Valóban előrehozzák?

A dolog eldőlt, tizenkét év erőfeszítései után az Európai Unió tagja lesz Magyarország. A nagyobbik kormánypárt vezetői egyre többször vetik fel, hogy az eufória hónapjában, 2004 májusában előrehozott országgyűlési választásokat kell tartani. Ekkor a magyar lakosság nagy többsége, az EU-tagságtól várva minden álma megvalósulását, egy előrehozott választáson a kormányon lévő pártot, melynek a belépés sikerét tulajdonítja, nagy többséggel hatalomban tartja. Ez racionális lépésnek tűnik, ha ismerjük azokat a példákat, melyek a belépés után a kiábrándulás menetében a lakosság nagyon nagy részét elfordították az uniós viszonyok támogatásától – és a szavazó a beléptető kormányt büntette ezért. Nézzük meg, hogy milyen alkotmányjogi lehetőségei vannak a szocialistáknak erre a lépésre, majd vizsgáljuk meg azt, hogy az egyes parlamenti pártoknak milyen politikai érdekei fűződnek ehhez.
Kétségtelen, hogy – hasonlóan a nyugati demokráciákhoz – az új választás kiírására a választási ciklus lejárta előtt a hazai közjogi szabályok szerint is lehetőség van, ennek előfeltétele az Országgyűlés feloszlatása. A feloszlatási lehetőségek közül az itt számba jöhető megoldás lehet az Országgyűlés önmaga általi feloszlatása, az önfeloszlatás. Az alkotmány lakonikusan csak annyit mond erről, hogy az „Országgyűlés kimondhatja feloszlását a megbízatásának lejárta előtt is.” A másik fontos kikötés, hogy az „Országgyűlés feloszlásától számított három hónapon belül új Országgyűlést kell választani”.
Mivel erre a megoldásra a rendszerváltás óta eltelt tizenhárom év alatt még nem volt példa, meg kell vizsgálni, hogy mit jelent pontosan ez a szabályozás. Kérdésként merül fel ugyanis, hogy milyen többség kell a feloszlás kimondásához. Az előbb idézett rendelkezésből ez nem derül ki tisztán, ezért így ezt értelmezni kell. Minősített többség ehhez nyilvánvalóan nem szükséges, mert az csak az alkotmányszöveg kifejezett előírása szerint kell az egyes esetekben. Így, ha valamit az Országgyűlés megtehet és ehhez minősített többségi alkotmányi előírása nincs, azt értelemszerűen egyszerű többségi döntéssel teheti meg. Felmerül ugyan, hogy az egyszerű többségi döntéshez a jelen esetben az összes képviselőt vagy csak a jelen lévő képviselők számát kell alapul venni, de mivel egy ilyen horderejű döntéshez feltehetően az összes képviselőt mozgósítani tudják a parlamenti pártok, politikai jelentősége ennek a tisztázatlanságnak nemigen van. Végső soron a 386 képviselő közül 194-nek a támogatásával tudják ezt elérni a szocialisták.
A kormánykoalíció egésze ugyan rendelkezik ennyi képviselői szavazattal, de látni kell, hogy a szabad demokraták politikai érdekei ebben a kérdésben nem esnek egybe a nagyobbik koalíciós partner, az MSZP érdekeivel. A közvélemény-kutatók egybehangzó felmérései szerint az elmúlt fél évben a szabad demokraták folyamatosan a bejutási küszöb alatti támogatással rendelkeztek, és a szinte csak csodával határos bejutás a 2002-es tavaszi választásokon megfontolttá teheti a liberálisokat, hogy önként feladják a 2006-ig szóló miniszteri, államtitkári és más kormányzati vezetői pozícióikat. A politikai szövetségeseik iránti önfeladás ritka a politikai élet szereplői között, a szabad demokratáknál pedig az eddigi tapasztalatok szerint különösen nem lehetett erre utaló jeleket találni. Nélkülük azonban nincs feloszlatás és nincsenek új választások. A Fidesznek természetesen nem érdeke az idő előtti választások kiírása, hiszen a szocialisták olyan feltételek elfogadása mellett alkudták ki végül is a belépést, hogy ennek megtörténte után akár néhány hónap múlva már tömeges elégedetlenségek várhatók, különösen a vidéki választók részéről. A 2006-os választásokon akár kétharmados többséget is elérhet a mai ellenzék a választók által megbüntetett kormánnyal szemben. Tudják ezt a szocialista pártvezérek is, ezért a nagy készülődés. Hogy áll a helyzet az MDF képviselőivel? Különösen a pártelnök asszony és a körülötte csoportosulók köre már többször tanúbizonyságát adták annak, hogy az ilyen lépések megfontolásánál szigorúan csak a saját érdekeiket veszik figyelembe. Az ő hozzáállásuk megértéséhez szintén fontos a közvélemény-kutatási adatok szem előtt tartása. Az MDF esetében teljes mértékben és a tévedés veszélye nélkül megjósolható – a folyamatosan mért egy százalék körüli támogatottságukból –, hogy egy új országgyűlési választás folyamán nem tudja átlépni a listás küszöböt a Fidesszel való közös lista nélkül. És ez a párt politikai megsemmisüléséhez vezethet. Közös lista pedig értelemszerűen kizárt lenne statisztáló közreműködésük esetén a szocialisták oldalán az Országgyűlés feloszlatásában. Az MDF képviselőire így nagy valószínűség esetén nem számíthatnak a szocialisták egy ilyen lépésüknél.
Fontos kérdés az új választások kierőltetésére irányuló kísérlet latolgatásánál még az is, hogy meddig tart a szocialisták előnye a választói tömegek körében. Az elmúlt időszakban nem vitásan az élen szerepelt folyamatosan az MSZP a felmérésekben, de a Fidesz offenzívájának megindítása óta a csatlakozás hátrányainak ismertetésére már napjainkra megindult kismértékben a szocialisták előnyének eróziója. Az ez évi költségvetési megszorítások ismeretében pedig szintén előre látható tömegesebb mértékű elégedetlenség a kormánypártokkal szemben. A szocialistáknak tehát versenyt kell futniuk az idővel, és egyáltalán nem biztos, hogy a jövő év májusáig kitart az elmúlt hónapokban meglévő előnyük a választók körében.
Az Országgyűlés feloszlatása utáni három hónapot az új választásokig kalkulálva 2004. február közepe körül lenne esedékes ez a feloszlatás. Ám mivel ez a kivételes lépés nagy politikai előkészületeket kíván, s a közvélemény megnyerése nélkül a feloszlatás visszaüthet a kierőszakolóira, hosszú médiakampány nélkül ez elképzelhetetlen. Ennek egyik következménye lehet, hogy a választásokon rendkívül alacsony lehet a részvétel, amit az is csökkenthet, hogy 2003 áprilisában amúgy is egy népszavazásra kell mozgósítani a sok millió szavazópolgárt. A választási részvétel és a magyar állampolgárok urnáhozjárulási kedve pedig nem túl magas. Vagyis már 2003 kora őszétől a tömegmédiumok és a közvélemény vitáinak központi témájává kell tenniük az ezt tervező politikai erőknek a feloszlatás propagálását és az új választások kiírását, hogy el tudják fogadtatni ezt a szokatlan lépést a választókkal. Ez azonban nagyon összecsúsztatja az éppen lezajlott népszavazást és ennek kampányát az új választás kiírására irányuló kampánnyal.
Az egész folyamatot végiggondolva tehát kétségesebbnek tűnik, hogy a szocialisták – minden latolgatásuk ellenére – bele mernek-e vágni végül ebbe a lépésbe.
A szerző jogász, szociológus