Veszélyes színjáték az Eufrátesz mentén

Elutasította az ENSZ Biztonsági Tanácsának legújabb, Irakkal kapcsolatos határozatát az iraki törvényhozás. Bár egy ilyen határozat egy demokratikus rendszer részéről egyértelmű elutasítást jelentene, Irak esetében azt még jóvá kell hagynia a forradalmi tanácsnak, amely ebben a közel-keleti országban lényegében az összes hatalmi ágat kezében tartja, élén az elnökkel, Szaddám Huszeinnel.
Amerikai kormány-tisztségviselők kerek perec színjátéknak tartják a bagdadi törvényhozásban lejátszódott jeleneteket, amelyek során a „megválasztott” képviselők különböző szinteken ostorozták a határozatot, az ENSZ-t, illetve a szerintük ezek mögött álló Egyesült Államokat. A rendszert leginkább jellemző mozzanatként érdemes kiemelni talán a külügyi bizottság elnökének álláspontját, aki szerint nem tehetik meg az iraki néppel, hogy egy ilyen erkölcstelen és hazugságokon nyugvó diktátumot elfogadjanak.
Az iraki rezsimnek mindentől függetlenül péntekig márpedig döntenie kell. Sokan a parlamenti „vita” előtt is szinte biztosra vették a bagdadi igent, ám a kudarc arra figyelmeztet, hogy Szaddám Huszeinnek más tervei vannak. Lehet, hogy ezúttal nem veszi kezdetét a már jól ismert huzavona? – tehetjük fel a kérdést, amely most megalapozottnak tűnhet. Szaddám Huszeint ugyanis ezúttal nem egy megszállt országból akarják kiebrudalni, s még csak nem is tömegpusztító fegyvereinek megsemmisítése a cél, hiába szól látszólag erről a történet. Washington most – szemben 1991-gyel vagy a Clinton-éra egészével – konkrét tervekkel rendelkezik, inváziós hadsereggel, amelynek átkelését a kilométernyi széles Eufráteszen már gyakorolják a katonák. Nem zárható ki, hogy hatalmának végét érezve az iraki diktátor inkább elejébe megy a háborúnak. A helyzet talán hasonló a sarokba szorított skorpióéhoz, amely pusztulása előtt még egy nagyot, egy utolsót mar – vagy legalábbis megpróbálja.
Márpedig ez a nem lebecsülendő lehetőség az, amely az Irak elleni háborús tervek legfőbb veszélyforrását hordozza magában. Míg ugyanis a „békén hagyott” rezsim – Washington riadalomkeltésével szemben – aligha vállalkozna valaha tömegpusztító fegyvereinek offenzív bevetésére, addig ebben az önkényuralom összeroppanásának napjaiban nem bízhatunk. Már az Öböl-háborúban is voltak jelek, amelyek arra utaltak, hogy a „csodafegyverek” bevetését Bagdad megközelítésének, Huszein hatalma fenyegetésének függvényében vetnék be. Akkor ez a veszély – nem kevésbé az akkor vezérkari főnök, Colin Powell visszafogottságának köszönhetően – nem fenyegetett. Most, amikor George W. Bush elnök inkább héjáira hallgat, készen állnak a rendszerváltó tervek – nem beszélve a Huszein likvidálásával kapcsolatos „tanulmányokról” –, így nagyobb az eshetőség egy ilyen kétségbeesett, defenzív jellegű válaszcsapásra is.