Európai nagyhét

Ez a nagyhét az európai történelem számára is nagy hétnek fog számítani, hiszen április 16-án írták alá tíz további országgal az Európai Unió bővítését. Az aláírási ceremóniát az athéni Akropolisz történelmi színhelyén tartották, amely az ókori görög demokrácia, és így egyúttal az európai demokrácia születése szimbólumának is számít. Azt majd a történelem dönti el, hogy az unió 25 tagúra bővítése Európa egységességének, avagy a korábbi integráció felbomlásának, európai szubrégiók kialakulásának lesz-e kezdete. Mert ahogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, nem lehet kétszer belépni ugyanabba az Európai Unióba sem, hiszen az minden egyes belépéssel megváltozik. A 25 tagúra bővített unió minőségében lesz más, mint a valamikori, két ország szoros kapcsolatára épülő közös piac, és mivel a készülő alkotmány lehetővé teszi a szorosabb kapcsolatok létrehozását az unión belül, lesznek országok, amelyek az általános együttműködésen túl még inkább együttműködnek majd. Az is kérdéses, hogy az új országok – amelyek fejlettsége vásárlóerő-paritáson mérve a jelenlegi EU-átlag 43 százaléka, a gazdasági versenyképességet kifejező valutaparitáson mérve pedig 20 százalék körüli – milyen szerepet fognak játszani a jövő egyesített Európájában.
A csatlakozási feltételeket leíró koppenhágai kritériumok egyik fő követelménye volt, hogy a csatlakozó országoknak versenyképeseknek kell lenniük az unió piacán. Mindenki megítélheti, hogy vajon a belépő tíz ország ipara, mezőgazdasága valóban teljesíti-e ezt a feltételt?
De hagyjuk az unió elkövetkező hétköznapjait, még az ünnepeknél tartunk. A csatlakozást méltató, emelkedett hangulatú beszédek visszatérő motívuma az európai szolidaritás, az egység, a biztonság hangsúlyozása volt, és a közös európai értékeké, amelyek az együttműködés alapjai.
Bizonyára ezt szolgálja majd az európai alkotmány is, amelyet most dolgoznak ki, s amelyet a konventnek Szalonikiben a június 20-i uniós csúcsértekezlet számára kell benyújtania. A kibővített Európa számára készülő alkotmánnyal egy alapvető probléma van, amelyet már a bevezető mondat tükröz. Az alkotmány első paragrafusa ugyanis úgy kezdődik, hogy „Kifejezve Európa országainak és népeinek akaratát…” A valóságban azonban az alkotmány nem Európa népeinek, legfeljebb az unió kormányának tekinthető Európai Bizottság akaratát fejezi ki. A konventbe tavaly júniusban meghallgatásra meghívott mintegy 340 civil szervezet véleményét gyakorlatilag nem vették figyelembe. Egy kérdést, a legfontosabbat említve: Európa népei a nemzetállamok együttműködését, és nem egy, a nemzeti szuverenitást nagymértékben korlátozó, föderatív államot akarnak, amit a tervezet tartalmaz.
Valery Giscard d’Estaing, a konvent elnöke, érezvén, hogy az alkotmány még az ő elképzelései szerint sem kiérlelt, a vitát néhány hónappal meg kívánta hosszabbítani, erre azonban az Athénben most összegyűlt kormányfők nem voltak hajlandók. Kosztasz Szimitisz görög miniszterelnök, az unió jelenlegi, görög elnökségének feje bevallotta: a határidő rövid, és az eredmény – az Európa jövőjét hoszszú időre meghatározó alkotmány – „nem biztos, hogy a lehető legjobb lesz”.
Brüsszelben az európai fejlődés tényleges irányát meghatározó Európai Bizottság épülete előtt egy szobor áll: egy bika, rajta egy nőalak. Aki a görög mitológiát ismeri, tudja a szobor jelentését: Európa elrablása. Nem mondhatjuk, hogy nem figyelmeztettek előre.