Kellemetlen procedúra érheti a határon azokat az utazókat, turistákat, akik nem kellően tájékozottak a magyar vámjogszabályokról, s kereskedelmi mennyiségű árut akarnak személyes használatra hivatkozva hazánkból kivinni, vagy behozni – nyilatkozta lapunknak Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsoksága (VPOP) szóvivője, kabinetfőnök. Hozzátette: a kiutazók az utazás időtartamának és céljának megfelelő mennyiségű személyes holmit vihetnek magukkal. Ezek közé tartozik a ruhaneműn kívül – egyebek mellett – egy videokamera, két fényképezőgép, a saját ékszer, egy gyermekkocsi, vagy például 100 milliliterig a parfüm is. Sipos Jenő aláhúzta: azért, hogy a visszaérkezéskor ne kerüljünk kellemetlen helyzetbe, kiutazáskor célszerű a határon a nagyobb értékű eszközökről kiviteli nyilatkozatot kitölteni. Az ingyenesen beszerezhető nyomtatványt csak akkor fogadja el a vámhatóság, ha azt a kiutazáskor a vámhivatalnál igazoltatjuk.
Sok esetben vita tárgya, mi nem számít még kereskedelmi jellegű mennyiségnek. A szabályok szerint idetartoznak a személyes, a magán- vagy a családi használatra külföldről eseti jelleggel – legfeljebb napi egy alkalommal – behozott, vagy postán, illetve fuvarozóval behozott termékek. Nem kereskedelmi mennyiség a magánforgalomban behozott 1 liter alkohol, 1 liter bor, 1 liter pezsgő, 1 liter köztes alkoholtermék és 5 liter sör, a dohánygyártmányokból 200 darab cigaretta, 100 darab szivarka, 50 darab szivar, 250 gramm dohány. Ezen termékek után azonban vámot kell fizetni. Vámmentesen – a belföldi lakhellyel rendelkező, 16. életévüket betöltött magyar állampolgárok – mindössze 1 doboz cigarettát, 1 liter égetett szeszt és 2 liter bort hozhatnak be hazánkba. Nem kereskedelmi jellegű, egyéb árukból fajtánként 1000 forint értékhatárig 50, ötezer forintig 20, húszezer forintig 10, negyvenezer forintig 5, százezer forintig 2, míg százezer forint felett egy darab termék. A magyar jogszabályok értelmében a belföldi zárjeggyel ellátott jövedéki termékek – a szeszes italok, dohánytermékek – korlátlan mennyiségben vihetők külföldre.
A kabinetfőnök elmondta, hogy a vámszervek által javasolt mennyiségnél többet azért nem érdemes külföldre vinni, mert a világ számos országában a New York-i Egyezmény szellemében járnak el, s akár bírságot is kiszabhatnak az egyes államokban a beutazókra. A gyakorlat azt mutatja, általában egyetlen országban sem szólnak, ha a beutazónál 200 darab cigaretta vagy 50 darab szivar, esetleg 250 gramm dohány, illetve ezek 250 grammos keveréke, továbbá egy liter égetett szesz és két liter bor. Külön szabály foglalkozik az élelmiszerekkel: az útravalót meghaladó mennyiségű állati eredetű félkész, vagy késztermékek csak állat-egészségügyi ellenőrzés után vihetők ki az országból, vagy hozhatók be. Utasforgalomban azonban a nyers hús, a házilag készített hentesáru és a tejtermékek nem vihetők át a határon. Ez alól kivételt képeznek a konzervipari eljárással készült termékek. Szintén tilalom van a cserepes virágokra vagy a földlabdában tartott növényekre, míg a vágott virágok és koszorúk átvihetők a határon. Gyógyszer kivihető, de csak a kezelőorvos által igazolt mennyiségben.
Soha nem jelentkeztek még ennyien a kutatói ösztöndíjprogramokra
