Választási fejtörők Törökországban

A török polgárok hónapok óta tartó huzavona után járulnak november 3-án az urnákhoz, hogy szavazzanak új kormányukra, amely talán közelebb viszi őket az Európai Unióhoz, de minden jel szerint ahhoz is, hogy az Egyesült Államok oldalán részt vegyenek a közelgő Irak elleni háborúban. A választások kiírását az ellenzék, de a kormánykoalíció egyes, az idős és betegeskedő kormányfő, Bülent Ecevit teljesítményével elégedetlen tagjai is forszírozták, majd a várható eredménytől megriadva segédkeztek a kormánynak elodázásukban. Törekvésüket nem koronázta siker, hiszen a képviselői dezertálások nyomán addigra már annyira megváltoztak a parlamenti erőviszonyok, hogy elkerülhetetlen volt a választások kiírása.
Ettől fogva arra összpontosítottak, hogy a legesélyesebbnek mondott pártot, az iszlám gyökerei miatt vezető politikai és városi értelmiségi körökben csekély bizalmat élvező Igazság és Fejlődés Pártját (AKP) eltiltsák a versenytől. Először annak vezetőjét, Recep Tayyip Erdogant vádolták be a választási bizottságnál, hogy egy évekkel ezelőtt elmondott beszédében megsértette a világi török államot, s ezért megengedhetetlen, hogy induljon a választáson. Erdogan azonban nem jött zavarba: egyrészt bejelentette, hogy szívesen félreáll és hagyja érvényesülni helyettesét, Abdullah Gült, akit alkalmasnak tart a miniszterelnöki posztra, másrészt lemondott a párttagságáról, hogy az AKP-t az ő személye miatt ne fenyegesse az eltiltás veszélye. A főügyész ennek ellenére kezdeményezte az alkotmánybíróságnál a párt diszkvalifikálását, mondván, hogy az immár párton kívüli Erdogan megtartásával az elnöki székben vétett a törvény ellen. Ahmet Necdet Sezer államfő pedig a minap egyértelműen Erdogan tudomására hozta: nem a győztes párt elnöke, hanem ő fogja kijelölni, ki alakít kormányt a választások után. Törökországról lévén szó, van még egy lehetőség, ha nem tetszik a választás eredménye: a hadsereg ideiglenesen átveszi a hatalmat. Mindezzel persze nem állít ki jó bizonyítványt magáról az EU előtt, amely éppen most küzd azzal, hogy határozott időpontot adjon Ankarának a csatlakozási tárgyalások megkezdésére.
A kétségbeesett erőfeszítések a választási eredmények előzetes megváltoztatására nemcsak nem célravezetők, hanem feleslegesek is: bárki alakít most kormányt Törökországban, kényszerhelyzetben lesz. Az országnak hatalmas adósságot kell törlesztenie, amihez újra csak kölcsön kell kérnie. Legbőkezűbb adakozójának, az USA érdekei felett őrködő Nemzetközi Valutaalapnak lesz néhány kellemetlen kívánsága a kért összeg folyósításáért cserébe. Megeshet tehát, hogy az AKP hatalomra kerülése mégsem hoz akkora változást, mint azt a választók szeretnék, vagy mint amilyentől a világi állam hívei rettegnek. Annál is inkább, mert egyedül aligha alakíthat kormányt. Azt nehéz megjósolni, hogy kik lesznek a partnerei, egyelőre a Nemzeti Mozgalom Pártja az egyetlen esélyes a láthatáron. Mivel az AKP-nak is csak harmincszázalékos választási eredményt jósolnak, több partnerre is szüksége lehet.