Az SZDSZ jövőjéről

Ha akad a mai Magyarországon olyan ember, akinek oka van a rosszkedvre, akkor az Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Az általa vezetett párt a Szonda Ipsos felmérései szerint négy százalékon áll a biztos pártválasztók körében. Ha ma lennének a választások, nem jutna be az Országgyűlésbe. A kormányba delegált négy miniszterük teljesítménye kiábrándító; nem meglepő, hogy a nagy semmiről is rutinos profiként kommunikáló Magyar Bálint kivételével bármelyikük áldozatul eshet a várható kormányátalakításnak.
Közben a jövő évi európai parlamenti választások kínos eredményétől rettegve újra Demszky Gábort készülnek a frontvonalba küldeni, mivel a tavalyi helyhatósági választások tapasztalatai azt mutatják, hogy csak ő képes azt a budapesti szavazótábort mozgósítani, amelyik összedobhatja a szabad demokratáknak a hőn áhított egy vagy két európai képviselői helyet. A főpolgármester azonban szintén szorult helyzetben van: nyoma sincs a négyes metrónak, e sorok írása pillanatában javában zajlik az egymásra mutogatás a kormány és a főváros között, miközben mindkét fél körül szorul a pénzügyi hurok. A források elapadóban vannak, miközben az ország fizetésimérleg-hiánya aggasztóan növekszik. Hiába hirdethette ki Demszky Gábor az előzékeny kormányzati kommunikátorok jóvoltából elsőként a népszavazás estéjén a diadalt (ki tudja, honnan szerzett exit poll adatokra támaszkodva…), a taps ünneplő tömeg és eufória híján meglehetősen gyér volt a környéken.
Ma nem divat a fiatalok között SZDSZ-esnek lenni – ezzel Kuncze Gábor is tisztában van. A kétségkívül kiemelkedő életművet felmutató, Konrád György–Darvas Iván–Jancsó Miklós-féle generáció tagjai felett lassan eljár az idő, márpedig elsősorban nekik köszönhető, hogy sokan még ma is a szabad demokratákat tartják a legintellektuálisabb pártnak. Mögöttük hatalmas űr tátong. A középgeneráció számos tagja – Kis Jánossal az élen – kiábrándultan lépett ki az eredeti szellemiségével egyre inkább szakító SZDSZ-ből, míg a fiatalok az utóbbi években egyre nagyobb számban a markánsan jobb-, illetve baloldali ideológiák követői lettek.
A rekrutációs probléma a pártelit szintjén is szemmel látható. Az informatikai és hírközlési tárca lagymatag teljesítményt nyújtó miniszterét, Kovács Kálmánt gyakorlatilag azért nem lehet meneszteni, mert nincs kit a helyére ültetni. Az internet apostolainak nincs egyetlen épkézláb szakértője az informatikai ágazathoz. A 2002-es parlamenti választások kampányában még „remeklő” Geszti–Braun– Vágvölgyi-féle kommunikációs rohamcsapat ászai részben a miniszterelnök szolgálatába álltak, akik pedig maradtak, azok kifogytak a valóban kreatív ötletekből. Rágondolni is rossz, milyen undorba fulladt volna az amúgy is botrányos EU-népszavazási kampány, ha az eredeti koncepciónak megfelelően a Ne zsidózz! Ne verd a feleséged! stílusú sértésekkel bombázzák a választók tudatát.
A párt kommunikációs csapdába került. Ellenzékiként könnyű volt negatív üzenetekkel bombázni a Ron Werber hasonló hangulatú kampányával megfertőzött lakosságot, és a jobboldali politikusok totális lejáratásával kormánybuktató szavazásra biztatni a kiszemelt választói célcsoportokat. Kormánypártként azonban elsősorban az elért eredményekre kellene majd támaszkodni, vagyis megint a „jó irány” tartására helyezni a hangsúlyt. Csakhogy kikkel? Kóródi Máriával és Csillag Istvánnal? Az ő márkanevükkel nagyon nehéz lesz majd eladni a 2002 utáni „sikereket”. Mindenképpen váltani kellene a kormányban, ezért is követ el nagy hibát a párt, amikor a végletekig ragaszkodik gyenge teljesítményt felmutató minisztereihez.
