Repkedő milliárdok és milliomosok

Egy szegedi ügyvéd, Bába István pert indított a Pesti Központi Kerületi Bíróságon A 100 leggazdagabb magyar című könyv kiadója ellen, mert szerinte megsértették személyiségi jogait. Elégtételként helyreigazítást és nem vagyoni kárként egymillió forintot kér, amelyet, ha megítélnek neki, a Tisza-part Klinika intenzív osztályának ad. A kiadvány szerint Bába doktor a negyvennyolcadik leggazdagabb magyar: becsült vagyona három és fél milliárd forint.

A hatvankilenc éves jogász ismert és népszerű ember Szegeden. Talán ezért is zaklatták sokan a könyv megjelenése után. Felháborodását már visszafogottan mondja el.
– Eddig sem csináltam titkot abból, hogy jómódú vagyok. De az állítás, amit rólam közöltek, valótlan. A vagyonom meg sem közelíti a becsült értéket, attól nagyságrendekkel elmarad.
– Milyen kára származott a túlzásból?
– Az irodámat megrohanták a pénzkérők; üzleti ajánlatokkal bombáznak; találmányokat akarnak nekem eladni; idegesítenek és rabolják az időmet. Se szeri, se száma a rosszindulatú telefonhívásoknak, kérdéseknek, amelyek a valótlan állítással kapcsolatban merülnek fel. A rólam szóló írás miatt magyarázkodnom kell a szegedi közvélemény előtt. Az állítások sértik az emberi és szakmai megbecsülésemet, jó híremet. Egészségem megromlott, a kialakult helyzet komoly válságot, gyötrelmet okoz.
Bába István a kilencvenes évek elején érezte először a fenyegetettség érzését. Akkor kezdődtek az olajperek, és az ügyvéd több olyan vádlottat is védett, akiről köztudomású volt, hogy százmilliókat keresett. Az ügyvédnek fejlövést ígértek az ellenérdekű társaságok abban az esetben, ha nem mond le a védelemről. Az olajszőkítésben rivalizáló csoportok úgy akartak megszabadulni a komolyabb konkurenciától, hogy börtönbe juttatják azt. Érdekes módon Bába István akkor a nyilvánossághoz fordult, feltárta zaklatásának okát – ezután a fenyegetések elmaradtak. Már abban az időszakban is szóba került a vagyonosodás. Az ismert jogászt azzal próbálták megijeszteni, hogy kilátásba helyezték: gazdaságilag tönkreteszik, ugyanis akkoriban több éttermet üzemeltetett. Így már legalább egy évtizede tapasztalhatja és átélheti azt a feszültséget, amit a gazdagodás pikáns kérdései kiváltanak. Ezért is kérdeztem tőle, kit tekint Magyarországon gazdagnak? Aki százmillió forintnál több pénzzel rendelkezik – hangzik a hűvös válasz.
– Miért a százmilliónál húzza meg a bűvös határt?
– Mert akinek ennyi pénze van a bankban, évi nyolcmillió forint kamatot kap, ami több, mint egy miniszter fizetése. Ebből a kamatból már kényelmesen, gondtalanul és jól lehet megélni.
Bába doktor vagyonának része a negyvenéves ügyvédi praxisból származik. Már a rendszerváltás elején megérezte, hogy a közvéleményt egyre jobban érdekli majd a gazdagodás folyamata, no meg idegesíti is, ezért önként elszámolt vagyonával az APEH-nél. Többek között azért is, mert nem szegény. Már huszonhat évesen, a hatvanas években, ügyvédi tevékenységének harmadik esztendejében a kamaránál tett kereseti bevallása alapján a tizennégy legjobban fizetett jogász közé tartozott. Pénzét 1990 után részben benzinkutakba fektette, de amikor 1992-ben beindult az olajszőkítők dömpingje, eladta az üzemanyagtöltő állomásait, mert még véletlenül sem akart a törvénnyel ütközni. Az olajszőkítés csúcsidőszaka 1996-ig tartott, s ma már a közgazdászok is úgy tekintenek vissza erre a korszakra, mint amelyik megalkotta a tőkefelhalmozás legeredetibb formáját. Két ára volt ugyanannak a terméknek: a piros színű háztartási tüzelőolajnak alacsonyabb, a motorba való szürkének pedig drágább. Ha kivonták a festéket és a szürke olaj árában adták el, literenként harminc–ötven, tankerenként egymillió forintot lehetett keresni. A korábbi időszakra visszatekintve a gyors meggazdagodás legötletesebb módját Bába István is az olajszőkítésben jelöli meg.
