De a brüsszeli bürokráciát azok az elmúlt hónapokban kirobbant botrányok sem érdekelték, amelyek után Ukrajna tagjelölti státusát legalább fel kellett volna függeszteni. 

 Ahogyan a kárpátaljai magyarokat sújtó igazságtalan intézkedések sorozatára sem, amelyek a kisebbségvédelem-deficit legsötétebb korszakait idézik, s amelyek iskolapéldájává váltak a határon túli magyarellenességnek.

Ám ha más fénytörésben vizsgáljuk az ukrán jogállamiság helyzetét, még az imént említetteknél is több olyan intézményi szintű jogtiprással kapcsolatos ügy rajzolódik ki, amely sem erkölcsileg, sem politikailag nem egyeztethető össze az európai közösségünk értékrendszerével.

Például az ukrán reformok hatékonyságát dicsérő 

Mi több, a tizenegy ellenzéki párt betiltásáért felelős, illetve a hivatalos elnökválasztásokat is elmeszelő Zelenszkij elnök még arra is felhasználta a háborúból fakadó statárium lehetőségét, hogy tovább zsugorítsa az ukrán média sokszínűségét. Ennek jegyében pedig három nagy elérésű televíziós csatorna működési engedélyét vonta vissza. 

Mindezek alapján még világosabbá válik, hogy az Ukrajnát mindenáron az unióba tessékelő magyarországi és külföldi baloldal miért örült annyira Von der Leyen Rómában elmondott beszédének. Ugyanis az idegen érdekeket kiszolgálók között nyílt titokká vált, hogy nincs az a körülmény – legyen szó korrupcióról, a demokrácia vagy a sajtószabadság felszámolásáról, de még akár emberéletek kioltásáról is –, amely eltántorítaná Brüsszelt az eddigi ukránstratégiájától.

A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője