Lódobogás és repülőgépzúgás

1
A Márkoséké csuda család, lóbolond mind, egészen az unokákig: tizenegyből kilenc lovagol, ami abszolút arányos a múlttal, hisz’ a család címerében ló is látható, más kérdés, hogy a múlt és a címer miatt kijutott nekik, egy időben nem maradt másuk, csak ami rajtuk volt, meg a tartás, de ahhoz ragaszkodtak, mert nélküle felét se éri az ember. Hogy ezen akart Attila (az ifjabb) elégtételt venni, nehéz volna megmondani, mi csak a tényeket tudjuk közölni, a száraz, kopogós tényeket, bár egy jelző még ide kívánkozik, az, hogy motorzúgásos, és térjünk is rá rögtön arra, amiben motorzúgás van. Bár ezt egy kis útjavítás előzte meg, SZDSZ-es útjavítás. Ne higgyék, hogy csapongok, mindjárt összeáll az egész.
2
Van Komáromnak, az innenső, maradék városnak egy utcája, annyi kátyú benne, amennyit csak a fővárosban látni, Demszkynek hála, nyilván ezért esett a szabad demokraták választása éppen erre, hogy diadalutat csináljanak belőle, amin jelöltjük bemasírozhat a városházára, s polgármesterként lesz dicső és örök. Odavitték az aszfaltkeverőket, az úthengereket, a kátyúelhárítás teljes arzenálja serénykedett, hogy betömjék azt a pár lyukat, és lekenjenek néhány tíz métert aszfalttal. Mikor elkészültek, ment az üzenet Pestre Fodor Gábornak, mert a pártban mindennek van reszortosa, útavatásokon nyilván Fodor a legslágfertigebb, jött is az adott időben, társult hozzá a helybeliek közül legalább öt ünneplő, s bár egyesek hatról beszélnek, végül is mindegy, nem az ő számuk volt fontos, hanem a sajtósoké, azokból meg volt bőven: a tévés, a rádiós és a noteszes emberek egymás sarkát taposták, félő volt, hogy tönkreteszik a mutatvány aszfaltozást. Az oktatás egykori minisztere középre állt, csendet kért valaki, és valóban csend lett, mikor is hirtelen az égből felbukkant egy repülő, farkára kötve szalag, rajta méteres betűkkel a felirat: „Szavazzon Márkosra!”, a Cessna gép egyre lejjebb ereszkedett, a rohadék még ránk repül, üvöltötte valaki, az egyik helybeli felismerte: Márkos volt, s ez megismétlődött még négyszer, mert a független jelölt visszakanyarodott, és aztán újra, a végén egy pártember megjegyezte: fel kéne jelenteni.
3
Március közepén nyílt a komáromi várban a kiállítás, amelyhez néhány darabot a család kölcsönzött: többek között Márkos Albert tábornok kimenő- és harctéri zubbonyát, tiszti kardját, rohamsisakját és kitüntetéseit. Mi sem volt könnyebb, mint elővenni őket, csákány kellett hozzá meg lapát, azzal ásták ki a föld alól, s azért onnan, mert egy időben nem bízhatott az ember másban, csak a földben, mert az elrejtett, befogadott, s ami szintén nem mellékes: vissza is adta a rábízott holmit. Volt ok bőven a rejtegetésre. A 22-es gyalogezred parancsnokaként a tábornok 1938-tól a monostori erődben szolgált, s ez a csillagok akkori állása szerint nem látszott jó ajánlólevélnek az új világhoz, amelyben egyenruhaként a lódenkabát és a micisapka szolgált. A tábornokot nem igazolták negyvenötben, s egyetlen foglalkozásra találták alkalmasnak: földönfutásra. Mindenét elvették, mindenhonnan elküldték, boldog lehetett, mikor nagy sokára felvették a jéggyárba: ez volt a Márkos család jégkorszaka.
4
Az olvadást a lovak hozták, hátukon Attila (az idősebb) ült, a tábornok fia, aki közelít a nyolcvanhoz, és hajdan a kőszegi katonaiskolában kezdte, mint Ottlik, az író, vagy Boross, a miniszterelnök, aztán gazdász lett, majd Kisbéren díjugró lovas, onnan Soroksárra került, s mivel a lovakat akkoriban vitték vágóhídra ezerszámra, kimenekített közülük néhányat, és a Márkos családnak ismét volt lova, nem csak a címerben. A dolgok irányát mégis Lukrécia határozza meg, a máig szép arcélű feleség, akire szintén rásütötték, hogy osztályidegen, s hogy az új világban ilyenekre csak sereghajtóként van szükség, de ő legyintett erre a beszédre, s azt mondta: a kerék egyszer lent, másszor fent, jön még ránk jobb világ. S hogy mielőbb eljöjjön, úgy gondolta, a három gyerek mellett is állásba megy, amihez kapóra jött egy bábolnai csirkés ember üzenete: van hely, de diploma kell, jogosítvány kell és nyelvtudás kell. Volt mind, így felvették, s attól fogva könnyebb lett az életük, de azért, biztos, ami biztos, tartottak százötven juhot, majd mikor Bábolna dicsősége alkonyulni kezdett, vettek ezer tyúkot, a Márkos-tyúkászat mindvégig jól működött, annyira, hogy a kotkodácsok már-már kiszorították a címerből a lovat, pedig a székely határőr ősöké igen szívós fajta volt. A tyúkászatot egy napon felváltotta a sertéstenyészet: Lukrécia utánfutót akasztott a Wartburg mögé, és műanyag kannákban hordta a moslékot harminc disznónak. Egyszer kiborult valamelyik hordó, épp a Nagykörúton, és épp az, amiben a Jókai-bableves lötyögött, s a Baranya megyei bankigazgató lányának szoknyája tele lett paszullyal, nevet ma is, ha visszagondol erre, jól mondták a régi rómaiak: kellemesek az átélt szenvedések.
