A húsvét, héber nevén a pészah az elkerülés – másik nevén a szabadság – ünnepe, az Egyiptomból történt kivonulásról emlékezik meg. A pészah a Biblia első nemzeti ünnepe, ami kiemelte a zsidóságot a természeti népek közül, és bevezette a szellemi istenismeret alapelvét. A zsidó nép először találkozott a láthatatlanul is elfogadható isten fogalmával. A Szentírás szerint ez hosszabb folyamat volt, ám minden lépése megtervezett. A zsidó hagyományban Isten Mózesen keresztül felkészíti a népét, sőt jó apaként jutalmat ígér neki… „Ezért mondd el Izrael fiainak: Én vagyok az Örökkévaló! És ki foglak hozni benneteket Egyiptom sanyarúságából, megmentelek titeket a rabszolgamunkától, megváltalak benneteket, kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel, és magamhoz veszlek benneteket, és ti az én népem lesztek, és én leszek a ti Istenetek… És beviszlek benneteket abba az országba, ami fölé kezemet emeltem, és odaadtam azt Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak.”
Ám mit mond erről a történelem? Be kell vallanunk, a mai napig csak tapogatózunk, bár találhatunk olyan pontokat, amelyek segíthetnek nekünk. Például ki volt a kivonulás fáraója, és mindez mikor történt? A régészeti bizonyítékok alapján II. (Nagy) Ramszesz idején (i. e. 1290– 1244). Mahler Ede egyiptológiaprofesszor szerint viszont ennek kiszámításához a kivonulást megelőző kilencedik csapásból, a sötétségből kell kiindulnunk, amely valójában napfogyatkozás volt. Márpedig i. e. 1335. március 13-án volt az a teljes napfogyatkozás, ami számításba jöhet. Ekkor Gósenban, a zsidók lakhelyén csak részleges napfogyatkozás volt. A Tóra így emlékezik meg erről: „És mondta az Örökkévaló Mózesnek: Nyújtsd ki a kezedet az ég felé, hogy legyen sötétség Egyiptom földjén, tapintható sötétség. És kinyújtotta Mózes kezét az ég felé, és sűrű sötétség lett egész Egyiptom földjén három napig. Nem látták egymást, és senki sem kelt fel helyéből három napig; de Izráel fiának lakhelyén világosság volt.” Mahler Ede mindebből úgy véli, a kivonulás i. e. 1335. március 27-én, csütörtökön volt.
A bibliai hagyomány azonban nem kutatja a pontos évszámot, valószínűleg mert a hangsúly nem a dátumon, hanem a szabaduláson van. A szédereste ezt a menekülést, ezt a győzelmet kelti életre újra és újra.
Egy bizonyos rendben, imádsággal, hálaadással, énekekkel, történelmi emlékezésekkel egybekötött családi vagy közösségi vacsora kapcsán elbeszéljük az egyiptomi rabszolgaságból történt kivonulás eseményeit. A széderasztalon elhelyezett díszes serleg a Messiás előhírnöke, Éliáhu, ismertebb nevén Illés próféta eljövetelére vár. Ilyen pészahesti ünnepi szertartás és ének volt – amely a jeruzsálemi szentély fennállása idején főként a pészah ünnepe alkalmából bemutatott bárányáldozat egy részének elköltéséből állt számos vallástörténeti felfogás és a római katolikus teológiai hitvallás szerint – Jézus utolsó vacsorája. Az evangéliumból is tudjuk, tanítványai megkérdezték: hogy óhajtod elkölteni a pészahi bárányt?
A széderest terített asztalán áll az úgynevezett szédertál három pászkával és jelképes étkekkel. Az egyiptomi kivonulás alkalmával nem volt elég idő ahhoz, hogy megkeljen a tészta, ezért az ünnep során tartózkodni kell minden kovászos ételtől. Ez a törvény ősidők óta nem változott. Mind a mai napig tizennyolc perc alatt készül el a kovásztalan kenyér. Ennyi idő alatt a tészta nem erjed meg. Két pászkára áldást mondunk, a harmadikat kettétörjük, és a felét az ünnepi vacsora után jelképesen csemegeként fogyasztjuk el. Ezt a fél darabot el szokták rejteni, és a kisgyermek, aki megtalálja, ajándékot kap. Ezzel is fenntartjuk a kicsinyek érdeklődését a késő esti órákig. A szédertálon egy parázson sült csontos hús, sült hús (utalva a szentélybeli bárányáldozatra), parázson sült tojás (utalva az ünnepi áldozatra) és keserűgyökér (emlékezvén a könnyekre, a sok szenvedésre) van. Ebből kétszer eszünk. Ezen ételek sanyarú sorsunkat juttatják eszünkbe. Az alma, dió, bor keveréke emlékezetünkbe idézi a vályogvetést, melyet a szolgaság alatt atyáinknak végezniük kellett.
