Harminc óra

Érdekes, bár nem meglepő jelenség, hogy a „független” lapok még nem szedték darabjaira, nem zúzták porrá a jövő évi költségvetés tervezetét. Gazdaságunk vak látnokai, kancsal szibillái és egyéb diplomával bíró szakemberei még nem jósolták meg, hogy mikor dől össze az egész, maga alá temetve a nemzetgazdaságot, a nemzetet, uniós reményeinket és gyönyörűséges kilátásainkat. A polgári kormányzás idején oly serény közgazdászok most hallgatnak, akár a munkásmozgalom jelesei kínvallatáskor. Némaságuk egyik oka lehet, hogy nem találnak fogást a László Csaba, Csillag István, Medgyessy Péter és nagy tudományú munkatársaik által megálmodott büdzsén, hiszen már a legősibb álmoskönyvek is azt írják: szoclib büdzsével álmodni jelzi, nem köt beléd Petschnig Mária Zita.
A parlament 30 órát szánt a költségvetés megvitatására, ami lehet sok, de lehet kevés is. Így, hogy a kormányt nem érdeklik a kifogások, hozzászólások, kritikai megjegyzések, a 30 óra iszonyú sok. Ha jó költségvetést szeretnének előkészíteni, figyelembe venni, felhasználni hasznos tanácsokat, korrigálni szándékoznának a balfogásokat, úgy roppant kevés. Mivel a kormány előre unta a vitát, a 30 órás időtartam egyenesen nagyvonalú gesztusnak tűnhet részéről: tomboljon az a demokrácia, ha már a nép ragaszkodik hozzá. A költségvetés nem afféle púpos gyerek, aki az ellenzéki prés alatt alakul, maximum Demszky kedvéért írnak át egy-két számot, de az sem lesz számottevő.
Egy költségvetésnek vannak alapelvei, prioritásai és realitásai. A 2003. évi költségvetés alapelvei szocialisták, a prioritásai liberálisak, a realitásai jobboldaliak. Ezeken túl szellemtudományi és napi politikai princípiumokat is szem előtt kell tartaniuk az alkotóknak. Vizsgáljuk meg, miként érvényesül a „több pénzt az embereknek” jelmondat úgy is mint szocialista alapelv. A 100 napos programban meghirdetett és ez év őszén végrehajtott béremelések jövőre 240 milliárd forint többletterhet rónak az önkormányzatokra. A költségvetés 117 milliárd forintot biztosít a 240 milliárd kifizetésére, ami a legliberálisabb számítások szerint sem éri el a szükséges öszszeg felét. Ha valami elképesztő gazdasági fellendülés előtt állana az ország, akkor az önkormányzatoknak lenne esélyük kigazdálkodni a hiányzó részt. De elképesztő fellendülést még a szocialisták sem ígérnek, így az emelt bérek körül valami hibádzik. Vagy mindenki fele annyit kap, mint amit ígértek neki, vagy egy réteg nem kap semmit. Tudományos szempontból az utóbbi verzió látszik igazságosabbnak, hiszen a „több pénzt az embereknek” jelmondat nem vonatkozhat mindenkire. Vannak visszamaradott egyének, akik az emberré válás folyamatában még nem jutottak arra a szintre, hogy több pénzt kapjanak azoktól a szocialistáktól, akik nem egyszerűen csak a különleges emberek egyenesági leszármazottai, hanem köztudottan a törzsi fejlődés (evolúció) csúcsproduktumai is. A filozófiai antropológia így válik a szocialista gazdaságtan segédtudományává, hogy azt ne mondjuk, szolgálóleányává.
Ám térjünk vissza a szürke hétköznapok gyakorlati talajára, mert a költségvetés tervezetének akadnak kevésbé fennkölt hiányosságai is. Például egy fillért sem különítettek el az ellenzék üldözésére és lejáratására. Pedig azt is fizetni kell valamiből, hiszen egy-egy, minden alapot nélkülöző rágalom előállítása is százmilliókba kerül. Milyen pénzből finanszírozzák az elmúlt kormányzati ciklus gazdasági viszszaéléseit kurkászó „független”, külsős cégeket, s miből fizetik az ezen cégek ellen lefolytatandó vizsgálatokat? Az eddig felmutatott eredményeket látva gyanítjuk, a katasztrófaalapból.