Amint az köztudomású, a magyarok egy jelentős része rendkívül széles látókörű, érdeklődési körébe számtalan tudományág belefér, és a felhalmozott tudást szívesen osztja meg másokkal is. A labdarúgástól (manapság már az is tudomány, elég egy szakkommentátort meghallgatni, hogy belepiruljunk a saját tudatlanságunkba, és külön szerencse, amennyiben értelmezni tudunk egy mondatot az elejétől a végéig) a virológián át egészen a szlavisztikáig terjed a skála, és mindezekhez csatlakozott a turizmusipar és az űrkutatás beható ismerete is.

Ezek az ismeretanyagok általában ugyanazok birtokában vannak, amiből az is látszik, hogy a tudás olyan, mint a baj, nem jár egyedül. És azt a következtetést is bátran levonhatjuk, hogy többnyire a leghülyébbek a leghangosabbak. A vonal, amely mentén haladnak, tiszta és világos. Rossi nem ért hozzá, a magyar foci katasztrofális állapotban van, hol vannak az akadémiák, minek ennyi stadion, merazorbán, bezzeg a románok. Nem kellenek lezárások, minek annyi lélegeztetőgép, bezzeg a svédek, az nem számít, hogy hullanak, mint a legyek, de ott demokrácia van, itt kijárási tilalom van, mer­azorbán diktatúrát épít, oltás sem kell, ez csak egy kis járvány, vesd össze zápor.

Az oroszok Európát fenyegetik, az ukránok a hős védelmezők, mi az hogy banderista nácik is vannak köztük, merazorbán szemet vetett Kárpátaljára és még pincsi is, minek nekünk orosz gáz, meg béke, az utolsó ukrán fiatal haláláig fogok üvöltözni a sezlonyról, tele is tolom a fészbukot a kiérlelt véleményemmel, hogy aszongya mocskosfidesz, esetleg zsidesz.

Áll két atyafi az egyik multi parkolójában, és osztja az eszet, bele a kánikulába, az alapállás egyértelmű, a Balaton odavan. Ha van rajta sapka, ha nincs. Ha sokan vannak, az a baj, ha kevesen, akkor meg az. És drága. A lángos ára mint mérce és szimbólum. Inkább megyek Horvátba. Mi meg a Garda-tónál voltunk, az egészen más, mint a Balaton, minden tökéletes. Ezen a ponton nem bonyolódnak bele, hogy ott a Salói Köztársaság felszámolása után nem sokkal beütött az északolasz gazdasági csoda, és szép lassan építkeztek, mialatt nálunk itt voltak a ruszkik, és amikor a hatvanas években lazult a gyeplő, a Balatonnál eljött a simli ideje a vizezett langyos sörrel meg a többi rémálommal, és abból a rettenetből kellett valahogy kikászálódni. Lassan megy, az tény.

És arról sem társalognak, hogy speckó a Garda-tó egy köpésre van a kőgazdag bajoroknak, és talán azért is dőlt oda lé számolatlanul, évtizedeken át. Viszont szó esik még algákról, vízszintről és arról, hogy benne vagyunk a főszezonban, és alig lézengenek a népek a parton.

 Van, ami drága és van, ami „csak” annyira, mint bárhol máshol az inflációverte hazában. Hol olyan tömeg van, hogy egy gombostűt sem lehet leejteni, hol meg kevesebben vannak. Mindenféle helyeket és kínálatot lehet találni a balatoni hekktől a tányérszél-csöpögtetőkig. A víz néha magas, máskor alacsonyabb, ráadásul van, hogy meleg, vagy éppen hideg. Alga is akad néhanap. Volt, hogy pusztultak a halak, és volt, hogy éltek, mint hal a vízben. És persze szabadon lehet sírbákolni, nyafogni.

Például Keszthely gyönyörűen felújított belvárosában fényes nappal, egy ingyenkoncerten lehet mocskosfideszezni, a nagytudású énekes buzgó helyeslése mellett. Egyébként ez is a hang- és zűrzavar szerves része. Utóbbi rendesen nyomkodja a fejeket belülről. 

A szerzők (Quimby) sem jártak jobban, azon rendje és módja szerint nekik estek a janicsárok. Szerzői jogi hiányosságokat vélek felfedezni, úgy tűnik, mindenki olyan szellemi termékeket használ, ahol csak akar, amiket csak akar.

Így járt a Kormorán is az Isten ujja megérintett című dalukkal, olyanok használják, akiknek végképp semmi közük a zenekar világlátásához. Jobban járna mindenki, ha a hasonló felhasználók a több mint hárommillió embert gyalázó senkiházihoz fordulnának segítségért.