Csupa ránc világ

Baranya megyében kicsiny zsáktelepülés a többségében cigányok lakta Alsószentmárton, ahol modellértékű munkát végez a katolikus egyház helyi karitász csoportja. Az Ormánság többi településéhez hasonlóan a rendszerváltozás óta itt is igen sok a munkanélküli. A többség kosárfonásból, idénymunkákból és segélyekből él.

Alsószentmártont helyismeret nélkül nehéz megközelíteni. A Siklós alatt megbújó település még sincs az isten háta mögött, mert katolikus papja huszonkét éve törődik a cigányokkal.
Ottjártunkkor a kicsiny templom német nyelvű miséje után Szent Márton-napi mulatság zajlott a helyi karitász óvodájának udvarán. A magas fenyők alatt összegyűlt a falu apraja-nagyja. A hatalmas hangládákból néha fülsiketítően szólt a napjainkban kedvelt populáris cigányzene. A férfiak erősen zsíros, sertés- és szárnyashússal vegyes pörköltfélét, csobanácot osztottak a kondérokból. Az asszonyok kemencében sütött, lepény alakú kenyeret, punyát törtek. Szomjoltónak meleg teát kínáltak. Fél óra múlva már táncra perdültek az öreg cigány asszonyok, s az addig hancúrozó gyerekek közül is sokan beálltak a délszláv kolót járni.
A plébánosnak épp dolga akadt, s addig rövid sétára indultunk. A települést húsz perc alatt bejártuk. A falu déli peremén bukkantunk rá az öreg Petrovics Milánra és azonos nevű fiára. Éppen a helyiek segély melletti fő megélhetési forrását művelték: kosarat fontak. Alacsony, kérges kezű öregember Petrovics Milán. Vályogtéglából épült, kicsi háza apró udvarán nyers fűzvesszőkből fonja kosarait, amelyekből egyet ezer, de kettőt már darabonként 500 forintért mért. Ugyanezeket a kosarakat a pécsi vásárban két-háromezer forintért adja tovább a szintén cigány felvásárló. (Őt a falu másik felén csak elhúzni láttuk egy piros Zsiguliban, amely kosarakkal volt megpakolva. Egy viseletbe öltözött, csupa ránc cigány asszony átkozódott utána.)
– Nehéz mesterség ez, még az édesapámtól tanultam, én meg a fiamnak adtam tovább – mondja az öreg Petrovics, miközben tenyere élével tömöríti a falba font veszszőket. Második asszonyával él, fia anyját öt éve eltemette. – Kell a társ, hogy ne legyek egyedül. Tudja, ő olyan barátféle inkább – mondja, s a maga nyelvén utána szól a szomszédba tipegő asszonynak, hogy igazítsa meg a kendőjét a vendégek előtt. – A tél elviszi őt is – súgja oda, mikor az asszony már nem hallja.
– Úgy gondolja?
– Úgy.
Mint kiderült, a cukorbeteg aszszonynak mindkét lábát amputálni akarták, de nem lett volna, aki állandóan mellette maradhat.
A fiú meglett férfiember, fel sem néz. Keze gyorsabban jár az apjáénál. Bányász volt, de lerokkant. Ebben a faluban sok épkézláb férfiemberről megtudtuk, hogy rokkantnyugdíjas.
Az utca a szántóba fut. Jobbra-balra szépen tatarozott házak sorakoznak. A kerítés a legtöbb helyen hiányos, de az udvarok tiszták, rendben tartottak. Azért látni még évszázados épületet is. Alacsony, vályogból vert parasztház mellett vezet az út. Az egész alig nagyobb egy gyerekszobánál. A fakerítésre könyökölve fekete képű, százkilós cigány ember vigyorog. Odaszól a gyerekekhez valamit, azok visszakiabálnak.
– Azt kérdi, kik vagytok – fordít a nagyfiú. Odamegyünk.
– Adjon isten!
– Magának is – köszönt vidáman. Jó fogású keze van. Húsos, erős. Szép, kerek ember. Ápolt. Elmondom neki, mi járatban vagyok.
– És maga mit csinál?