5
A Péteri-majorban, Soroksár mellett, mindennapos vendég volt Attila (az ifjabb) barátja, akit Galambos Lajosnak hívtak, együtt jártak zeneiskolába, és ez a barátság tartott akkor is, mikor a barátot már Lagzi Lajcsiként ismerte a mulatozós nép. Az ő zenekarában pengetett Attila (az ifjabb), s mikor a pengetésből meg a trombitafújásból összejött némi pénz, úgy gondolták, megveszik az erőd mellett Komáromban a fedett huszárlovardát, hozzá a két istállót, ami mellette állt. Szörnyű állapotban voltak, mindenki úgy vélte, ablakon kidobott pénz volt, amit érte adtak: nekik más volt a véleményük, pedig tudták, hogy egy dolog megvenni, és egészen más helyrehozni ilyen romokat, de nem voltak ijedősek. Lali (értsd: Lajcsi) lakásokat csinált az istállókból, és Lukrécia szerint nagyon tisztességes áron adta el őket, míg Attila (az ifjabb) a lovardát hozta helyre, s meg lehet nézni: legjobb éveire emlékeztet az épület. Van benne öt szoba fürdővel, ki lehetne adni, mondja Lukrécia, de a fiam nem mozdul rá, s mikor Attila (az idősebb) közbeszól, hogy őrült ötlet volt, és abból nem lehet megélni, leinti a férjét: Ha fiatal volnék, én is így csinálnám, nagyobb baj ennél, hogy polgármester akar lenni.
6
Még mindig? Attila (az idősebb) bólint, még mindig. Pedig mondtam neki: fiam, ez olyan, mintha a jeges Dunában felfelé akarnál úszni, itt mindig szocialista polgármestert választottak, semmi esélyed, mire azt felelte, őt szeretik, s ha most nem sikerül, majd sikerül legközelebb. Mi hordtuk széjjel a propagandaanyagot, mert csináltatott azt is, képzelje: a nagyapját tette rá tábornoki öltözékben, ami az öngyilkosságnál is rosszabb, mert azzal legalább megoldódik valami, de ezzel… Hogy hány szavazatot kapott? A régi emeszpés ember négyezret, a jobboldali tömörülés kétezret, a mi független Attilánk nyolcszázat.
7
Tavaszi szél fúj, a lovak sörényét kapdossa. Az istállóig nem kell sokat gyalogolni, alig ötven méter a kisháztól, ahol utolsó éveiben a tábornok lakott, s most az idős házaspár érzi magát jól. Elöl a karámban karcsú fiatalasszony: Attila (az ifjabb) felesége. Fuvolaművész, akadémiát végzett, de egy idő óta nagyobb kedvét leli a gyerekekben s a lovakban: három gyerek és nyolc kisbéri, rengeteg a munka velük, főleg versenyek előtt, mert Attila (az ifjabb) militarylovas. Amellett szobrászkodik, mint az apja, akit annak idején felvett a főiskolára Ortutay, de aztán a lovakat választotta. Hajlama, hogy mintázzon, mégse múlt el, évek múlva megint belefogott, s hogy nem hiába, jelzi néhány dunántúli templom, a stációképeket ő faragta. Áll két Klapka-szobra Komáromban, az ácsi világháborús emlékmű pedig azért fontos számára, mert közös munka a fiával. Ha szoborról esik szó, újra meg újra fölemlítenek egyet, aminek nincs párja az országban, de talán máshol se: az első háborúban elpusztult lovaknak állít emléket. Felfoghatatlan, hogy lebontották az ötvenes években, de lóügyben se bocsánat, se feledés: ahogy előnyére változott a világ, rögtön mozdultak a lovasok meg a város, a komáromi lóemlékmű ma újra áll.
8
Hogy a fedeles huszárlovarda a miénk lehet, számomra csoda, mondja Lukrécia, de az is öröm, ahogyan élhetünk, mert most már ügyelünk arra, hogy kilencnél előbb sose vessen ki bennünket az ágy: annyit kínlódtunk az életben, miért bántana emiatt a lelkiismeret? Tudja, mióta a Spektrum tévében láttam, hogy az oroszlán huszonnégy órából huszonegyet fekszik és alszik, azt mondom, neki van igaza; a legjobb mégis az, mikor mozognom kell, mert ha összejön a család, negyvenen üljük körbe az asztalt, olyankor a lovardába megyünk, ott van akkora hely. Csak a fiam ne röpködne azzal a Cessna géppel, nem beszélve a militaryról, aminél nincs veszélyesebb lovasszám, de hát megértem, teljes életet akar élni, s a teljes élet mindig kockázatos.