Kié lesz az iraki kőolaj?

Európából gyakran hajlamosak vagyunk úgy tekinteni az iraki viszonyokra, mintha az ott élő emberek békében töltötték volna az 1991-es és a 2003-as Öböl-háború közötti bő évtizedet. Bagdadban alighanem másképp vélekednek a kérdésről; az „olajat élelmiszerért” program és az embargó általános szegénységet, mindennapi nélkülözést hozott az országra. Ugyanakkor korántsem biztos, hogy a mostani háború után az iraki nép szabadon rendelkezhet legnagyobb kincsével, a kőolajjal.

Az iraki háború egyik legnagyobb kérdése az volt, hogy az olajkutakat felgyújtják-e, és ha igen, mennyi idő alatt sikerül megfékezni a tüzet. Egyelőre úgy tűnik, alaptalanul terjedtek a hírek Szaddám Huszein és az al-Kaida állítólagos szabotázsakcióiról, és az előzetes várakozásoktól eltérően a hadműveletek sem okoztak maradandó károkat a helyi kitermelésben. Az amerikai–
brit erők először az ország déli részén található mintegy ezer kutat vonták ellenőrzésük alá, majd az észak-iraki Kirkuk olajközpontot is elfoglalták. Ez utóbbi terület azért fontos, mert az iraki kőolajtermelés negyven százaléka innen származik.
Arra a kérdésre, hogy az iraki kőolajexport mikor éri el a háború előtti szintet, egyelőre senki sem tudja a választ. Elemzők szerint júniusra várható, hogy a háború kezdete – azaz március 20. – óta szünetelő kivitel jogi és adminisztratív akadályait elhárítsák. Mások borúlátóbbak a helyi gazdaság teljesítőképességét illetően. Egy algériai becslés szerint legalább fél év szükséges ahhoz, hogy Irak teljesítse a háború előtti kitermelési szintet. Ha minden rendben zajlik, az iraki olajexport az év végére elérheti a napi 2,5 millió hordót. Ennek azonban ára van, állítólag mintegy 10–30 milliárd dollárt kellene arra költeni, hogy a napi kitermelést visszatornázzák a Kuvait 1990-es megszállásakor még 3,5 millió hordós átlagra.
Az iraki emberek megélhetése, napi betevője, az ország rövid távú gazdasági stabilizálódása most attól függ, milyen döntés születik a június 3-án lejáró „olajat élelmiszerért” programról. A tervek szerint Bagdad addig kizárólag ennek a keretében exportálhatja az olaját. Hogy aztán mi lesz a sorsa a jelenleg még felbecsülhetetlen – az ország területének kilencven százalékán még nem mérték fel az olajkincset! – „fekete aranynak”, arra korai lenne még válaszolni. Mindenesetre az már most is nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok nemcsak az iraki népet, a helyi kőolajforrásokat is fel akarja szabadítani.