Csípős hideg és fagyos hangulat fogad a Tolna és Baranya határához közeli Bonyhádon. Az ok: bezárják a helyieknek megélhetést adó cipőgyárat. Azt már tudták az itt élők, hogy a tizenötezer fős város iparának jelentős részét kitevő cipőipar évek óta nehéz helyzetben van. Az egyre növekvő félelmek nem voltak alaptalanok, mert a héten kiderült: bezárják a nyolcszázhatvan szak- és betanított munkásnak kenyeret adó német cipőgyárat. A hivatalos indoklás szerint nem a minőséggel volt a baj, egyszerűen nincs kereslet az itt gyártott cipőkre. A bonyhádiak a cég sorsáról elmélkednek, de ha a nyolcszázhatvan dolgozóból nyolcszázhatvanat elbocsátanak, találgatásra nincs szükség. Bezár a gyár!
Hazafelé tartanak a munkások. Egy szokatlanul kedves biztonsági őr ellenőrzi a kilépők csomagjait. Őt egy rendészeti társaság alkalmazza, nem fenyegeti a munkanélküliség. Legfeljebb áthelyezik egy másik településre. A legtöbb dolgozó arcán a feszültség jeleit látni. Egy ötfős női csoport a munkahelyi pletykákat elemzi az utcán. Melléjük lépek, de hirtelen elhallgatnak, kérdésemre sem nyilatkoznak, csak annyit mondanak, hisznek abban, hogy őket nem küldik el, mert a férficipő nyereséges. Úgy tudják, a másik részleg van veszélyben, ahol a női és a gyermeklábbeliket készítik. Amikor továbbmennek, egy negyven körüli házaspárral elegyedek szóba. Biztosat ők sem tudnak, csak azt, hogy jövő hétig kiderül a sorsuk. Széttárt kezekkel mondják: ha bekövetkezik a legrosszabb, megmarad a munkanélküli-segélyből tengődés lehetősége. Közben özönlenek a fáradt és láthatóan ideges emberek a kapun kifelé. Egy magányos nő elgondolkodva cipeli táskáját a havas járdán. Szinte megijed, amikor megszólítom. A férje biztonsági őr, iskolás gyermeküket ketten nevelik. Majdnem elsírja magát, amikor megkérdezem, hogy egy fizetésből is el tudják-e tartani magukat. – Abból nem lehet megélni – rebegi fátyolos szemekkel.
– Harminckilenc munkahelyre várnak jelentkezőket Bonyhádon és a térségben – diktálja a lesújtó adatot Preván Valéria, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ igazgatója egy, a gyárbezárással kapcsolatos, rögtönzöttnek látszó bonyhádi sajtótájékoztatón. A térség munkaerő-befogadási képessége igen gyenge. Az újólag jelentkező nyolcszázhatvan álláskeresővel gyakorlatilag nem tudnak mit kezdeni. Varga Szilárd alpolgármester ugyancsak gondterhelt. A városban magas színvonalú a cipészszakmunkás-képzés. Cipészgenerációk nőttek fel Bonyhádon és környékén. Most az oktatást át kell szervezni, mert a hazai könnyűipar egyébként is nagy bajban van. De az oktatásszervezés csak a felnövekvő generációkat segítheti, a megélhetési problémákkal küszködő emberek helyzetén nehéz lesz változtatni. Emellett jelentős helyiadó-bevételtől esik el a kisváros költségvetése, ami miatt esetleg megszorításokat kell eszközölni, vagy egyes beruházásokat el kell halasztani.
Megtudom, hogy ráadásul a bezárás egy másik, kisebb, magyar tulajdonú bonyhádi társaságot is hátrányosan érinthet. A Botond Kft. egy magyar tulajdonú cipőipari kis cég, amely gyárrészlegét adja bérbe a Samonának. Tavaly kétéves szerződést kötöttek, és a gyárbezárásról partnerétől eddig hivatalos értesítést még nem kapott a kft. igazgatója. Vida István borús hangulatban magyarázza, hogy szerinte ez egy folyamat része, amely az erős forinttal kezdődött.
– 2000-ben még 265 forintot kaptunk egy euróért, ma pedig már csak 230-at. Közben emelkedett a minimálbér, s bár mi főként belső piacra termelünk, az exportot agyoncsapta, hogy még a beígért adókedvezmények is elmaradtak.
Az adókedvezményeket firtató kérdésemre adott szűkszavú válaszából kiderült, hogy a szocialisták által meghirdetett kedvezményeket sem érzékeli a gazdaság. A magyar könnyűipar szerinte is nehéz helyzetben van. A Botond Kft.-nek jelentős bevételt hoz a német cégnek bérbe adott ingatlan bérleti díja. Ha a Samona bezár, lehet, hogy e kis magyar cég sorsa is megpecsételődik, ahol valamivel több mint százhúsz ember dolgozik.
kézilabda
A Dánia elleni összeomlás után Dániát kell legyőznie a címvédő magyar válogatottnak
