazgatóját, aki maga is mentegetődzik az ottani komplex program megvalósításának 15 éves intervalluma miatt, s néha tanácstalanul tárja szét a kezét. Ukrajna szegény ország, az árvízvédelem állami feladat, s az állam meglehetősen takarékosan csepegteti a pénzt. Pedig a tavalyi áradáskor Ungvártól Rahóig 12 ezer négyzet-kilométernyi területet kényszerültek katasztrófa sújtotta vidékké nyilvánítani.
Tavaly év végére a 48 legveszélyesebb helyen befejezték a megrongálódott gátak újjáépítését, az idén májusra másutt is elvégezték a gáterősítéseket, a hullámtereket igyekeztek szélesíteni, hogy a víz jobban szétterülhessen, de új gát építésére már nem futotta. Ukrán–magyar kormányközi megállapodás alapján 12 újabb megfigyelőállomás telepítését tervezik a felső-tiszai komplex árvízi megfigyelő- és előrejelző rendszer beruházási programja keretében, amelynek legfőbb célja a megelőző védekezés esélyeinek javítása. A megfigyelőrendszer telepítése egyébként nem csak a szakmai kapcsolatokban, a szorosan vett árvízvédelmi együttműködésben mérföldkő. A felismerés, hogy a veszély közös gondolkodásra és cselekvésre késztet bennünket, tökéletesen egybevág az Európában vallott, az egész vízgyűjtő területet figyelembe vevő alapelvvel: a védekezés, az előkészületek, a tervek – országhatároktól függetlenül – a vízgyűjtő egészére készülnek. Azaz a Tiszáról nekünk, magyaroknak sem csupán Tiszabecstől kell gondoskodnunk és gondolkodnunk. Ennek az elvnek a gyakorlati alkalmazását szolgálta az a százmillió forintos magyar kormánysegély, amelyből a kárpátaljai komplex megfigyelőrendszer első fázisa valósult meg 1998 és 2000 között. Mérföldkő a világszínvonalú on-line árvízi észlelőrendszer egyéb szempontból is.
– Szakembereink helyzete, kapcsolatrendszere összehasonlíthatatlanul másabb, mint tizenöt–húsz évvel ezelőtt volt, amikor a Szovjetunióban mindent előszeretettel titkosítottak – szögezi le Bálint Zoltán, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője. – Mindez szerencsére a múlté, mégis nagy szó, hogy egyáltalán hozzáférhetünk a műszerek észlelte adatokhoz.
A Szovjetunió megszűntét követően is hosszú időnek kellett eltelnie, mire kialakult a kölcsönös bizalom, mire azok a képzeletbeli gátak ledőltek, amelyeket korábban az információk kötelező védelme húzott közénk. Az előrejelző és megfigyelőrendszer lelke ugyanis a folyamatos, éjjel-nappali mikrohullámú kapcsolat az ungvári és a nyíregyházi vízügyi igazgatóság között. A két, egymástól 80 kilométerre lévő megyeszékhely vízügyesei ugyanabban a pillanatban ugyanazt látják a saját számítógépükön: a 15 magyarországi, valamint ukrán oldalon a técsői és a huszti megfigyelőállomás adatait, a vízállást és a csapadék mennyiségét. A határ mindkét oldalán automatikusan jutnak adatokhoz, cenzúra nélkül. Még egy adalék: kiléptünk a határ közvetlen közeléből! Nyíregyházától Rahóig a távolság légvonalban durván 250 kilométer. A kárpátaljai adatok elemzése hirtelen áradás esetén egy-másfél napos előnyhöz juttatja a magyar szakembereket.
A vízügyi szervek együttműködése – a technikának is köszönhetően – felgyorsult. Kérdés, hogy Kárpátalja komplex árvízvédelmi programja – benne a 42 hegyvidéki vésztározó elképzelésével – hogyan illeszthető össze az új Vásárhelyi-tervvel.
