Kálvária

Ismert hazai politikusok magánéletéről közöl összeállítást az egyik központi pletykalap. A megkérdezettek között szerepel Medgyessy (Gresham) Péter is; ezt kérdi tőle utoljára a riporter:
– A közvéleményt elsősorban az ön titkosszolgálati múltja érdekli, talán ha mondana erről valamit. Az államférfi valószínűleg nem boldog a kérdésfeltevés kapcsán, mindenesetre válaszol (még a végén kikezdené a bulvársajtó). Ismét idézet következik, tanulságos: „Tisztességesen éltem, és a gyerekeimet is erre neveltem. Bevallom, hogy a feleségemnek és a gyerekeimnek elmondtam, miről van szó, de csak nagyon szűkszavúan. Nyomasztott, hogy egyszer fény derül mindenre, de szeretném hangsúlyozni, amit tettem, titok volt és nem bűn…”
Közjogi méltóságaink eddig befutott pályái közül Medgyessy Péteré látszik a legcirkalmasabbnak. Hol a Kádár-korszak miniszterelnök-helyettese, hol pénzügyminiszter, nyugat-európai bankár, előtte, utána, alatta vállalkozó, derűs, snájdig européer, aki gyermekeket fagyiztat a budapesti Vörösmarty téren, hajléktalanokat gyámolít az aluljárókban, és szenvedélyesen síkra száll a megbékélés és a szeretet mellett (valószínűleg galambokat is tart odahaza).
Sokoldalú ember a magyar miniszterelnök. Régebben, ha szabad ideje engedte, a titkosszolgálatnak is maszekolt – persze nem pénzért, hanem meggyőződésből. Belülről kívánta bomlasztani a velejéig romlott baloldalt, illetőleg a moszkvai KGB-t. Gondolom, nagy bánata, hogy törekvését még egy szimpla kis középkereszttel sem honorálta a hálátlan utókor, ehelyett kiszúrták a szemét holmi egy-két milliós banki állásokkal. Skandalum. Tanuljunk miniszterelnökünk kálváriájából.