– Sok olajtárgyaláson vettem részt, és védenceim életét megismerve gyakran magam is elcsodálkoztam, mekkora vagyont lehetett szerezni alacsony iskolai végzettséggel. A szőkítéssel. Ehhez a művelethez nem is volt szükség különösebb felkészültségre, elegendőnek bizonyult az elszántság, a vakmerőség és a gátlástalanság.
– Milyen keresetekről tud?
– Egyik páciensem egyetlen éjszaka százmillió forint jövedelemre tett szert. Egy vonatszerelvény olajat lopott ki a finomítóból, és azt szőkítette. Ez volt a „csúcs”, amiről én tudok. Már gyakrabban fordult elő, hogy védenceim egy nap alatt harminc-negyvenmilliót kerestek a háztartási tüzelőolaj színtelenítésével és értékesítésével.
– Könnyen tehették ezt?
– Igen, mert az akkori politikai vezetés nem segítette az olajügyletek kellő felderítését. Általában nem országos szinten nyomoztak. A felderítést csak egy-egy megyére korlátozták, így a nagy ügyek nem buktak ki. Ismerem a Pallag László vezette parlamenti bizottság olaj-jelentését. Ha annak tartalmát összehasonlítom a bírósági termekben szerzett személyes tapasztalatommal, akkor nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy az állítások nagy része hiteles volt. Más lapra tartozik a bizonyítás kérdése. A hatóságoknak a bizonyítékok beszerzése okozta a legnagyobb gondot.
Nagy vagyonok nem csak az olajból származnak. Bába István nem végzett eredetvizsgálatot, de foglalkozása alapján gyakorlati tapasztalatai szerint a következő kategóriákat állítja fel. Népes csoportot jelentenek azok, akik a tőzsdén nagy pénzekhez jutottak. Kiterjedt az a tábor is, amelyik az építési telkek vagy az ingatlanok adásvételével vagyonosodott. Ezt tartja a legmasszívabb rétegnek, mert minél többet fektetnek be, annál gyorsabban gyarapodnak. Bába István szerint ez a csoport az uniós csatlakozás után még szebb jövő elé nézhet. Nem sorolja a gazdagok közé a magyar viszonyok között már nagybirtoknak tekinthető három–ötszáz hektár tulajdonosait. A mezőgazdaságban azért nincs pénz, mert magasak a művelési költségek és nyomottak a termékek árai. Egy hektár szántása, trágyázása, növényvédelme, betakarítása bérmunkában százezer forintba került, ám a rajta megtermelt gabona csak ötvenezret ér. Megítélése szerint csak az uniós csatlakozás után fordul a kocka, amikor a földből élők rétegei elkülönülnek nagyon gazdagokra és nagyon szegényekre. Nagyüzemileg csak az tud termelni, akinek sok pénze lesz, hiszen elképzelhető, hogy két-három éven belül a magas termőértékű egy hektárhoz csak egy-kétmillió forintért lehet hozzájutni a mostani három-négyszázezerrel szemben. Ezért is kevés még a vidéki és több a fővárosi gazdag. A jövőbe tekintve szomorúnak látja a kilátásokat.
– Egyre nehezebb lesz a gazdagok közé bejutni, mint lehetett három öt évvel ezelőtt. Konszolidálódnak a kapitalizmus viszonyai, szigorodnak a játékszabályok. Ezért körülményesebb, bonyolultabb az anyagi kiemelkedés. A gazdagokkal szembeni irigység már most is meghatározó. Kivétel, ha valaki a rendkívüli tudásával vagy tehetségével keres sok pénzt, de belőlük van a legkevesebb a gazdagok között.