Alkuhelyzetben?

Sokak szerint nem az a kérdés, hogy kitöltheti-e megbízatásának négy évét Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke, hanem hogy mikor és milyen ürüggyel távolítják el posztjáról. Már érkeztek üzenetek a kormánypártok megbízottaitól újságnyilatkozatok és bizalmas súgások formájában.

Mi ilyenkor a helyes taktika: dolgozni kell tovább, mintha mi sem történne, vagy megfogadni a „baráti tanácsokat”, követni a felülről jövő utasításokat?
– Mivel már többször megrágalmaztak, nincs más választásom, mint az őszinte beszéd – mondja Kondor Katalin. – Nekem ugyanis mindegy, hogy ki van a politikai hatalom csúcsán, ez nem befolyásolja a döntéseimet. Azt persze látom, hogy a jelenlegi kormány lelkes hívei és kiszolgálói itt, a rádióban is bátrabbak lettek, és megkezdődött az igazodás.
– Megkeresték már a kormánypártok médiaszakemberei, hogy egyeztessenek a jövőről?
– Eddig csak üzenetek érkeztek, ám a legegyértelműbb üzenet az, ami a kiegészült kuratóriumban történik. Az új kormánypárti delegáltak ugyanis kimondottan frontharcosok, akik korábbi kuratóriumi működésük során már bizonyították, hogy a megegyezés szót sem ismerik. Amint megjelentek, politikai csatározássá változtatták az üléseket. Fellépésükből az derült ki, hogy nem tekintik legitimnek a rádió jelenlegi vezetését, mivel azt a korábbi, csonka kuratórium választotta meg. Csak azt nem mondják meg, hogyan kellett volna működnie az intézménynek. Ami történt, nem a rádió, hanem a politika hibája volt, s ez engem nem érdekel. Az első olyan elnök vagyok, akit nem kívülről ejtőernyőztek le, hanem belülről jött, így azután végképp semmi közöm nem volt a politikusok csatáihoz. Csakhogy ha az elnökválasztás nem volt törvényes, egyik alkalommal sem kellett volna indítaniuk a híveiket. Szólni kellett volna nekik, hogy a Magyar Rádió vagy a Magyar Televízió nem létező intézmények.
– Milyen frontokon folynak jelenleg a csatározások?
– Olyan ülés még nem volt, ahol konkrét műsorokba ne akartak volna beleszólni. Kormányváltás előtt soha erre vonatkozó mondat nem hangzott el. Főként a Vasárnapi Újságot támadják. Márpedig a kurátorok a médiatörvény szerint nem avatkozhatnak be a műsorokba és a műsorpolitikába, kizárólag az intézmény működését felügyelhetik. Arra hivatkoznak, hogy a közszolgálatiságot kell biztosítaniuk. S ezt úgy teszik, hogy ami nekik nem tetszik, arra azt mondják: törvénysértő. Csakhogy a panaszbizottság ezeket a kifogásokat többségükben nem erősíti meg.
– Igaz lehet-e, hogy a kormány „kiéheztetni” készül a közrádiót? Vannak erre utaló jelek a jövő évi költségvetésben?
– Az idén még minden rendben van, az előfizetési díjak felfüggesztése után is megkaptuk a ránk eső részt. A jövőt illetően sajnos közel változatlan költségvetésből tervezhetünk, ebben nincs szavunk. Már többször beszámoltunk a költségvetési bizottság előtt, ahol a képviselők megértették, hogy becsületesen gazdálkodunk, adósságunk nincsen.
– Mekkora hiányt örökölt az előző vezetéstől?
– Másfél milliárd forintot. Ám tudni kell, hogy 1994 óta változatlan összegből gazdálkodik a rádió. Vannak állandó kiadások. Takarékoskodni úgy lehetett, hogy megszüntettünk olyan tevékenységeket, amelyekhez korábban senki nem mert nyúlni. De végeredményben csak a honoráriumon lehet spórolni.
– Azt is beszélik, hogy éppen a takarékoskodás jegyében arra készülnek, hogy eladják az archívumokat.
– Mindegyiket megtartjuk.
– A kurátoroknak nem lenne dolguk, hogy lobbizzanak a rádióért?
– Valóban az lenne a feladatuk, hogy vezetésükkel, segítségükkel az intézmény szárnyaljon. De nem tudok arról, hogy lobbiznának értünk.
– Voltak már olyan lépései, amelyeket felső nyomásra tett?
– Eddig még semmiféle nyomásnak nem engedtem. Ezért nem szeretnek, ezért írják rólam folyton, hogy alkalmatlan vagyok.
– Egy esztendeje van ezen a poszton. Elégedett azzal, amit eddig végzett?
– Közszolgálatban lehetetlen mindent megvalósítani, amire szükség lenne. Máig hiszem, hogy jó pályázatot írtam, amelyet csupán néhány ponton kellett időközben módosítanom. Az értékőrző és értékközvetítő rádióhoz kell közelebb jutnunk.