– Hát én csak nézelődök. Itt lakom az asszonnyal. Ez a házam – bök fejével a fehér falú kunyhóra.
– Szép ház, de nem kicsi?
– Elférünk – nyugtat meg. – Jó ez itt nekünk. Van egy másik is. Új. Amott a sarokban. Látja? Az a szürke falú. Én építettem. Nekiadtam a gyerekeknek. Mi elférünk ebben a kicsiben is. Öregek vagyunk már, meg betegek is – szeme csillog, szája sarkában mosoly vibrál. Az udvarban egy kétévesforma, félmeztelen kisfiú játszik egy nagy bökővel. Csak egy póló van rajta, alfele fedetlen.
A templom előtt futunk össze Lankó Józseffel, a falu katolikus papjával. Dús, fehér szakállára ráfolyik bajsza. A paplak vagy százéves parasztház a Szent Mártonról elnevezett, apró templom mellett. Szűk konyháján naponta ötven ember ételét főzik. A paplak más helyiségeit az alsószentmártoni karitász és a faluért létrehozott alapítvány használja. A karitász segítsége példaértékű lehet az Ormánság hasonló sorsú településeinek. A szinte százszázalékos munkanélküliséggel küzdő Alsószentmártonban és két szomszédos faluban mozgó jogsegélyszolgálatot állítottak fel a munkaügyi központ segítségével.
A tisztelendő szobája kicsi, zsúfolt. A falra szerelve könyvekkel tele polcok, íróasztal, számítógép, telefon, fax és egy ágy.
– A faluban két óvoda működik. Az önkormányzati és a karitász által fenntartott Szent Márton Óvoda. Ez utóbbi örvend nagyobb népszerűségnek, ide hetven gyermek jár, szemben az önkormányzat húszgyermekes óvodájával – indította a beszélgetést Lankó atya. – Ennek oka az lehet, hogy a Szent Márton Óvoda kétnyelvű. Cigány pedagógusok tanítanak beásul és magyarul. Külön iskola-előkészítő foglalkozás is van, ami szintén ritkaság a cigány gyermekek esetében, ráadásul a szülőknek délutánonként foglalkozásokat tartunk – magyarázta a sikerek vélhető okait a plébános. Elmondta: nagy eredménynek tartja, hogy a szülőket sikerült rábírni, gondolkodjanak el azon, mi szolgálja gyermeküket. Az általános iskolások közül a többség a siklósi katolikus iskolába jár, mert a falu iskolája csak háromosztályos. – A siklósi egyházi iskolában a cigány gyerekek megtanulnak együtt élni nem cigány társaikkal és fordítva.
Kifejti: gondot okoz, hogy míg a szintén siklósi önkormányzati iskola ingyenes tankönyvet, ebédet és buszbérletet ad a szentmártoni gyermekeknek, addig az egyházi ezt sajnos nem tudja felajánlani.
– De erre jó megoldást találtunk egy német partnertámogatási rendszerben – meséli Lankó atya. Mint kiderült, évek óta jó kapcsolatokat ápolnak a németországi katolikusok Renovabis nevet viselő szervezetével. Német családok évente választanak egy szentmártoni cigány gyermeket. Az utazás, az étkezés és a tankönyvvásárlás költségeit ezek a német családok vállalják. Jelenleg a harmincból tizenhármat. – Ebből logikusan következik, hogy időnként a német családok hosszabb-rövidebb időre meghívják patronáltjukat, s mivel a faluban minden gyermek kétnyelvű, nagyon hamar megtanulják a harmadik nyelvet, a németet is – szögezi le a tiszteletes. Kiderül, a faluban működik egy délutáni szabadfoglalkozású játszóház, tanoda is, amely egy lepusztult parasztházban kapott helyet. Ide a gyerekek közül bárki mehet délutáni foglalkozásra, egyetlen feltétel az, hogy közben elkészüljön a másnapi lecke. Jelenleg két fiatal egyetemista foglalkozik a tanodával, egyikük pszichológusnak készül Pécsett, a másik teológia szakos a szegedi egyetemen. A tanodát egy sikeres PHARE-pályázat segítségével hamarosan felújítják, így a cigány gyermekek taníttatása még eredményesebb lehet.