Tollhegyen

Sajtótájékoztatót tartott Kovács László MSZP-s külügyminiszter. Szokott ilyet csinálni máskor is, de ez most valamicskét eltért a szokásosaktól, hogy úgy mondjam, történelmi léptékű sajtókonferencia volt, amelyen egyebek mellett a diplomatapallér megemlékezett a huszonöt esztendővel ezelőtti koronaünnepségről (ekkor kaptuk vissza az Egyesült Államoktól a világháború során elvitt szent ereklyét a hozzá tartozó jogarral, palásttal, országalmával). Az esemény felidézésével arra kívánt rámutatni, hogy a magyar–amerikai kapcsolatok normalizálódásának kezdete voltaképpen már a kádári korban megkezdődött, vagyis nehogy azt higgye bárki, hogy Orbán Viktorral kezdődött a diplomáciai összeölelkezés. Valószínűleg már boldogult Grósz Károly is ennek szellemében látogatta meg amerikai nagynénikéjét. Ahogyan az lenni szokott, szép kenetteljesen beszélt a szónok, mondatainak volt eleje, vége – mindössze a tartalmán gondolkodott el az ember.
Tőkét kovácsolni mindenből, amiből csak lehet. És Kovács bácsi tud kovácsolni. Ez a szakmája. (Bár kíváncsi lennék arra, hogy teszem azt, a nyolcvannégyes Los Angeles-i olimpia magyar bojkottját hogyan illesztené be a bimbódzó magyar–amerikai barátság keretei közé.) Visszatérve a koronához, ha jól emlékszem, Kovács miniszter úr nem volt ott az ünneplő százezrek között, amikor a Szent István-i ereklye a Nemzeti Múzeumból az Országházba költözött. Sokkal inkább osztotta a micisapkás Bauer Tamásék elméletét, akik ott gúnyolódtak a nagy napon a Múzeumkertben.
Nagy játék a politika.