Azzal is számot kell vetni, hogy amióta ez a koalíció felállt, rég nem látott mélységekbe zuhantak az alapvető szabadságjogok. Az SZDSZ asszisztálásával működtetett rendszerben bárki megfélemlíthető. Betiltott vagy szétvert tüntetések és demonstrációk, valamint a rendőri túlkapások áldozatává vált Berkecz Mária és Loppert Dániel neve jelzik a múlt évet. Az adatvédelmi biztos egyre gyakrabban kénytelen szót emelni, mert az APEH törvénytelenül elmentett adatállományától kezdve az ötvenezer forint feletti értékű vásárlások kötelező számlázásáig egyre többször nyúlkál bele az állampolgárok titkaiba a Nagy Testvér. Fürkésző kamerák és intenzív kormánypropagandára szakosodott képernyők villognak mindenütt, a magánélet szentsége pedig tizenhárom év után újra múlóban van.
Aki nincs velünk, az ellenünk van. Akár ez is lehetne a következő szabad madaras választási plakát jelszava. Tilos gondolkodni és ellenérveket mondani, az Európai Unióra olyan hangulatban kellett végül igent mondani, mintha a régi április negyedikék világában létezne az ország. Akinek más a véleménye, az szót sem kaphatott, nemhogy pénzt, és még azt is el kellett viselnie, hogy megalázzák a dölyfös kormány-Döbrögik. Az SZDSZ Magyarországán sorozatosan vérig lehet sérteni a roma kisebbséget és lejáratni a kisebbségi politizálás intézményeit. Bazi nagy roma lagzi röhögteti a népet, miközben a Legfelsőbb Bíróság megsemmisíti az Országos Cigány Önkormányzat megválasztását. Ne feledjük, a rendszerváltozás óta először semmisített meg a legfőbb ítélkezési fórum egy választási eljárást, miközben az elveire oly büszke SZDSZ lényegében egyik esetben sem emelte fel a szavát.
De be lehet feketíteni a jobb sorsra érdemes Mécs Imre felhasználásával az egész rendszerváltó elitet, képtelen és bizonyíthatatlan ügynökvádakkal meggyanúsítva köztiszteletben álló személyiségeket. Mindezt azért, hogy az egykori szt-tisztből és központi bizottsági tagból szociáldemokratává materializálódott miniszterelnököt könnyebb legyen tisztára mosni a béremelésekkel megvásárolt közvélemény előtt. A Mécs-bizottság a múlt év egyik szégyenfoltjává vált; hihetetlen aktivitása csak akkor fékeződött le varázslatos gyorsasággal, amikor Szalay Gábor SZDSZ-es képviselő és gazdasági minisztériumi államtitkár neve is felbukkant a „gyanúsak” között.
Az 1990-ben kivívott állampolgári szabadságjogokat veszély fenyegeti, és ami egyre több alapítót – például a Fidesz iránti szimpátiával aligha vádolható Bauer Tamást – is megdöbbentett, mindezeket tétlenül nézte az önmagát legeurópaibbnak tartó párt. Mára csak a klientúraépítés és a féktelen étvágyú párt közeli cégek kielégítése maradt meg követendő célnak a Gizella utcában. Mindebben az a legfájóbb, hogy ehhez valódi rendszerváltó értelmiségiek és korábban erkölcsi tekintélynek számító személyiségek is képesek asszisztálni. Sok szempontból még az MSZP-nél is militánsabb párttá vált az SZDSZ, amelyet ma már mérhetetlen szakadék választ el az egy évtizeddel ezelőtti rendszerváltó arculatától és programjától.
Egyelőre nehezen számítható ki, hogy a jelenlegi négyszázalékos mélypontról el tudnak-e mozdulni felfelé, vagy beolvadnak az ideológia nélküli hatalomgyakorlásra specializálódott MSZP-be. Bármi történik, az emberi szabadságjogok és a nemzeti önrendelkezés következetes képviseletét a jelenlegi ellenzéknek kell felvállalnia. Ha nem teszi meg, az ország menthetetlenül abba a szép új világba fog sodródni, ahol a felszínen minden normálisnak és európainak tűnik. Csakhogy Michelangelo kénytelen otthon széklábat faragni, a csipszet majszoló Petőfi pedig költészet helyett a tévé ügyvédjét nézi. Közben korlátlan szabadosságra nevelt fiacskája éppen Kádár János beszédeinek elemzéséből írja a házi feladatát, természetesen hemzsegő helyesírási hibákkal. Tudjuk, annak idején nem lehetett megbuktatni alsó tagozatban…