Nem az országhatár számít
– Nagyon is összeilleszthető! – állítja Bálint Zoltán. – A 42 hegyvidéki tározó jócskán tehermentesítené az új Vásárhelyi-terv beruházási költségeit. Tény azonban, hogy amíg nem tudunk többet a működésükről, viselkedésükről, addig nehezen képzelhető el, hogy egy ilyen tervvel akár külön-külön, akár együttesen nemzetközi porondra lépjünk.
Nem véletlenül evez nemzetközi vizekre Bálint Zoltán. Ukrajna szakminisztériuma (Katasztrófaelhárítási és Csernobil-ügyi Minisztérium) ugyanis az első, 1998-as árhullámot követően – amikor földcsuszamlások, sárlavinák is tetézték a bajt – a NATO-hoz fordult segítségért. Ezzel alaposan feladta a leckét az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének. Ilyen kérést ugyanis korábban a NATO még nem kapott. Mit kezdjen vele? Ha bármit tesz, nem számít-e az egy másik ország belügyeibe való beavatkozásnak? Hoszszas mérlegelés után született meg a döntés: a NATO polgári védelmi szervezete, a felső szintű veszélyhelyzeti tervezőbizottság 12 ország vízügyi szakértőjét kérte fel, hogy dolgozzák ki Kárpátalja árvízvédelmi felkészültségének és védelmi képessége fokozásának cselekvési tervét.
A munkában – hivatalos nevén az Ukrajna–NATO projekt I. fázisában – végül 10 ország több mint 40 árvíz- és katasztrófavédelmi szakembere működött együtt 2001 szeptembere és 2002 májusa között. Közös céljuk az árvízi katasztrófák enyhítésére legalkalmasabb módok feltárása, azaz az előrejelzések megbízhatóságának és az időelőnynek a növelése, valamint a Tisza-völgyi árvízvédelmi fejlesztések hatékonyságának fokozása volt. Munkájukat a feladatok és nem az országhatárok szerint csoportosították. Minden egyes feladatcsomag kidolgozásában a NATO szakértői mellett részt vettek az érintett négy ország – Ukrajna, Szlovákia, Magyarország és Románia – szakértői.
Elavult térképek
A munkaüléseken egyeztették az országok szakmai elvárásait, és helyt adtak a kormányszervek és a civil szervezetek véleménynyilvánításának. A program belga–magyar vezetés alatt kezdődött, majd a belga koordinátor más elfoglaltsága miatt az addigi műszaki vezető, Bálint Zoltán vízépítő mérnök vette át a nemzetközi szakértői csoport munkájának irányítását.
A záródokumentum – amelyet a nyáron tárgyaltak – nem tartalmaz megvalósíthatósági tanulmányt, de részletes javaslatokat fogalmaz meg a térképészettől az előrejelzésen keresztül az árvízi védekezésig és a katasztrófavédelemig. A szakemberek e munkájuk során szembesültek a ténnyel: a térképek elavultak!
A szakértői csoportok közös véleménye, hogy mind a négy országban indokolt kiépíteni egy-egy azonos színvonalú informatikai háttérrel megerősített regionális árvízvédelmi központot. Ungvár és Nyíregyháza mellett Kolozsvárott vagy Nagybányán, valamint Kassán, amelyek folyamatosan közvetlen számítógépes összeköttetésben állnak.
A munka első fázisa befejeződött. Az szinte az első perctől világos volt, hogy a NATO közös költségvetéséből nem ad pénzt a javaslat kivitelezéséhez. Akkor merre tovább? Az Európai Unió technikai segítségnyújtási programja (TACIS) nemzetközi pályázatot ír ki Kárpátalja árvízi védekezésének elősegítésére, azaz a jó szándék érezhető az EU részéről. Jelentős összegről, hárommillió eurós (mintegy 750 millió forintos) tételről van szó, amelyet Ukrajna két év alatt használhat fel. Alvízi ország lévén ne feledjük: ha Kárpátalján javul a helyzet, az mindannyiunkat segíti.
Donald Trump
Trump elmondta, mi kell a megállapodáshoz az EU-val
