Mitteleuropa, azaz „Köztes-Európa” névvel illeti könyvében az unióhoz most csatlakozó országokat. Mit ad ez a térség – amely egy elmélet szerint a Nyugat szürkesége és a Kelet sötétsége között van – az egységes Európának?
– Kissé költői ez a megfogalmazás, de van benne valami. Amire mi megtaníthatjuk a nyugati nemzeteket, az az, hogy becsüljék meg a szabadságot, a demokráciát, a szabad kereskedelmet. Nekünk nagyon közeli az az időszak, amikor ezen értékek nélkül kellett élnünk, nekik viszont természetesek a szabadság áldásai. Közép- és Kelet-Európa új energiát adhat az uniónak, és új ötleteivel, friss erejével segíthet a kontinensnek, hogy még versenyképesebb legyen a nemzetközi összehasonlításban.
– Ennek ellenére Észtországban nagyon jelentős az uniós csatlakozástól húzódozók aránya, magasabb, mint bármely másik tagjelölt országban. Miért történhet mindez?
– Népünk hagyományosan szkeptikus minden téren, ennek ellenére biztos, hogy a csatlakozásról való népszavazáson hatvan százaléknál többen fognak igent mondani az unióra. Ám ez a szkepticizmus igen jó dolog. Ha az EU-t úgy várnánk, mint egy angyalt, rosszul tennénk. Együttműködésre van szükség, hogy minden ország meg tudja védeni a saját nemzeti érdekeit. Rendkívül hideg fejjel kell tárgyalni a csatlakozás során, hogy kialakulhasson a valódi együttműködés az országok között. Szerintem ezt a legtöbb csatlakozni kívánó ország még mindig nem értette meg. Mindig azt kérdeztük, vajon mit gondol rólunk az Európai Unió? Most viszont ideje feltennünk a kérdést: mi mit várunk el Európától? Újfajta gondolkodásmódot kell kialakítanunk, mégpedig nagyon sürgősen.
– Észtországban ugyanúgy, mint Magyarországon, nehezen ment végbe a rendszerváltozás. Arnold Rüütel, az ország elnöke a szovjet időkben is vezetője volt Észtországnak, s most visszakerült székébe. Vajon az emberek nosztalgiával gondolnak a kommunista időkre?
– Úgy vélem, Észtország eleget fejlődött már ahhoz a rendszer megváltozása óta, hogy az emberek tudjanak bármelyik oldal felé szavazni. Néha több reformot akarnak, máskor pedig belefáradnak az újításokba. Ha egy párt, egy irányzat, egy politikus túl sokáig van hatalmon, egy idő után az emberek átszavaznak a másik oldalra, néha csak a változatosság kedvéért. Vegyük példaként Magyarországot. Az ország olyan sokat fejlődött, hogy már nem lehet visszafordítani az elkezdett úton. Az előző kormány ráadásul magára vállalta a fejlesztéssel járó, népszerűtlen de elengedhetetlen „piszkos munkát”, és ennek meglett az eredménye a választásokon, pedig nagyon sokat tett az emberekért. Ez a fajta mentalitás teljesen természetes minden országban, ráadásul az, hogy ki az észt köztársasági elnök, nem jelent túl sokat a lakosságnak. Rüütel személye egybefonódott a függetlenség kikiáltásával, így rá nem mint kommunistára gondolnak.
– A Szovjetunió öröksége a rengeteg orosz nemzetiségű ember Észtországban. Hogyan tudják kezelni ezt a kérdést?
– Igazság szerint ők nagyon jól érzik magukat nálunk. Ezzel tudjuk legjobban „kezelni” őket. Az orosz kisebbség teljes mértékben hazájának tekinti Észtországot, s nem akar Oroszországba költözni vagy visszahozni a Szovjetuniót. Saját érdekérvényesítő szervezeteik működnek, s pártjaik bent vannak a parlamentben. Úgy érzem, talán erre lehetünk a legbüszkébbek a rendszerváltozás óta eltelt időben. A jó viszony persze nem azt jelenti, hogy mi észteket akarnánk kinevelni az oroszokból. Ők a mai Észtország alkotórészei, s azt szeretnénk, ha annak is éreznék magukat. Vannak oroszok a futball- és kosárlabdacsapatokban, észtországi oroszok vesznek részt az olimpiai játékokon. Még a hadseregben is szolgálnak. A minap az orosz televízióban megkérdeztek egy fiatal észtországi oroszt, harcolna-e Észtországért? Persze, válaszolta a fiatalember. És ha Oroszország lenne a másik oldalon? A fiatalember azt mondta: Semmi különbség nem lenne számomra, ugyanúgy harcolnék a hazámért.
origo.hu
Tüntetők várták Balatonalmádiban Magyar Pétert, aki a testőreiről és a külföldi támogatásról is hazudozott - videó