A széderestén elmondjuk a kivonulás történetét, majd vacsorát szolgálnak fel. A szertartás az étkezés utáni áldással és más énekekkel ér véget. Az egyik ilyen záróének a kis gödölyéről szól, amit felfalt a macska, melyet megharapott a kutya, melyre rácsapott a pálca, melyet megégetett a tűz, melyet eloltott a víz, melyet megivott a bika, melyet levágott a metsző, akit elvitt a halál angyala, akit visszaszólított az örökkévaló Istenünk. Végül Isten diadalmaskodik a halál angyala felett is. Ekképpen az örök élet hitével, majd a résztvevők kórusos énekével: jövő évben Jeruzsálemben ünnepelünk, vagyis a messianizmus hirdetésével ér véget a szabadság ünnepét felidéző szédereste.
A széderest tartalmában természetesen zsidó, egyes külsőségeiben mégis római lakomára emlékeztet. A formalitások részben Júdea római fennhatósága idején alakultak ki: a zsidók azt mondták, a szabadság ünnepén legyünk mi is legalább magatartásunkban teljesen szabadok, s étkezzünk úgy, mint a római polgár. Ezért kezdődik a szédervacsora kemény tojással, s fejeződik be almával: ez volt az egykori római protokoll. Hasonlóképpen az egykori római menü emléke az utóétel, a csemege, amit itt a fél darab pászka képvisel. A zsidó tartalom ezzel a szerénységre int.
A széderesti szertartás nem szűkölködik történeti emlékezésekben. Ilyen például Rabbam Gamliél emléke, aki arról volt nevezetes, hogy semmilyen, a tradícióktól eltérő értelmezést nem fogadott el. Ez a Rabbam Gamliél azt mondta: aki nem emlékezik meg pészah estéjén három dologról, az nem tett eleget vallásos kötelezettségének. Ez a három dolog a szédertálon lévő sült hús, a pászka és a keserűgyökér. De miért kellett a rabbinak mindezt kiemelnie, mikor az egész szertartással a kivonulás ünnepének, a szabadság ünnepének a jelentőségét hangsúlyozzuk? Feltehetőleg azért, mert az új hitnek már számos követője volt, akik még megtartották a hagyomány előírta ünnepeket, de azokat az új hitük, a kereszténység tartalmával töltötték meg. Így a pászkára azt mondták, Jézus testére emlékeztet, a sült hús Isten báránya, azaz Jézus emléke, a keserűgyökér pedig Jézus passióját, szenvedéstörténetét idézi fel. Így vallástörténeti értelmezésben a széderestében benne van a régi hit emléke és az új, a keresztény hit értelmezése is.
A keresztények számára a húsvét a feltámadás ünnepe. A kereszténység hitének ez a központi ténye az újszövetségi Szentírásban található közvetlen tanúságtételekből tűnik ki. Mire alapult az Újszövetség könyvei szerint az első keresztények szilárd meggyőződése Krisztus feltámadásáról? Egyrészt az üres sír tényére. Jézust az evangéliumok szerint nagypénteken, vagyis az abban az évben szombatra eső pészah ünnepe előtti napon a római hatóságok keresztre feszítették, majd tanítványai még a szombat beállta előtt eltemették egy sziklasírba. A sírt üresen találták azok az asszonyok, akik a szombat elmúltával kimentek a sírhoz. Lukács evangéliuma beszámol arról, hogy a hírt Jézus legfőbb tanítványai, az apostolok sem fogadták el, de akik közülük kimentek a sírhoz, ugyanezt tapasztalták.
Ugyancsak az evangéliumok számolnak be a jelenésekről is. Egyrészt angyali jelenések adják az asszonyok és a tanítványok tudtára, hogy Krisztus feltámadt, másrészt a feltámadt Krisztussal való személyes találkozások alapozzák meg végérvényesen a feltámadás felismerését, szavakba nem foglalható örömét, a tanítványok hitét. Maga az Újszövetség is beszámol arról, hogy a kortársak közül nem mindenki fogadta el Krisztus feltámadását, akik viszont hittek benne, azokat nevezzük keresztényeknek.
Az a tény, hogy a mai időszámításunk szerinti 30-as évek elején Jeruzsálemben egy római módra kivégzett ember feltámadt a halálból, önmagában csak rendkívüli, különleges és bizarr esemény lenne. A keresztények Krisztus feltámadását konkrét történeti valóságnak és nem olyan mitikus eseménynek tekintik, amely csupán jelentésében hordozna igaz tanulságokat.
Krisztus feltámadásának jelentését a kereszténység hitében csakis az Ószövetség vallási összefüggésében érthetjük meg. Szenvedése és kivégzése előtt Jézus közös étkezésen vett búcsút tanítványaitól, ami a hagyományban úgy jelenik meg mint valódi pászkavacsora. A pászka – pészah – szó „átmenet” jelentését a keresztények Krisztusra vonatkoztatták. Ahogy hajdan a választott nép a Vörös-tengeren átkelve jutott el a szolgaságból a szabadságba, úgy Krisztus a halálból az életbe ment át, és szenvedésével, halálával, feltámadásával megváltotta az embert. Az ünnep középpontjában a keresztény ember számára is Isten szabadító szeretete áll. Így az Ó- és Újszövetség húsvétja más eseményről szól ugyan, de közös üzenetet hordoz.
