Mi legyen a kommunistákkal?

Mit csináljunk a kommunistákkal? Például megkérdezhetjük tőlük, azok-e, hátha utána okosabbak leszünk. Vagy elmegyünk egy olyanféle konferenciára, mint amelyet a Reformkörök Alapítvány rendezett meg Eredetmítosz és jövőkép a magyar baloldalon címmel múlt pénteken, az MSZP Köztársaság téri székházában, és rögvest ki leszünk okosítva. Az effajta tanácskozások nagyjából így zajlanak: kommunisták vagyunk mi? Nem. Remek, köszönjük a részvételt, mi nem csupán ártalmatlanok vagyunk, hanem világéletünkben reformerek, vérbeli szocdemek, valamint végtelenül jó fejek is voltunk egyben.
Mielőtt még valaki felháborodna ezen írás címén és bevezetőjén, fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy az effajta kérdésfeltevések az elmúlt hét péntekétől politikailag korrektnek minősülnek. Tudniillik aznap az európai szellemiségű és nem kirekesztő Népszabadság hasonló felütéssel induló cikket közölt Seres László tollából. A különbség csupán annyi, hogy az írásban a kommunista szó helyett a náci szerepelt. Mindez rendjén is volna: a nácikkal valóban csinálni kellene valamit. Akárcsak a kommunistákkal. Csakhogy Magyarországon nácik vannak – furcsa mód csakis baloldali kormányok idején szoktak elszaporodni –, kommunisták viszont nincsenek.
Hogy a jelenlegi MSZP az MSZMP-nek, következésképp az MDP-nek és a KMP-nek volna az utódpártja? A baloldali médiában már maga a gondolat is a politikai inkorrektség legmélyebb bugyrait képviseli. Miképpen az is roppantmód inkorrekt számukra politikailag, ha felemlegetjük: a jelenlegi MSZP prominenseinek legtöbbje – élükön a miniszterelnökkel – abban a rendszerben kezdte politikai pályafutását, amelyet a Haynaut megszégyenítő megtorlást rendező Kádár János neve fémjelez. Ha pedig valaki abból, hogy Medgyessy Péter szigorúan titkos tisztként szolgálta ezt a rendszert, arra következtetne, hogy a jelenlegi miniszterelnök elkövette a hazaárulás bűntettét, s netalán nagyközönség előtt merészelne hangot adni eme vélekedésnek, az már olyannyira inkorrekt politikailag, hogy az illetőt akár bíróság elé is lehet citálni érte.
A magukat szociáldemokratának valló szoci áldemokraták múltját elemezni ugyanis kizárólag csak nekik maguknak megengedett. Ők azok, akiknek meg kell írniuk saját múltjukat, ugyanis ha nem teszik – mint arra a konferencián Géczi József Alajos MSZP-s országgyűlési képviselő is felhívta a figyelmet –, akkor megteszi majd más. Az pedig szintén nem helyénvaló. Nem úgy, mint Orbán Viktort lemussolinizni, lehitlerezni, legömbösisztázni, valamint híveit a fasizmus iránt őszinte lelki igényt tápláló hitlerjugendekhez hasonlítani. Ugyanis az – a baloldalon – politikailag korrekt. Derék szocialistáink pedig majd szépen elkonferenciázgatnak arról, hogy ők valójában szociáldemokraták, ráadásul a rendszerváltás is csak nekik köszönhető. A valódi szociáldemokratákról – Kéthly Annáról, Ries Istvánról – pedig szó sem esett az egész konferencián, ugyanis akkor arról is kellett volna beszélni, melyik mai politikai tömörülés elődje verte szét ezt a pártot, csukta tagjait börtönbe vagy küldte őket egyenest a másvilágra. Mindemellett az effajta tanácskozásokon célszerű minden harmadik mondatban, burkoltan vagy nyíltan lefasisztázni, vagy legalábbis diktatórikusnak nevezni az Orbán-kormányt.
