Beszélni kezdett a szerbiai alvilág

A szurcsini klán volt vezetője, bizonyos Ljubisa Buha – megszegve a legszigorúbb íratlan törvényt – váratlanul kitálalt. Egyelőre a sajtónak. Vallomása bombaként robbant, a detonáció pedig a legfelsőbb politikai köröket is megremegtette.

Sebestyén Imre
2003. 02. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

De mit is árult el a Csume fedőnevű, alvilági vezetőből lett gazdag üzletember? Tőle tudta meg az ország, hogy a 2000 augusztusában elrabolt Ivan Sztambolics volt szerb elnököt és volt kommunista pártvezetőt, Milosevics esküvői komáját, politikai mentorát, majd politikai ellenfelét még elhurcolásának órájában meggyilkolták. Egy tarkólövéssel. S ott a helyszínen – az Avala-hegyen, ahol kocogás közbeni pihenőn érték – el is temették. A gyilkosokat is megnevezte, Dusan Szpaszojevicset és Milorad Lukovicsot, a hírhedt Legiját, a különleges alakulatok volt parancsnokát, aki az idegenlégióban is, Arkan osztagaiban is szolgált. Feltehetőleg mindketten az állambiztonság alkalmazottai voltak. Ám azt is megmondta, hogy ki adott parancsot a kivégzésre. Nem más, mint Rade Markovics akkori titkosszolgálati főnök, aki pedig csakis Milosevicsnek engedelmeskedett.
Csume szerint a nevezettek – akik a szerb alvilágban éppen olyan otthonosan mozogtak, mint az állami szolgálatban – részt vettek az ibari főútvonalon történt merényletben is, amikor is a Vuk Draskovics vezette párt négy tisztségviselője vesztette életét, és maga Draskovics is csak csodával határos módon maradt életben. Ott is Rade Markovics volt a megrendelő. A napokban ítélték hét évre, ám az ítélet – mutatnak rá – nincs összhangban a bizonyított bűncselekmény súlyával. Ugyancsak Szpaszojevics és Lukovics követte el a budvai sikertelen merényletet Draskovics ellen. A Szerb Megújhodás Mozgalmának (SPO) vezetője szerint nem kétséges, hogy Milosevics rendeletére. Csume még harminc gyilkosság elkövetésével és egy sor emberrablással vádolta meg e két személyt, akiket eddig nemegyszer vád alá helyeztek, de mindannyiszor el is engedtek.
A jugoszláv közvélemény biztos abban, hogy Csume vádjai nem alaptalanok, az állam intézményei azonban továbbra is mély hallgatásba burkolóznak. De mi késztette a volt maffiavezért, hogy az ország nyilvánossága előtt szálljon szembe az életveszélyes ellenfelekkel? Eddig ugyanis az alvilági leszámolásokat „csendben”, géppisztolysorozattal, pisztolylövéssel végezték.
A történetet ott kell kezdeni, hogy a 2000. október 5-i fordulatkor a már említett szurcsini bűnszövetkezet, de a velük jó kapcsolatban álló, állítólag Milosevics legpiszkosabb ügyeit intéző különleges alakulatok, az úgynevezett piros sapkások átálltak az új hatalom pártjára. Ők voltak a „rohamlegények”, sőt a „forradalom” idején már ők ügyeltek az új vezetők – akkor még ellenzékiek – személyi biztonságára is. Nagy volt az egyetértés az új garnitúra és a mindenre elszánt és mindenre képes, háborút is megjárt kommandósok között, így Csume lassanként szakíthatott a drogkereskedelemmel, a lopott kocsik forgalmazásával, és már mint tisztes üzletember fogott legális tevékenységbe. Gyakran látták a politikusok társaságában. Drága útépítő, aszfaltozógépeket lízingelt Nyugaton, s ennek hasznából gazdagodott tovább.
Ez az időszak azonban nem tartott sokáig: toxikus tünetekkel szállították kórházba. A mérgezett italt tartalmazó poharat a felesége adta a kezébe. Erős szervezetének köszönhetően megúszta, s ugyancsak nagy szerencséje volt a tavaly augusztusi fegyveres támadáskor is, amikor testőrét érte a halálos sorozat. Még a merénylet napján külföldre menekült. A felesége nevén levő cég tovább működött – amíg tavaly decemberben fel nem robbantották. Közben elrabolták a feleségét, aki ezt követően a „magánbörtönből” férjét vádló leveleket küldözgetett a magazinoknak, állítólag kényszer hatására. A lapok bűnügyi rovatai már azt is megjósolták, hogy Csume feleségét meg fogják gyilkolni, miután nem lesz szükség rá. Nem engedhetik el tanúnak. A rendőrség is Csume nyomába szegődött, mert állítólag kábítószert találtak a tulajdonában levő egyik bevásárlóközpontban.
Csume nagyon jól tudta, kikkel áll szemben, ezért csak biztonságos külföldi rejtekhelyéről merte megvádolni Szpaszojevicset és Lukovicsot, Legiját, volt barátját, akit Zoran Djindjics kormányfő még meg is dicsért hazafiasságáért az október 5-i események idején.
Lassanként kiderülnek a konkrétumok, de az máris világos, hogy az új hatalom részben megörökölte a Milosevics-rezsimtől az alvilág „segítőkészségét”, s talán élt is vele. Nem áll messze az igazságtól az az állítás, hogy a politikai gyilkosságok – Ivan Sztambolics eltűnése, Szlavko Csuruvija főszerkesztő meggyilkolása, az SPO tisztségviselőinek „közlekedési szerencsétlensége” – felderítése politikai döntés kérdése. De ki védi ezeket az embereket és miért? Csak azért maradtak még ma is kivizsgálatlanul ezek a súlyos bűncselekmények, mert még „nem konszolidálódott” az állambiztonsági szolgálat és a katonai elhárítás, hangzik az egyik vélemény. Nem kevesen gondolják úgy, hogy a politikusok az alvilág embereit is felhasználják. De ez fordítva is érvényes. Kostunica például – így mondják – Rade Markovics befolyása alatt állt, Djindjics pedig Legijára hallgatott, akit most a szerb sajtó szerint védelmez is.
Végezetül egy érdekes epizód, amit szintén Csume mesélt el: „Amikor a Milosevics letartóztatásáról készült videofelvételt néztük, Szpaszojevics a fejéhez kapott, és felkiáltott: Nézd a hülyéket! Ugyanazt a minibuszt használták, amibe Sztambolicsot betuszkoltuk.” Ponyvaregénybe illő fordulat: az a jármű vitte el Milosevicset is, amelyik Sztambolicsot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.