Amikor Jézus az evangéliumban halottakat támaszt fel, jelzi, hogy mások életét is visszaadhatja. Krisztus halála és feltámadása örömhírként érkezik az emberiség Krisztus előtti nemzedékei számára is. Ez teszi lehetővé, hogy a hajdan élt igazak az árnyéklétből ugyancsak az örök boldogságra jussanak.
Mi, keresztények hiszünk abban, hogy feltámadunk, mégpedig személyesen, saját testünkben. Nem puszta görög idealizmus a keresztény ember feltámadáshite. Ugyanakkor a feltámadás módjának részleteiről, a feltámadott test pontos tulajdonságairól hiba lenne konkrét információkat keresni hitünk forrásaiban. Inkább személyes azonosságunkon van a hangsúly, azon, hogy mi magunk leszünk azok, akik Istennel személyes közösségben boldog és örökkévaló életet élhetünk.
Az egyház liturgiája sokféle módon fejezi ki a feltámadás hitét. Ezek közül a legrégibb az eucharisztia, az oltáriszentség. A szentmisén az egyház Krisztus húsvéti vacsorájáról, haláláról és feltámadásáról emlékezik meg. A kenyér és a bor átváltoztatásának szavai Krisztustól erednek. „Ez az én testem, mely értetek adatik, ez az én vérem, mely értetek kiontatik.” A bűnök bocsánatára kiontott vér, a bűnök bocsánatára odaadott test Krisztusnak mint áldozatnak, Krisztusnak mint húsvéti báránynak a valóságát állítja középpontba.
Egy másik forma, ahogyan a keresztény közösség Krisztus feltámadását ünnepelte, maga a vasárnap. A heti szombat megünneplése helyett vagy azon túlmenően a korai keresztények elkezdték a vasárnapot ünnepelni. A vasárnap neve az Úr napja volt, ami Krisztus feltámadására emlékeztet, hiszen vasárnap találták üresen a sírt, vasárnap gyújtotta örömre a feltámadás híre a tanítványok szívét.
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Hamarosan felmerült azonban a kérdés, mikor ünnepeljék. Kezdetben természetes volt, hogy a pászkaünneppel együtt. Később azonban a húsvét időpontjának kiszámítási elve az lett, hogy a húsvét mindig vasárnapra essen, tehát nem egy meghatározott hónap meghatározott napjára, mint a pészah. A tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap a húsvét időpontja.
Az egyház liturgikus ünneplésében húsvét éjszakájának szertartása központi helyet foglal el. A lényegében ókeresztény eredetű szertartásrendben a három szent nap, a nagycsütörtök, a nagypéntek és a nagyszombat összefüggő liturgikus egységet alkot. Ennek tetőpontja a nagyszombat este vagy éjszaka tartott húsvéti liturgia. Ennek kezdetén a tűzszentelés és a húsvéti gyertya megszentelése után a megszentelt tűzről gyújtott gyertyák sokasága Krisztus világosságának elterjedését érzékelteti, azt, ahogy a bűn és a halál sötétjében Krisztus feltámadásának ereje kiterjed az emberiségre.
A prédikáció után kezdődik a keresztelés ünnepélyes szertartása. Először a mindenszentek litániája hangzik el, hiszen a keresztséggel az ember tagjává lesz a szentek közösségének. Ezt követi a keresztvíz megszentelése, majd maga a keresztelés. Ezután az összes hívő megújítja keresztségi fogadalmát. A mise után elindul a feltámadási körmenet, a hívők ünneplése kilép a templom falai közül, és a világnak hirdetik a feltámadás örömét.
A kereszt kiemelkedő szimbóluma Krisztus feltámadásának. Nemcsak a halálra, a kivégzés eszközére emlékeztet, kapu is az örökkévalóságra. Az ékkövekkel kirakott, üres kereszt a keresztény művészetben Krisztus halálon aratott győzelmét hirdeti. A kereszt a Feltámadott felmagasztalásának jele, a reménység jelképe számunkra.
A fenti szöveg az április 14-én elhangzott előadás rövidített, szerkesztett változata.
Az előadás megtekinthető április 19-én (szombaton) a Duna Televízióban 13.10-től, április 20-án (vasárnap) 13.40-től az MTV-n, valamint 22.15-től az M 2-n.
A Mindentudás Egyetemének következő előadása április 22-én 19.30-kor kezdődik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikai épületének B28-as előadójában (Budapest XI., Magyar tudósok körútja 2/B).
Az előadások teljes szövegét a hozzászólásokkal és a vitával együtt a
www.mindentudas.hu weblapon találják meg az érdeklődők.