– Időközben az intézmény szinte teljes felső és középvezetői gárdája kicserélődött. Úgy érzi, minden posztra alkalmas embert talált?
– A káderpolitika lényege, hogy azzal dolgozol, akiben teljesen megbízol. Csakhogy a közszolgálatban az ember örökli a munkatársakat. A fontos vezetők többségével elégedett vagyok, de tudni kell, hogy itt alkalmatlanság miatt lehetetlen valakit is elküldeni. A Magyar Rádióban 1990 óta szinte ugyanaz a gárda dolgozik. Fiatalítani kellene, de mivel még mindig sokan vagyunk, s nemhogy felvenni, de elbocsátani kellene embereket, azzal főzök, ami, pontosabban aki van.
– A legutóbbi, Petőfi adón végrehajtott műsorszerkezet-változás vesztesei nemcsak azért csalódottak, mert esetleg eltűnt a műsoruk, hanem mert úgy érzik, ön nem azokra támaszkodik, akikhez bizalommal fordulhatna.
– Minden műsorváltás nagy felháborodással jár, hiszen érdekek sérülnek. De eddig még mindig elült egy idő után a zaj. Vannak persze emberek, akikről tudom, hogy nem jó rádiósok, de köteles vagyok nekik is munkát adni. Ilyen helyzetben képtelenség érvényesíteni a saját értékítéletemet. Van egy műsorszerkezet, amit tartalommal kell megtölteni. Egyesek ezt jól végzik, mások gyengébben.
– Előfordulhat, hogy háttérbe szorulhat jó rádiósok is?
– Elő. A szabad versenyes kapitalizmus szabályai érvényesek, tehát nyomulni kell. Aki erre nem alkalmas, az lemarad. Engem is meglepett, hogy kimaradhattak figyelmetlenségből vagy éppen kellő érdekérvényesítés hiányában a Petőfiről is jó, közkedvelt adások. Ezeket vissza kell tenni a műsorrendbe. De kevés ilyen van. Nagyobb gondot jelent majd a drága magazinok fenntartása.
– Az elnöki székből érzékelhető a rádiós közhangulat?
– Minden szerdán fogadónapot tartok, ilyenkor dőlnek az emberek. Ez heti negyven-ötven beszélgetést jelent, s mivel műsort is készítek, van más jellegű kapcsolatom is a munkatársaimmal. Tizenhárom éve mást sem hallok, mint hogy a Magyar Rádióban rossz a hangulat. Egy éve még én is egyike voltam a dolgozóknak, de nekem soha nem volt rossz hangulatom. Akinek rossz a kedve, annak azt tanácsolom, tegyen róla, hogy jobb legyen.
– Mik a tervei a leginkább támadott műsorral, a Vasárnapi Újsággal? Nem gondolja, hogy végül meg kell hátrálnia?
– Nem értem, miért kellene sterilen beszélni dolgokról, miért kellene eltüntetni a rádióból azt az értékrendet, amelyet emberek vehemensen tudnak védeni, és amelyet érvekkel is alá tudnak támasztani. Tény, hogy vannak, akik nem szeretik, hogy számukra kellemetlen dolgokról esik szó. Negyven évig elhazudott történelmi tények kezdtek napvilágra kerülni, és ez kétségkívül érdekeket sért. Csakhogy ha ezeket elhallgattatjuk, akkor ott már nem lesz demokrácia, ott már ismét a gondolatrendőrség lesz az úr. Többször megüzenték, megsúgták már, hogy ha a Vasárnapi Újságot eltüntetem, akkor maradhatok. Ám tudom, hogy ha ezt a kérést teljesíteném, akkor jönne a következő. Minden alku hozza magával a következőt, és vége-hossza nem lenne a feltételeknek. El kellene végül bocsátanom azokat az embereket, akik másként gondolkodnak, mint a gondolatrendőrök. Ez egyrészt erkölcstelen, másrészt törvénytelen.
– Ha viszont nem adja be a derekát, ha nem teljesíti a hatalom „kéréseit”, aligha töltheti ki a négy esztendejét.
– Akármit teljesítenék, attól még kellemetlen maradnék egyeseknek. Mert nem velem van a baj, hanem azzal, hogy ezen a helyen vagyok. És ez a hely másnak kellene. Tehát itt nem az én személyemről van szó. Úgy hiszem, lázasan kereshetik a jogi megoldást a leváltásomra. És ha legitim okot nem találnak, akkor keresnek majd törvénytelent. Ilyen volt, amikor nemrég a kormánypárti kurátorok hozzánk intézett kérdéseivel egyszer csak az APEH revizorai is megjelentek a rádiónál. A történelmi példatár azt mutatja, hogy bőséges a repertoárjuk.