A civil pályára jelentkezik

Bő két évvel ezelőtt egy ötgyermekes családanya, Ékes Ilona, elhatározta, hogy felkutatja azokat a névtelen asszonyokat, akik szemtanúi vagy résztvevői voltak az 1956-os forradalomnak. Társakat keresett és talált egy kutatás elindításához. Gazdag és tanulságos anyag született. Az MTV Rt. társadalmi kurátoraként a kormányváltozást követően nemegyszer megtapasztalhatta a kioktatást a „többségiek” részéről. Szóval mindazt, ami annak jár, aki nem áll be a sorba.

Úgy hallom, nemigen értik, hogy mitől olyan kitartó és szívós. Kitartása azért is figyelemre méltó, mert vannak, talán nem is kevesen – inkább a hatalmi oldalról –, akik nem veszik komolyan a civil szervezetek érdekérvényesítő képességét.
– Sokat lehet tanulni másoktól. Például az 1956-os forradalom azon női szereplőitől, akiknek sorsát és későbbi életútját megismerhettem. A mai erkölcsi zűrzavarban különösen figyelemreméltó, hogy a bebörtönzések, mellőzések ellenére volt erejük arra, hogy a házasságban, gyermekeik nevelésében megtalálják életük értelmét. Többen közülük ma is ott vannak a rendezvényeinken és ellenzéki tüntetéseinken.
– Mások hátat fordítanak a közéletnek, ön pedig mintha egyre inkább belevetné magát… Hogyan kezdődött?
– Roppant egyszerűen. A nyolcvanas évek végén néhányan szövetkeztünk és megalakítottunk egy családóvodát. Mindig más édesanya vállalt az otthonában ügyeletet, hogy azokat, akiknek intéznivalójuk volt, tehermentesítsük. Nagyon jó érzés volt megtapasztalni, hogy nem szorulunk másokra és lendíteni tudunk a helyzetünkön. Időközben posztgraduális képzés keretében szociális munkás képesítést szereztem. A Katolikus Családegyesület egyik alapítójaként egyre inkább ráébredtem, hogy a rendszerváltozás nemcsak a reményeket hozta meg, hanem a nyomában fellépő gazdasági átalakulás mennyire kiszolgáltatottá tette a családok nagy részét.
– Tapasztalatai szerint a nők nyertesei vagy vesztesei lettek a rendszerváltozásnak?
– Több mint négy évtizedig csak egyfajta paternalista módon, csak egy ideológia alapján irányított női szervezet létezett, és a társadalmi ideált is ehhez igazították. A rendszerváltozás ténye megadta a sokszínűség és az önépítés lehetőségét. Azt is, hogy senkinek ne kelljen lepleznie valódi értékrendjét, hitét. Számos karitatív vagy más közösségi célokat szolgálni kívánó női szervezet alakult, hasonlóan azokhoz, amelyek 1945 előtt komoly szerepet töltöttek be Magyarországon. De a negyvenévnyi kényszerszünet miatt működésük anyagi hátterét tekintve szinte behozhatatlan a hátrányuk. Ezért tartottam fontosnak az összefogást. Megalapítottunk egy ernyőszervezetet, amely tizenhat, a konzervatív, keresztény értékrendet elfogadó női egyesületet, egyletet fog össze. Éppen két esztendeje ennek.
– Mi a céljuk?
– Az információcsere, pályázati lehetőségek felkutatása. Nem utolsósorban egymás lelki erősítése, a felmerülő gondok közepette. Lényeges a közös fellépés, különösen akkor, ha úgy látjuk, a hatalmi törekvések sértik az alapvető emberi értékeket, veszélyeztetik a felnövekvő nemzedéket.
– Olvastam egy önnel készített interjút, amelyben a kérdező egyfolytában azon álmélkodott, hogy miért szerepel alapszabályukban a konzervatív és keresztény meghatározás.
– Nem ez volt az első és feltehetően nem az utolsó ilyen értetlen megközelítés, amellyel találkozunk. E megnyilvánulások főleg akkor mulattatnak, ha a kötözködő személy amúgy mindenfajta „másságot” ájulásig tisztel. Pedig nem vagyunk túl bonyolultak. Segítséget szeretnénk nyújtani azoknak, akik nem találják a helyüket egy értékvesztett társadalomban, akár anyagi, akár lelki, erkölcsi okokból. Elkötelezettségünk a személyes hiten túl az élet, a család tiszteletén és a társadalmi szolidaritáson alapul. Az egyéni boldogságot, az életörömöt, a harmóniát ezekben találjuk meg.
– Egyre kevésbé tűnik úgy, hogy akik a világ sorsát kézben tartják, azokat a jobbító szándék vezérli. Vagy ha szavaikban így fogalmaznak is, a tetteik káoszt, gyűlölködést és szegénységet hoznak. Nem szegi ez kedvüket?
