Egyfelvonásos

Akciós csirkemájért kanyarog a sor egy újpesti hentesnél.
Azt mondja a sálkendős néni a sor közepéről, hogy ő bizony semmi pénzért nem menne be a bigbradérba, mert olyan ember még nem született, aki előtt ő hajlandó hálóingben mutatkozni, és egyébként is szégyelli, hogy nincs foga. Azt mondja erre a műbőr kalapos nyugdíjas a sor végéről, hogy ő nem olyan szemérmes, mert pizsamában szökött meg egyszer a kórházból a vérvétel elől, mert szerencsére éppen bevittek az ambulanciára egy vénembert, akinek a torkára szorult egy darab oldalas, és szájzárat kapott tőle, az orvosok azzal voltak elfoglalva. A sor közepén toporgó aktatáskás erre megjegyzi, hogy ő bizony fél, és minden reggel úgy kel fel, hogy nem tudja, mit hoz a nap, mert mióta a taszári támaszpontra arab terroristák érkeztek, felkészült a legrosszabbra. Erre valaki közbeveti, hogy azok nem arab terroristák, hanem Bin Laden-hasonmások, akiket Oszama elfogására képeznek ki. Ezt a sógorától tudja, aki a faluban lakik, és a háztetőről távcsővel szokta figyelni a támaszpontot. Azt mondja erre a festett hajú nő a sor elejéről, hogy neki elege van az egyenruhából, az apja ötvenháromban jött haza a hadifogságból, és az volna a legjobb, ha az emberiség összegyűjtené az összes egyenruhát, és mondjuk a Szahara közepén mind egy szálig elégetnék, akkor végre be lenne fejezve az egész rohadt katonásdi. Megszólal erre a kefebajszos úr, akinek leukoplasztpötytyökkel vannak leragasztva a pattanásai a nyakán, hogy egy akkora hatalmas tűz csak felgyorsítaná a globális felmelegedést, és az lenne a vége, hogy a sarkok kiolvadása miatt szökőár mosná keresztül a földet, az meg kinek hiányzik? Nem az egyenruhákkal van itt baj, drága asszonyom, hanem azzal a sok vegyszerrel, amitől már világít az ember feje – teszi hozzá. Úgy van, kiált fel erre a műbőr kalapos. Oda jutottunk, hogy nyugodtan lehet urániumot meg atomfegyvert tartani a garázsban, mint Hajdúböszörményben! Az még hagyján, mondja erre a hótaposó csizmát viselő kövér úr, de az ő szomszédjának Kádár János képe van felakasztva a garázsában, nem véletlen, hogy senkit nem akar oda beengedni. Biztosan imádkozni szokott előtte, teszi hozzá valaki. Jöjjön el a te országod! – kiáltja, mire szórványos nevetés hangzik fel. Az a sok vegyszer tényleg nagy csapás, veszi vissza szót a sálkendős, mert senki ne mondja nekem, hogy egy jégcsapretek magától harmincöt centisre tud nőni. Kérdezem én, mitől? A festett hajú nő mögött álló sovány úr tudja a választ. A termelők láncszilikátot és tetraklór-dibenzolt oldanak fel az öntözővízben. Ismerek valakit, akinek habzott a szája a fűtött fóliás újhagymától, meséli erre az aktatáskás, nálunk meg a nagymamának lett kettős látása a salátától, ölben kellett ágyba vinni szegénykémet, pedig nehezebb, mint egy víziló, testvérek között is nyom százhúsz kilót. Szégyellje magát, ne beszéljen ilyen hangnemben az öregekről – utasítja rendre az aktatáskást egy szomorú arcú nő, kosárral a karján. Mi maga, népnevelő? – kérdezi erre gúnyosan a kefebajszú. Megérdemelné, hogy úgy a valagába durrantsanak, hogy bedőljön abba a nyitott mélyhűtőbe, a fagyasztott csirkék tetejére, mert az ilyenek oda valók. A műbőr kalapos erre megpróbál békét teremteni. Ha már egyszer az van megírva a sors könyvében, hogy itt kell sorban állni, legalább ne harapjuk el egymás torkát. Én is szívesebben ülnék selyemgatyában a tengerparton, és nézném az alkonyatot – teszi hozzá, mire a festett hajú nő elmeséli, hogy az ő fia fülbevalót hord, olyan ocsmányul beszél az idősekkel, hogy kinyílik a bicska az ember zsebében, de hát ez a sikk manapság, mert egyébként aranyszíve van, két papagájt tart, és olyan szeretettel szól hozzájuk, hogy meg kell a szívnek szakadni. Ha én meglátnám, hogy a fiam fülbevalót hord, bicskával vágnám le a cimpájával együtt, aztán megetetném vele, mondja erre a sálkendős nő. Többen helyeselnek, és mélyen egyetértenek abban, hogy az összes tetovált bőrt késsel kellene lenyúzni a tulajdonosáról, mert a jövő társadalma olyan lesz, mint egy nagy képeskönyv, amiben nincs betű, mert a fiatalok már alig tudnak olvasni, csak makognak, mint a majmok. Engem suszternek adott az apám – rikolt fel a hótaposót viselő úr –, de ma már kihalnak a becsületes szakmák. Se tudás, se suszter, hát itt tartunk!
Közben a szomorú arcú nőre kerül a sor. Csókolom, Gyuszikám, adjon nekem húsz deka akciós májat. Jó májat vagy rossz májat tetszik óhajtani? – kérdezi a hentes vigyorogva, mire a kosaras nő megrántja a vállát: De vicces kedvében van ma, Gyuszikám!