Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség azzal a nővel szemben, aki a jegyvizsgálóra támadt – adta hírül az ügyészség.
Kecskemétre akart vonatozni egy nő, a világratörő terveit azonban kissé akadályozta a kalauznő érkezése
Ennek a csatának nem lett győztese.

A vádirat szerint a büntetett előéletű nő tavaly augusztusban a Budapestről Szegedre közlekedő intercity vonaton utazott menetjegy nélkül. Amikor a jegyvizsgáló a menetjegyet ellenőrizte, a vádlott közölte, hogy nincs jegye és Kecskeméten fog leszállni. A sértett felszólította a nőt, hogy mivel érvényes menetjeggyel nem rendelkezik, a következő megállóhelyen, Nagykőrösön le kell szállnia, azonban a történet nem úgy alakult, ahogy sejtette.
A vádlott dühös lett és a sértettre támadt. A vádlott a jegyvizsgáló nyakát kezdte szorítani, miközben megkarmolta a karját, és a haját húzta. A dulakodás közben a nő a jegyvizsgáló szemüvegét is leverte, majd a nála lévő szendvicset a sértettnek dobta.
További Belföld híreink
A kalauznak próbált segíteni egy másik utas, ő fogta le az akkor is támadó vádlottat. A nőt a nagykőrösi vasútállomáson a rendőrök fogták el. A sértettnek könnyű sérülései keletkeztek.
A Ceglédi Járási Ügyészség a nőt közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A vádlott bűnösségéről a Ceglédi Járásbíróság fog dönteni.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Balázs: Nem fogunk leválni az orosz energiáról
Van-e értelme a halálnak a fronton, bármilyen hősies is? A válasz az, hogy nincs, üzente a miniszterelnök politikai igazgatója.

Fülöp Attila: A kormány megvédi a magyar családokat, az energiabiztonságot, és a békéért dolgozik
Fülöp szerint a kormány a jövőben is a magyar érdekeket védi, miközben továbbra is a béke mielőbbi megteremtéséért dolgozik.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország az egyik legnagyobb nemzetbiztonsági kihívás alatt áll + videó
Ki kell kérnünk Brüsszelben is, hogy miért nem védik meg a tagállamot, figyelmeztetett a honvédelmi miniszter.

Orbán Viktor: Olyan kormányra van szükség, amely a jelenlegi, nagyon nehéz helyzetben tud nemet mondani + videó
Az a fontos, hogy ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, figyelmeztetett a kormányfő.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Balázs: Nem fogunk leválni az orosz energiáról
Van-e értelme a halálnak a fronton, bármilyen hősies is? A válasz az, hogy nincs, üzente a miniszterelnök politikai igazgatója.

Fülöp Attila: A kormány megvédi a magyar családokat, az energiabiztonságot, és a békéért dolgozik
Fülöp szerint a kormány a jövőben is a magyar érdekeket védi, miközben továbbra is a béke mielőbbi megteremtéséért dolgozik.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország az egyik legnagyobb nemzetbiztonsági kihívás alatt áll + videó
Ki kell kérnünk Brüsszelben is, hogy miért nem védik meg a tagállamot, figyelmeztetett a honvédelmi miniszter.

Orbán Viktor: Olyan kormányra van szükség, amely a jelenlegi, nagyon nehéz helyzetben tud nemet mondani + videó
Az a fontos, hogy ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, figyelmeztetett a kormányfő.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!