– Van egy mondás: amikor iszol, gondolj a forrásra. Az is igaz, hogy a forráshoz mindig az árral szemben lehet eljutni… Bármily furcsa, mi erősödünk, gyarapodunk. Két évvel ezelőtt a Regnum Marianum keresztje előtt gyülekezve még csak húszan voltunk, idén már ezernél is többen találkoztunk. De biztatást adott az az ezerötszáz fős nemzetközi konferencia is, amelyet nemrégiben a Nők Reménysége címmel tartottak, ezerötszáz résztvevővel. Mi is ott voltunk. Az igaz, hogy a szervezeteink tagjai sanyarú körülmények között dolgoznak. Hiányoznak az elemi adottságok, az iroda, a telefon, nincs fedezetünk az utazási költségekre. Sokszor nagyon fáradtak, biztatást és elismerést alig kapnak. Mégis, eddig mindig sikerült talpra állniuk és folytatniuk, amit elkezdtek. Vannak olyan többdiplomás munkatársaink, akik az anyagi, mentális okok miatt szétesőben lévő családok életén próbálnak lendíteni, gyakorlati segítséggel, biztatással és praktikumokkal.
– Egyik megbeszélésükön férfiakat is láttam. Véletlen volt?
– Szeretnénk minél szélesebb körben tudatosítani, hogy például azokkal a krízisekkel, amelyeket az egzisztenciális kiszolgáltatottság, a gazdasági körülmények rosszabbodása váltanak ki, a házastársak csak egymásra támaszkodva és nem egymást eltaposva tudnak megbirkózni. Szeretnénk elvinni az egymás iránti megértés és türelem gondolatát azokba az otthonokba, ahol még van remény erre. Együtt gondolkodunk a Kiút veled egyesület munkatársaival is. Ők az emberibb életre vágyó prostituáltakon próbálnak segíteni. Évek óta látogatják azokat a családokat, ahol szívesen látják őket. El tudja képzelni azt a helyzetet, ahol a prostituált gyereket nevelő anya, kizsákmányolt pária és egyben családfenntartó?
– Mit tud tenni értük egy olyan karitatív szervezet, amely még önmagát is alig képes a felszínen tartani?
– Az anyagi keretek szűkössége nem zárja ki a találékonyságot. Az is sokat jelent, ha időről időre elviszik a gyerekeiket kirándulni, nyári táborba. Legalább ők megismerhessék, hogy van egy másfajta élet is. Sajnos, ennek a modern rabszolgaságnak emberi tragédiáiról, valódi arcáról a tömegtájékoztatás nem szokott beszámolni. De ez csak a torzítások egyike, mint ahogyan a hagyományos, összetartó családok létét is megpróbálják megkérdőjelezni.
– Mit gondol, miért?
– Mert egy jól szervezett, harmonikusan élő család kevésbé manipulálható. Egyrészt takarékosabban, megfontoltabban gazdálkodik. S mivel nem a külsőségeknek élnek, nem befogadói annak a szellemi közegnek, amely egy művilágot teremt, és az embereket leszoktatja a gondolkozásról. Így útjában van a fogyasztást életcélul kitűző kereskedelmi irányzatnak és a hozzá kapcsolódó médiaiparnak.
– Számít-e valamit manapság a polgár véleménye? Történik-e változás, ha egy civil szervezet kifogásol bizonyos hatalmi döntéseket vagy bizonyos törvények káros hatásaira hívja fel a döntéshozók figyelmét?
– Ez hosszan tartó közdelem. De az is eredmény, hogy rászorítjuk őket a válaszadásra. Az utóbbi hónapokban sorra szembesültünk olyan törvénymódosításokkal, illetve javaslatokkal, amelyek nem a gyermekeink védelmét, hanem kiszolgáltatottságát növelik. Ilyen például a legutóbbi, a drogtörvény liberalizálásának szándéka. Minden ilyen törekvés ellen fellépünk más szervezetekkel összhangban, a jog és a nyilvánosság általi lehetőségeket felhasználva. Sajnos, az utóbbi lehetőségek a kormányváltozás óta érezhetően beszűkültek előttünk. A civilek hozzáértésének megkérdőjelezését társaimmal együtt bőven volt módunkban megtapasztalni társadalmi kurátorként is a köztelevízió ügyeinek kapcsán. Annak ellenére viselkedtek így a kormánypártok delegáltjai, hogy az ügyészi állásfoglalás alátámasztotta kifogásunkat, miszerint a vezetői poszt jelenlegi betöltése törvényellenes.
– Milyen jövőt jósol az önökéhez hasonló civil szervezeteknek?
– A gúnyolódás, a megfélemlítés kipróbált eszközei és fondorlatai visszatérőben vannak. Az már az eddigiekből is kitetszik, hogy semmi jóra nem számíthatunk. De nem szabad feladni, ezt erősíti bennünk a velünk rokonszenvező emberek biztatása is.