Élesedik a közoktatási törvény vitája, a szülők, diákok és pedagógusok pedig a sorozatos iskolabezárások ellen tiltakoznak. Egyetért-e azzal, hogy a tárca jelenlegi vezetői nyilatkozatai alapján úgy tűnik, mintha a házi feladatok és a buktatás szabályozását tartanák a közoktatás legégetőbb problémájának?
– A látszat valóban ez, a háttérben azonban egy totális közoktatási reform víziója körvonalazódik. Az Oktatási Minisztérium vezetői nem tanultak és nem felejtettek, mert ugyanazokat a javaslatokat melegítik fel újra, amelyek egyszer már megbuktak 1996–98 táján. Ismét előkerültek az iskolaszerkezet, a pedagógusok alkalmazásának és a tantervi szabályozás teljes átalakításának kérdései. Ezek önmagukban is hatalmas vitákat gerjesztenének, ám úgy látom, hogy a tárca vezetői ezekről a kérdésekről nem hajlandók véleményt cserélni.
– Számított a régi tervek úrjaélesztésére?
– A választási programok alapján reméltem, hogy nem lépnek még egyszer ugyanabba a folyóba. Reménykeltő volt az is, hogy a szocialisták korábban váltig hangoztatták, hogy soha többet nem követik el azt a hibát, hogy a szabad demokratákra bízzák az oktatás irányítását. Amikor azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az SZDSZ körmeszakadtáig ragaszkodik a szaktárcához, sőt, az oktatás felügyeletét a koalíció feltételéül szabja, már sejtettem, hogy baj lesz. Az elmúlt időszak történései pedig azt jelzik, hogy az aggodalom – mind a szocialisták, mind a Fidesz részéről – jogos volt. Az ígért stabilitás, a nyugodt építkezés folytatása elmaradt. Helyette csapkodó, stratégia nélküli, titkolódzó, „csak azért is” politizálás jellemzi a tárcát.
– Ennek következménye a mostani – a szakszervezetek véleménye szerint várhatóan minden korábbit felülmúló – iskolabezárási hullám is?
– A jelenlegi helyzet kialakulásában „csak” társtettes a tárca. Az iskolabezárások és -összevonások közvetlen kiváltó oka az elfogadott költségvetésben található. Különböző becslések szerint 70–100 milliárd forint hiányzik az önkormányzatok idei költségvetéséből, ugyanis a kormány nem biztosította a tavalyi pedagógusbér-emelés fedezetét. Tanárként örülök, hogy a béremelés megtörtént, s ezzel az általunk kidolgozott pedagógusi életpályamodellnek legalább az egyik eleme megvalósulhatott. Ugyanakkor a fedezet hiánya miatt – ahogyan erre az Állami Számvevőszék is figyelmeztetett jelentésében – a csőd szélére sodródhatnak a nagy iskolafenntartó önkormányzatok és a kistelepülések.
– Az oktatási tárca vezetői ezzel szemben azt állítják, hogy megvan a pénz.
– Felelőtlennek tartom ezt a magatartást. A sértettség, a kioktató megnyilatkozások és a kifogások keresése helyett meg kellene találni a megfelelő gyógymódot erre a gondra. Ha nem történik semmi, akkor az önkormányzatok kénytelenek lesznek tömegesen megszüntetni óvodáikat, iskoláikat, s ezerszám kerülhetnek utcára pedagógusok. A közoktatási törvény tervezett módosítása pedig még ronthat is a helyzeten, mert a javaslat kiiktatná azt a garanciát a törvényből, amely az állami támogatások évről évre történő növekedését biztosítja, s ezzel konzerválja a jelenlegi forráshiányos állapotot. A pedagógusok alkalmazási feltételeinek megváltoztatása azzal a következménnyel járhat, hogy akár tíz-tizenötezer tanár is elveszítheti az állását.
– A minisztérium vezetői szerint az iskolabezárások valódi oka a gyermeklétszám csökkenése. Egyetért ezzel?
– Ha cinikusan akarnék válaszolni, azt mondhatnám, most lépnek iskoláskorba azok a gyerekek, akiknek jelentős részben a Bokros-csomag miatt lesz majd kevesebb osztálytársuk. A Horn–Kuncze-kormány idején 115 ezerről 97 ezerre csökkent a születések száma. Természetesen igazságtalan lenne, ha csak ebben keresnénk az okokat, azonban tény, hogy a Fidesz vezette kormánynak sikerült megfékezni ezt a tendenciát, ami azt jelzi, hogy lehet hatékony családpolitikát megvalósítani. Régóta tart a gyereklétszám csökkenése, azonban nem okoz egyik évről a másikra villámcsapásszerű változást. Az idei költségvetés az a kényszerítő erő, amely miatt ezt a lépést a fenntartók megteszik, ha nem látnak más megoldást.
