Bagdad megtizedelt hadserege háborúra készül

Az egyre aggasztóbb iraki fejleményeket sok újságíró kíséri figyelemmel a helyszínen. A kanadai Ottawában az Esprit de Corps katonai szaklapot szerkesztő, jelenleg folyamatosan Bagdadban tartózkodó Scott Taylor az elmúlt hetek történéseit foglalja össze lapunk számára írt riportjában.

November 27-i érkezésük óta az ENSZ fegyverzetellenőrei valóságos médiaadunak számítanak az iraki kormány kezében.
Működésük első hetében a külföldi újságírók és az iraki megfigyelők testközelből követhették munkájukat. Az ellenőröket szállító járművek minden reggel 8.30-kor gördülnek ki szállodájuk parkolójából, és hamarosan újabb objektumok felé röpítik őket. „Hagyomány” immáron az is, hogy az iraki belügy emberei és a helyi média munkatársai valósággal üldözőbe veszik őket a forgalmas bagdadi utcákon.
A fegyverzetellenőrök nem szívesen érintkeznek az újságírókkal, szűkszavúan szólnak vizsgálódásaik eredményeiről. A közlésvágytól égő, és a nemzetközi közösséget együttműködési szándékáról biztosítani igyekvő irakiak ugyanakkor lehetővé tették, hogy a fegyverzetellenőrök távozása után az újságírók saját vizsgálatokat is végezhessenek az adott helyszínen.
Az ellenőrzési folyamat legnagyobb „eseménye” kétségkívül december 3-hoz kötődik, azon a napon az ENSZ munkatársai váratlanul meglátogatták Szaddám Huszein egyik palotáját. Némi zavar támadt az őrök között, de mindössze nyolcperces késéssel feltárultak a palota kapui. Miután a fegyverek utáni vizsgálódás mindeddig nem hozott eredményt, az irakiak villámgyorsan kiaknázták a palotánál lezajlott incidenst. Saját szándékaikat illetően „jóakaratú hozzáállásról” és „együttműködési készségről” tettek említést.
– Szaddám Huszein megmutatta a világnak, hogy akár a saját palotáját is megnyitja, ha úgy kívánják – szögezi le Musztafa Oszma negyvennégy éves kereskedő, aki egyúttal az Irakot kormányzó Baasz párt öntudatos tagja. – Ebből is látszik, hogy nem rejtegetünk fegyvereket. Tehet-e Irak ennél többet?
Szaddám Huszein diplomáciája arra is kiterjed, hogy megkövesse a kuvaiti polgárokat az 1990-es iraki támadásért. Jóllehet a hivatalos közlemény leszögezte, hogy a váratlan bejelentés nincs összefüggésben a jelenlegi helyzettel, kevés irakit érdekel, mi rejtőzik az elnöki gesztus mögött.
– Ez az első alkalom, amikor úgy érzem, elnökünk valóban aggódik – véli Abdul Vahib negyvenkét éves taxisofőr. – Ugyanakkor az emberek megértették, hogy a mi érdekünkben tette meg a bejelentést, azért, hogy Irakot megkímélje a további vérontástól.
Számtalan jel utal arra, hogy a konfliktus tovább mélyül. Az amerikaiak nagyszabású hadgyakorlatot tartottak Kuvaitban, a szövetségesek repülőgépei egyre több bevetést hajtanak végre az ország északi és déli részén, és cseppet sem biztató fejlemény az sem, hogy az iraki haditengerészet a Perzsa-öbölben rátámadt a kuvaiti parti őrség hajójára. Észak-Irakban, a kurd autonóm terület tőszomszédságában az iraki katonák új fenyegetéssel szembesülnek.
– Értesítettek bennünket, hogy amerikai különleges egységek léptek működésbe a körzetben – újságolja Ahmed Noori őrmester, aki élete harmincnyolc esztendejéből húszat Szaddám Huszein elitegységében, a Köztársasági Gárdában töltött, és egyúttal a vadászgépek kiváló ismerője. – A kurd lázadók és az iráni hadsereg ellen bátran harcoltunk, de amikor Kuvaitban szembekerültünk az amerikaiakkal, minden olyan más volt. Én például egyetlen amerikait sem láttam. Úgy gyilkoltak meg bennünket, hogy esélyünk sem volt a visszavágásra.
Az észak-iraki határvidéken járőröző katonák mintha Szaddám megtépázott hadseregének erejét fitogtatnák. Miután a páncélozott szállítási harcjárműveket az Öböl-háborúban megsemmisítették, esetleg alkatrészhiány miatt működésképtelenek, az irakiak ütött-kopott tehergépkocsikon szállítják a katonákat. Láthatóan kevés a nehézfegyverzetük, hiánycikknek számít a sisak és a bakancs, még golyóálló mellényük sincs. Az iraki felderítők még mindig „kurblizós” telefonokat használnak az egymás közötti érintkezésben. A legtöbben besorozott, kötelező szolgálati idejüket töltő, tizennyolc-húszéves kiskatonák.
– A legtöbb katona nehezen űzi el a mindennapi unalmat – panaszolja Noori őrmester. – Persze, ha kitör a háború, hamar megtanulják, hogy az unalomnál sokkal rosszabb dolgok is léteznek.
A növekvő feszültség ellenére a napi határforgalom változatlan. Az Öböl-háborút követő, rövid ideig tartó kurd lázadás után az ENSZ közvetítésével létrejött tűzszüneti megállapodás autonóm területet jelölt ki a kurdok számára. Ennek következtében sok arab a kurd zónában rekedt, ugyanakkor a kurdok alkotnak többséget az iraki irányítású északi városban, Moszulban.
Irak keresztény közösségét is megosztotta az ENSZ-határozat. A – becslések szerint – közel egymillió keresztényből a legtöbben az északi országrészben élnek. Moszul városát gyakran nevezik a „Kelet keresztény szívének”. Ezen a vidéken számtalan ősi kolostor található, némelyiket 1200 évvel ezelőtt építették.
– Mint kisebbséghez tartozó emberek, gyakran elnémulunk, amikor az emberek az iraki–amerikai konfliktusról vitatkoznak – vallja meg Fadi Hanna atya, a moszuli Szent György-kolostor vezetője. – A mostani iraki kormány nem nyomja el a keresztényeket, de ha az amerikaiak beleavatkoznak a hatalmi viszonyokba, könnyen megváltozhat a helyzet.
Sok keresztény tart egyébként attól, hogy a Szaddám utáni Irakban síita fundamentalisták kezébe kerül a hatalom.
Időközben az iraki hadsereg felajánlotta, hogy háború esetén – lehetőségeihez mérten – különleges védelemben részesíti a keresztény szent helyeket. A háromszáz éves Szent György falainál az egyik katonai különítmény ideiglenes benzinkutat állított fel.
– Abban bíznak, hogy George Bush nem engedi keresztény szent helyek bombázását – sóhajt Hanna atya. – Imádkozom Istenhez, hogy igazuk legyen.