„Miért éppen most válik Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára?” – tette fel a kérdést Hal Melinda, miután a napokban bejelentették, Gyurcsány Ferenc kilép a pártból, és a házasságuk végére is pontot tesznek Dobrev Klárával.
Az MCC kutatója a politikai pszichológia vonatkozásában vizsgálta a két politikus kapcsolatát, meglátása szerint több dolog miatt sem meglepő a válásuk, és csak idő kérdése, hogy kiderüljön, mi a valódi oka a dupla szétválásnak.

– Harmincegy évnyi közös életre már azt lehet mondani, kiállta az idő próbáját. Ha végigtekintünk ennek a házaspárnak az életén, azt látjuk, hogy folyamatos rivaldafényben és stresszben éltek. Hogy ez mit is jelent a gyakorlatban, egy átlagember el sem tudja képzelni, de az, hogy minden egyes mondatra vigyázni kell, hogy belpolitikai és belbiztonsági kérdéseknek kell megfelelni, hogy lépten-nyomon követik őket az újságírók, a rajongók, vagy folyamatos fenyegetéseknek vannak kitéve, nem egyszerű. Ezek olyan stresszorok, amire a legtöbb közszereplő sincs felkészülve – fejtette ki.
Hal Melinda ugyanakkor megjegyezte, Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára még azokhoz a régi motorosokhoz tartoznak, akik nem spórolták meg az időt és az energiát, hogy felkészültek legyenek a közéleti szerepvállalásra.
– A felkészülési időt – amely évtizedekig is eltarthat – nem lehet megspórolni. Magyar Péter és néhány elődjének esete jól mutatja, milyen, amikor valaki felkészületlenül csöppen a politikai színtérre, mint influenszer – fűzte hozzá.
Az első fecske, aki nyarat ugyan nem, de show-műsort azt csinált
Gyurcsány Ferenc pedig amellett, hogy hosszú évtizedekig a magyar politikai élet aktív szereplője volt, mint pártvezető és egykori miniszterelnök, a politikai show-műsoroknak az úttörője is: ő volt az első, aki az Igazából szerelem című film egyik jelenetét gyurcsányosította, ezzel pedig a hazai politikai életben letette a show-műsorok alapkövét.
A szakértő szerint érdekes az is, hogy a 2006-os őszödi beszéd után Gyurcsány végül megmaradt a politikában. – Még akkor is, hogy ha nem miniszterelnöki székben, és nem kormányon, de eltelt tizenkilenc év, mire azt tudta mondani: visszavonul. S ki tudja, mennyi ebben személyes döntése, vagy inkább a szerepelvárások és az aktuálpolitikai stratégia dominált? – emlékeztetett.
Noha romantikus gondolat lenne, hogy Gyurcsány azért lépett hátra, hogy feleségének ne kelljen több gyurcsányozást kiállnia a politikai életben, vélhetően nem erről van szó.
Gyurcsány Ferenc kiüresedett
– Izgalmas hetek, hónapok jönnek, az elkövetkező időszakban a politikai stratégiák versenyeznek és szereplőik eszközként jelenítik meg céljaikat, ahogyan ez minden választás előtt igaz. Annyi bizonyos, Gyurcsány Ferenc fizikai, megjelenésbeli és színvonalbeli csökkenése az elmúlt években igencsak látványos volt, mondjuk úgy, eljárt felette az idő és talán nem tudott megújulni; valójában az elmúlt időszakban konkrét üzenet nem hangzott el tőle vagy pártjától. Azt is mondhatnám, kiüresedett, ami nagymértékben köszönhető az ifjú titánok megjelenésének a politikai éleben – mondta a szakértő.
A korábban jó és sokak számára megnyerő szónok mára inkább a show-elemekre és legfeljebb a múltban felépítettekre épített. Dobrev Klára pedig miért is ne unhatta volna meg mindezt? A pártvezetés szintén gondolhatta azt, hogy ebben a felállásban nem lehet készülni egy következő választásra
– vélekedett Hal Melinda, aki felidézte egyben, az elmúlt években a DK-nak folyamatosan csökkent a támogatottsága, ami indokolttá tette a megújítást, de meglátása szerint egy kicsit talán későn láttak hozzá ehhez.