– Elfogadhatónak tartja, hogy a közoktatási törvény módosításának indokai között szerepel a tanulók túlterheltségének megszüntetése is?
– Ez egy nemes cél, amellyel magam is egyetértek. A tanulók túlterhelése azonban korántsem mondható általánosnak, még akkor sem, ha szülőként, tanárként így érezzük. A közelmúltban két kutatás eredménye is napvilágot látott, amelyek szerint úgy tűnik, hogy a döntően a hat és nyolc évfolyammal működő gimnáziumok, illetve a gimnáziumi és felsőoktatási felvételire készülő diákok a túlterheltek. Olyan megoldást kell találni, amely számol azzal, hogy a diákok mintegy 70-80 százaléka nem túlterhelt. Bizonyosan rosszak tehát azok a megoldások, amelyek valamennyi diákot érintik.
– Mennyiben érintette az iskolák kilencven százalékában használt kerettantervi szabályozást az Országos Köznevelési Tanács vétója és a szakmai szervezetek tiltakozása ellenére áterőszakolt tavalyi közoktatási törvénymódosítás, amely általánosságban csökkentette a tanulói óraszámokat?
– Nehezíti, de önmagában még nem teszi lehetetlenné az alkalmazásukat. Ez sajnos nem mondható el a most vitatott módosításról, amelynek következményeként minden iskolában újra kellene írni a tanterveket. Ez a lépés felrúgása annak a szakmai kompromisszumnak, amely 1998–99-ben alakult ki, s amelynek eredményeként bevezették a kerettanterveket. A mostani törvénytervezet fölmelegíti a ’96–97-es NAT-ot annak minden elemével: a 6+6-os iskolaszerkezeti modellel, a lineáris tananyagszerkesztésével és az egységes tanárképzési rendszerével.
– Milyen veszélyeit látja a változtatásnak?
– A legnagyobb baj az, hogy a változtatások kettévágnak egy fejlesztési folyamatot, ahelyett, hogy megvárnák ezek eredményét. Az elmúlt két évtizedben egyre kevesebb idő és energia maradt az alapkészségek kialakítására. A kíméletlen verseny arra szorította az iskolákat, hogy versengjenek a diákokért, hiszen egyre kevesebben vannak, s ezért többségük azt az egyszerű utat választotta, hogy azt is megtanítja a gyerekeknek, amit a többieknek csak később vagy egyáltalán nem. Mi arra jutottunk, hogy egy valóban szabályozó tantervi modellel, a verseny korlátozásával, a továbbképzési rendszerrel, az értékelés-mérés napi gyakorlatba történő beemelésével és a tankönyvpiac minőségi szabályozásával lehet fölvenni az említett jelenségekkel a harcot. Ezt a szakma többsége elfogadta, a fejlesztési programok elindultak.
– Most azonban mindez megakadhat…
– Így van. Ezek a programok 2-3 éve indultak, még nem mérhető, hogy milyen előrelépést hoznak. Ráadásul a javasolt megoldások – bár egyik-másik első ránézésre valóban szellemesnek tűnik – nem életszerűek, és óriási felfordulást okoznak majd. A 6+6-os szerkezetet favorizáló szabad demokraták úgy gondolják, hogy ha az ismétlést elvesszük a felső tagozat, illetve a gimnázium esetében, ezt képzéssé formáljuk, így marad idő az alapozásra. A javaslat meggyőződésem szerint nem működik, mert nem lehet minden tananyagot lineárisan szerkeszteni. A másik probléma – amit oktatásszociológusok régen hangoztatnak –, hogy a korai szelekció, a korai iskolaváltás elitizál, konzerválja a társadalmi különbségeket. Minél korábbra kerül a középfokú iskola választásának kényszere, annál kevésbé érvényesül a gyerekek szorgalma, tehetsége, s újraíródik a szülők anyagi és szociális helyzete. Emellett fennáll annak a veszélye, hogy azok az önkormányzatok, amelyek most nyolc évfolyamos iskolát működtetnek, megelégszenek majd a hatosztályos elemivel, különösen akkor, ha ez olcsóbban – kizárólag tanítók alkalmazásával is – fenntartható. Magyarországon 250-nél kevesebb önkormányzat tud középiskolát működtetni, s nagy baj lenne, ha a felső tagozatok ezekre a településekre húzódnának vissza.
Orbán Viktor
Kőnig doki és J.Lo a Harcosok Klubjában
