Számos, a valósággal némi rokonságot mutató, vagy attól teljesen elrugaszkodott legenda kering arról, hogy Irak és az Egyesült Államok 1990-es szembefordulása óta az amerikai szervek hányszor és miként próbálták meg eltenni láb alól az iraki elnököt. Kommandósok és bombázók bevetése a második Öböl-háborúban és a Clinton-érában már számos írót és újságírót is megihletett, akik különböző hitelességű munkáikban próbálták rekonstruálni az eseményeket.
Az Egyesült Államok által üldözött személyiségek listáján – Oszama bin Laden után – a második helyen szereplő Szaddám Huszein ellen végrehajtott két legutóbbi akció azonban a meglehetősen jól dokumentált események közé tartozik. Olyannyira, hogy pontosan tudható, illetve kikövetkeztethető az is, mikor, milyen módszerrel hajtották végre azokat, bár a legfontosabb információ – miszerint túlélte vagy nem az iraki elnök a csapást – ezúttal sem áll rendelkezésre.
Az biztos, hogy az Iraki Szabadság hadművelet első „lefejező” csapását március 19-én, hajnali fél hatkor a 8. expedíciós repülőszázad Kuvaitból felszálló, két F–117-es lopakodó repülőgépe hajtotta végre. Az alakulat parancsnoka maga vezette a bevetést és dobott le két lézerirányítású, nagy áthatoló képességű (úgynevezett „penetrátor”) bombát Bagdadban. A légierőben történelmet írtak a repüléssel, ám távolról sem a célpont jellege miatt. Először fordult ugyanis elő, hogy friss hírszerzési információ alapján, mindössze négy óra alatt terveztek meg és hajtottak végre ilyen jellegű akciót. Korábban egy hasonló csapást több napig kellett tervezni, most azonban a harctéri szereplők számítógépes összeköttetése miatt lényegesen nagyobb hatásfokkal támadhatók az ilyen, úgynevezett „időérzékeny” célpontok, amelyek megsemmisítésére csak rendkívül rövid idő áll rendelkezésre azok mobilitása vagy álcázási képessége miatt. Mathew McKeon alezredes az Aviation Week and Space Technology hetilapnak elmondta: egy épületet kellett keresniük az elnöki létesítményen belül, ám nem oda, hanem attól megadott irányban és távolságban egy mező közepére kellett célozniuk. A parancsnok kísérőjével egyszerre oldotta ki a bombákat (összesen tehát négy darabot), melyek egymástól 15 méterre, egy négyszöget bezárva csapódtak be, majd a mélyben, a föld alatti bunkerek belsejében robbantak.
A háború folyamán azonban új információk láttak napvilágot arról, hogy Huszein túlélte az előző akciót. Április 7-én egy Irak felett más célból repülő B–1-es nehézbombázóra esett a választás, ismételten illusztrálva a „harcászati internetben” rejlő lehetőségeket. A parancs vételétől számítva 14 percen belül Fred Swan alezredes, bombázótiszt gépe lecsapott: három másodperc eltéréssel két-két egytonnás, műholdvezérlésű „penetrátor” bombát dobtak a bagdadi Manszúr-negyed egyik épületére. Az első pár robbanószerkezet elpusztította az épületet, meggyengítve az alatta lévő bunkerrendszer felső födémeit, amelyeken így a később érkező bombák könnyebben hatoltak át. A humán hírszerzés szerint a pusztítás után a helyiek 14 holttestet húztak ki a romok közül, ám arra semmilyen bizonyíték nincs, hogy a valódi Huszein köztük volt-e.
origo.hu
Halálos trópusi betegség ütötte fel a fejét Magyarországon, riadót fújtak az orvosok