Akár úgy is – mint azt Enyedi Nagy Mihály egykori KISZ KB-tag és a Médiahajó főguruja tette –, hogy pár mondattal később már arról értekezünk: a szocialista–szabad demokrata kormánynak a diafilmek szintjéig át kell alakítania a magyarországi médiát. Valamint az efajta konferenciákon azt sem szabad kifelejteni az előadásokból – miként arról Géczi József Alajos sem feledkezett meg –, hogy az MSZP-nek is büszkének kellene lennie saját múltjára, annál inkább, hiszen a társadalom „sosem hitte el, hogy ők kommunisták voltak”.
Mindemellett a „politikai korrektséget” a kereskedelmi televíziókban is érdemes fokozni. Például olyan műsorokkal, mint az RTL Klub sorozata azokról a szép emlékű késő kádári évekről, amikor már lehetett Trabantot kapni, ikervonalas készülékkel telefonálni, és már legalább tíz éve volt annak, hogy nem akasztottak. Valamint az sem árt, ha levetítünk egy egész órás dokumentumfilmet Kádár János romantikus hősszerelmes voltáról, majd egy héttel később ugyanezen a csatornán arról sugárzunk összeállítást, hogy ugyanő mennyire szerette a feleségét. Persze mindezt a politikai korrektség végett úgy kell megtenni, hogy közben adósságcsapdáról, megtorlásokról, Mansfeld Péterről szó se essék.
Végül – szintén a honi közbeszéd politikailag minél korrektebbé tétele végett – csináljunk egész országnyi elefántot abból a bolhából, hogy egy vidéki kisvárosban összejön néhány kedélybeteg fiatal, akik úgy élik ki frusztrációjukat, hogy megisznak pár sört, és elénekelnek egy-két náci indulót. Az eset alapján politikailag korrekt módon vizionáljunk roppant nagy fasiszta veszélyt, valamint – akárcsak Seres László már említett cikkében – rögvest hozzuk öszszefüggésbe a neonáci fiatalokat a július 4-i kormányellenes tüntetés résztvevőivel.
Mindeközben szót se szóljunk arról, hogy a Haller utcában, éppen szemközt a kerületi rendőrkapitányság épületével, a Munkáspárt ifjúsági szervezete, a Baloldali Front olyan intézményt üzemeltet Vörös Október Klub néven, amelynek ablakain Marx-képek díszelegnek francia nyelvű, „A kommunizmusért! Egy jobb világ lehetséges!” felirattal, a klub belsejében pedig Lenin- és Castro-képek, valamint kubai lobogók díszelegnek a magyarországi törvények szerint egyelőre még önkényuralmi jelképként számon tartott vörös csillag szomszédságában. Hiszen ez politikailag korrekt. Akárcsak az, hogy ugyanez a csoport szolidaritási rendezvényt szervezését tervezi azon Kuba mellett, ahol nem csupán meleg van és finom koktélokat lehet inni – mint a szocialisták miniszterelnökétől tudjuk –, hanem több százra rúg a bebörtönzött politikai foglyok száma. Azt is kezeljük nagyvonalúan, hogy a szervezet „volt szocialista országok kommunista pártjai” számára szervez világkonferenciát. Olyan politikai tömörülések részére, amelyek – szocialistáinkkal ellentétben – ahhoz sem veszik a fáradságot, hogy szociáldemokrataként próbálják feltüntetni magukat.
Persze mindezzel ne foglalkozzunk. Mert ilyesmivel törődni politikailag nem korrekt. Ehelyett nap mind nap fújjuk majdnem kipukkanásig a szélsőjobbveszély lufiját, dicsérjük főműsoridőben sugárzott televízió-műsorokban a Kádár-rendszert és annak vezérét, valamint kedélyesen konferenciázgassunk el arról, hogy az egykori MSZMP KB tagok a demokrácia kizárólagos letéteményesei.
Elvtársak, nem hibádzik itt valami? Vagy éppen ellenkezőleg: nagyon is az önök szája íze szerint mennek a dolgok?