Aki tudományos kutató szeretne lenni, az nem akar meggazdagodni. Viszont annyi pénzének kell lennie, hogy gond nélkül alapíthasson családot és ne szoruljon másodállásra. Kroó Norbert szerint ehhez a lehetőséghez már közelítenek a magyar bérek, hiszen a kutatókét 2001-ben negyven százalékkal emelték, tavaly pedig a közalkalmazottak kaptak ötvenszázalékos emelést. Ha egy szerencsésebb, fiatal kutató nagy, izgalmas feladatokat kap, csak akkor tudja megoldani azokat, ha rendelkezésére állnak világszínvonalú berendezések is. Ha önző, akkor másodrendű kérdés, hogy ezt hol teszi. Ezért is szükséges az infrastruktúra jelentős fejlesztése.
Az e célokat szolgáló beruházási összegeket emelték ugyan, de még mindig nagy a lemaradás a világhoz vagy Európához képest. Ezt csak kismértékben kompenzálja, hogy az EU-keretprogramban a kutatóink mehetnek más országokba is dolgozni, azonban előbb-utóbb nekünk is fel kell tudnunk ajánlani valamit a külföldieknek.
Ha még néhány évig ilyen tempóban emelkedik a tudományos költségvetés, mint most az Akadémiáé, elképzelhető, hogy ez a cél is megvalósul, de ezt az élet ki is fogja kényszeríteni. Csak nem mindegy, hogy ezt előbb tesszük, extra profitot szerezve, vagy később, és akkor csak vonszoljuk magunkat a többiek után.
A fiataloknak jelenleg több külföldi kutatási lehetőségük van, mint amennyit kihasználhatnak. Kroó Norbert meglátása szerint az utóbbi időben nem növekedett az agyelszívás. Fontos, hogy a külföldi tapasztalatokat szerzett, fiatal kutatók hazajövetelük után az induláshoz pénzt is kapjanak. A fizetés azonban önmagában kevés a kutatásra. Európa többek között azért került hátrányba az Egyesült Államokkal szemben, mert Amerikában egy fiatalember viszonylag korán elkezdheti építeni a saját karrierjét, a korosabb professzoroktól függetlenül. Európában ez sokkal lassabban megy, különösen a német rendszerben. Magyarországon egyébként jobb a helyzet, mint Nyugat-Európában, de még messze nem ideális. Az azonban kétségtelen, hogy viszonylag fiatal embereknek is tudnak lehetőséget nyújtani arra, hogy az akadémiai kutatóhálózatban elkezdjék a saját kutatásaikat, és akadnak közöttük többen, akik iskolát is alapítanak.
Az Akadémia évente nagyjából száz új fiatal kutatónak tud hároméves szerződést ajánlani ama intézeteinél, amelyek pályáznak ilyen álláshelyekre. Kroó Norbert úgy tapasztalta, hogy az utóbbi időkre jellemző tendencia megfordult, kezdenek a fiatalok visszatérni a tudományos életbe. Vállalják, hogy ez esetben egész életükben tanulni kell, verseny van, a pénzekért meg kell harcolni, cikkeket írni, nyelvet tanulni. A kutatói képességeket, hozzáállást egyre több terület igényli. Ilyen az életfogytiglani tanulás, a nyelvek ismerete, a problémamegoldás vagy a modellalkotás. Ebben a körben a „bővített újratermelés” úgy oldható meg, ha több kutatót képeznek ki, mint ahányan a kutatásban dolgozni fognak. Magyarországon jelenleg ezer munkavállaló közül három kutató. Az európai átlag öt-hat, de Finnországban tíz fölött van.
A kutatók számát tehát növelni kell, ám ezt az Akadémia csak akkor tudja megoldani, ha a költségvetése is emelkedik. Jelenleg ennek kétharmadát állami forrásokból kapja. Az akadémiai kutatóhálózat lényegesen eredményesebb az országos átlagnál. Az EU-pályázatokon is kétszer jobban szerepeltek az országos átlaghoz képest. Nem a fiatal kutató érdeke, hogy Magyarországon kutasson, hanem Magyarország érdeke, hogy a fiatal kutató itt dolgozzon – foglalja össze a törekvéseket Kroó Norbert.
