Különös gyűlésről érkezett bejelentés július vége felé a Budapesti Rendőr-főkapitányságra azzal a céllal, hogy az Országház előtt „megemlékezzünk a román hadsereg 106 évvel ezelőtti, Budapestre történő bevonulásáról és Magyarország Kun Béla bolsevik rezsimje alóli felszabadításáról. Felidézni az 1919. augusztus 3–4-i történelmi pillanatot, amely a két népet, a románt és a magyart kívánta közelebb hozni egymáshoz a marxizmussal szembeni közös küzdelem jegyében.”
A beadványt Mihai Tîrnoveanu brassói fogorvos írta alá, a számos primitív provokációban, így az úzvölgyi magyar katonatemető barbár feldúlásában is bűnös Calea Neamului (Nemzet Útja) nevű soviniszta gittegylet vezetője, aki évtizedek óta a szerinte nem létező Székelyföld románságának vélt sanyarú elnyomatása ellen ágál.
Tîrnoveanu gyakorlott provokátor, évek óta próbál maroknyi bocskorosa élén behatolni a tusnádfürdői táborba, hogy bárdolatlan hangoskodással zavarja meg Orbán Viktor szokásos ottani előadását. Csoportosulása december 1-jén, Erdély elszakításának szomorú évfordulóján szokott kék-sárga-piros zászlóerdőbe bugyolálva végigmasírozni Székelyföld városain,
hogy mások fájdalmát élvezve kiélhesse sekélyes románságát. Állítólag egy alkalommal Csíkszeredában néhány, a kies afrikai Csádból érkezett turista igen megörült, amikor meglátták hazájuk pontosan ugyanolyan nemzeti színeit, mert azt hitték, direkt az ő tiszteletükre rendezték meg a busójárás ügyetlen paródiáját, de aztán kiderült, hogy szigorú román atya- és anyafiak zordonkodnak a magyar városban.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság természetesen megtiltotta a néhány tucat résztvevőre tervezett román idétlenkedést – reméljük, érvényt is szereznek a tilalomnak.
A cinikus sovén pimaszkodás azért alkalmat ad, hogy felidézzük, milyen is volt valójában a hadseregnek csak nem csekély túlzással nevezhető, szedett-vedett ruházatú, nemritkán kirúzsozott szájú tisztek által vezetett martalóchad magyarországi garázdálkodása.
Ennek szinte napi bontású krónikája Harry Hill Bandholtz tábornoknak, a magyarországi Szövetséges Katonai Misszió olasz, francia és brit tiszttársai mellé delegált amerikai tagjának Napló nem diplomata módra – román megszállás Magyarországon című, 1933-ban New Yorkban megjelent emlékirata, amit csak 1993-ban adtak ki magyarul.
Bandholtz tábornok a lehető legrosszabb véleménnyel volt a románokról, akik, mint naplójában beszámol róla, közönséges fosztogatóknak bizonyultak – vittek mindent, ami mozdítható: mozdonyokat, vasúti kocsikat, ipari gépeket, magántulajdonú autókat, haszonállatokat, a boltok árukészletét, cukrot, sót, szenet, még ruhákat is.
Az amerikai főtiszt szerint Gheorghe Mărdărescu tábornok, a magyarországi román ármádia parancsnoka hazudozó volt, akinek értelmi szintje „egy álomkóros kanadai rénszarvaséval” ért föl. Az amerikai tábornok fölemlít egy román újsághírt, mely szerint Mărdărescu kapcsán nyolcvanezer katonával kérkedve utasította el a katonai misszió valamely iránymutatását. Bandholtz így kommentálta a hírt: „Természetesen az öreg gazember semmi ilyesmit soha nem mondott, különben helyben kitekertük volna a nyakát, a legrosszabb az egészben azonban az, hogy amennyiben ezt mondta volna, az igazságot mondta volna, s ez további bizonyíték arra, hogy ő sosem mondott ilyet.”