A Szent István Egyetem (SZIE) rektora, Szendrő Péter is a tehetséggondozás mellett kötelezte el magát. A professzor az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, emellett a közelmúltban szervezte meg a tehetséggondozók baráti körét is. Mint mondta: kitárult a világ, mert tízmilliós népesség helyett a 377 milliós egyesült Európában kell versenyképessé válniuk a tudós életpályát kereső, tehetséges fiataloknak. Bár a magyar felsőoktatás nyitott kapui még mindig csábítóak, az elitképzésre ismét kitüntetett figyelmet tudunk fordítani. Azt már mindenki érti, hogy nagyon fontos a kulturált, jól felkészült tömeg a magyar fiatalok körében. Emellett a legtehetségesebbek felértékelődnek a tudás társadalmában, mert az alkotókészség hallatlan vonzerő és tőke.
Ilyen szempontból valóban nagyhatalomnak számítunk, mert a szellemi tőke újratermelődő energiánk, és nagyon jó műhelyeink vannak. Ezek már léteznek a közoktatásban is, de a felsőoktatásra különösen jellemző. A SZIE rektora úgy véli, hogy itt képződhet az az új nemzedék, amely majd a meghatározó tényezője lesz a magyar értelmiségnek. Ezt segítik elő a tudományos diákkörök, a szakmai kollégiumok és az egy-egy tudós egyéniség körül kialakult tudományos iskolák.
Kétévenként tartják a tudományos diákkörök országos döntőjét. Lassan, de egyértelműen növekszik az önképzőkörökben nyújtott teljesítmény, és a résztvevők száma is. Az idei döntőre várhatóan mintegy 20-25 százalékkal többen jelentkeznek. Ez csaknem tizenötezer versenybe szálló egyetemistát, főiskolást jelent, és mintegy négyezer pályaművet. Korábban két-háromezren próbálkoztak. Hiába nőtt meg azonban kétszeresére-háromszorosára a felsőoktatásba felvettek száma, a jó tanulóké alig gyarapodott. Az igazi tehetség leküzdi az esélyegyenlőtlenség még meglévő, igen magas gátjait, és bekerül a felsőoktatásba. Fontos, hogy ne veszítsük őket szem elől, gondoskodjunk a továbbképzésükről a praxisban vagy a doktori iskolákban.
A doktori iskolák tíz év után megerősödtek, azonban rendkívül hullámzó színvonalúak. Még időre van szükség ahhoz, hogy az egyetemekre visszatelepült tudósképzés valóban elnyerje méltó helyét. A doktoranduszok között egyaránt találunk ösztöndíjasokat, munka mellett továbbtanulókat és a fokozatszerzésre felnőttként visszatérőket. A jövőben a jelenlegi létszámot meg kell háromszorozni. A master szakaszban – a tanulmányok végén – pedig át kell térni a minőségi finanszírozásra.
A fiatal kutatók kilátásai nagyon jók, nem kell félni az agyelszívástól. A rangos helyeken dolgozó, igazán alkalmas kutatók napjainkban már megfelelő kezdő fizetést kapnak.
A feltételeken kell javítani, hogy versenyképes infrastruktúra, háttér álljon rendelkezésre, kiegészülve a nagyfokú kutatói szabadsággal. Persze nem érdek nélkül, hiszen már az alapkutatásokban meg lehet találni azokat az irányokat, amelyek előbb-utóbb gazdasági haszonnal kecsegtetnek. Nem ésszerű az alap- és az alkalmazott kutatások szétválasztása, inkább értelmes kutatásokról érdemes beszélni.
Ukrajna
„Arcátlanság azt állítani, hogy Ukrajna áll legközelebb az EU-tagsághoz”
