November 2-án a bánya- és erdőmérnöki karok oktatóiból megalakult az Egyesült Kari Tanács, az erdészeti kar dékánja újból dr. Roller Kálmán lett. De amikor a szovjet tankok 1956. november 4-én beözönlöttek Magyarországra, Sopron város forradalmár diákságának és oktatóinak egy része emigrálni kényszerült. Roller Kálmán dékán együtt tartotta a menekülő egyetemi ifjúságot, és Kanadában, az otthont adó British Columbia Egyetemen megalakította kétszázötvenkét magyar erdőmérnök hallgatóval és számos oktatótársával az erdészeti magyar egyetemet. Közülük számosan neves kutató mérnökök, egyetemi professzorok lettek. Roller Kálmán 2002-ben az Orbán-kormány javaslatára megkapta Mádl Ferenc köztársasági elnöktől a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. Az idén kilencvenedik életévét betöltő tudósnak és sok volt diákjának legnagyobb fájdalma, hogy a megbecsülést jelentő díszdoktori címet nem kapja meg szeretett soproni egyetemétől, a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karától.
Erre a furcsaságra Benkő Géza, a Kanadában élő nyugalmazott erdőmérnök, soproni öregdiák hívta fel figyelmemet. Az Erdészeti és Faipari Egyetem jubileumi évkönyve ugyanis, amelyet 1969-ben Mindnyájan voltunk egyszer az akadémián címmel adtak ki, a Kádár-korszak szellemének megfelelően kemény vádakkal illette Roller Kálmánt és vele tartó oktatótársait: „Súlyos felelősség terheli a hallgatók tömeges nyugatra történt távozása miatt elsősorban a főiskola volt igazgatóját, Roller Kálmánt, de a többi oktatót is, akik példát mutattak a hallgatóknak a főiskola, Sopron, Magyarország, a haza elhagyására.”
Benkő Géza szerint ez az írás kitörölte a Kanadába menekült diákokat Sopron történetéből. Benkő, aki 1956-ban a diákok forradalmi bizottságának híradós csoportját vezette, úgy látja, hogy az egyetemen a kommunizmus még mindig él a takaró alatt. Ezért nem veszik tudomásul és nem ismerik el, hogy száműzött tanáruk átlagon felüli pedagógus volt, aki feláldozta magát, kitűnő mérnököket képzett – máskülönben ezek a diákok elpusztulhattak volna a szovjet tankok lánctalpai alatt. Benkő Géza levélváltásunkban idézi Roller Kálmánnak, a British Columbia Egyetem volt dékánjának visszaemlékezését az úgynevezett ellenemlékkönyvből, a Mi is voltunk egyszer az akadémián (Soprontól Vancouverig, 1956–2000) című munkából, amely mindennél többet mond a professzor emberi tartásáról, gondolkodásáról. „… én mindig erdész voltam tetőtől talpig. Célom mindig az volt, hogy erdőket, erdészeket és új fákat hozzak létre. Az erdő az egyetlen dolog a világon, ami örök. Az mindig örök. Ott nincs múlt, nincs jövő, az örök. Most már egy öreg erdész vagyok. Nekem volt 140 gyermekem [végzett növendékei], meg az én négy fiam és 12 unokám és a fáim. Ez az én személyes teljesítményem.”
Bár a Nyugat-magyarországi Egyetem parkjában az egyetem, Sopron városa és a megye emléktáblát állíttatott az 1956-os soproni forradalmi diákságnak, ennek ellenére megoszlanak a vélemények, hogy valóban hősiesen helytálltak-e az egyetemista forradalmárok, és helyes volt-e a tömeges menekülés. Valamint dicsérendő-e, hogy a tanári kar egy része Nyugaton új erdészeti egyetemet alapított. Kékesi József erdőmérnök, nyugalmazott egyetemi adjunktus, aki diák volt 1956-ban és dr. Rumpf János tanszékvezető egyetemi tanár, aki lelkes támogatója Roller Kálmán díszdoktorrá avatásának, eltérően látják a kialakult helyzetet. Kinek van igaza? Azoknak, akik úgy látják, hogy ez a menekülés vagy – szóhasználatukkal élve – disszidálás megfosztotta Sopront sok tehetséges diáktól, vagy azoknak, akik úgy látják, hogy az itthon maradó forradalmi egyetemistákra súlyos megtorlás várt volna?
A tekintélyes hagyománnyal rendelkező Bányászati és Erdészeti Akadémia az első világháború után kénytelen volt Selmecbányáról átköltözni Sopronba. A monarchiabeli épületében beszélgettem a két tanárral.
– Roller Kálmán szerepének megítélésében két részre szakadt az egyetem – jegyzi meg Kékesi József. – Még a Kanadában élő, egykori soproni egyetemisták sem egységesek. Azok között is vannak Roller-pártiak, semlegesek és Roller-ellenesek.
– Egyetemünk, de még a város sem varrta el még 1956 szálait – veszi át a szót Rumpf János. – Tény, hogy Roller Kálmán már fiatalon belépett a szociáldemokrata pártba, majd az egyesülés után a kommunista pártba. Az ötvenes években szépen ívelt felfelé az előmenetele. Megalapította az Erdészeti Tudományos Intézetet, annak igazgatója lett, majd Sopronban kapott egy tanszéket, és a főiskola főigazgatója lett. 1956 azonban őt sem hagyta érintetlenül, ott volt a forradalmi tanács ülésein, javaslatokat tett. A város közigazgatási hatalmát megszerezték a forradalmárok, védőőrizetbe vették a pártbizottság embereit, az egyetemi hallgatók együtt járőröztek a forradalom mellé állt rendőrökkel, határőrökkel. Fegyver el nem dördült, több atrocitást leszereltek, sőt az egyik faluban, Magyarfalván megakadályozták egy párttitkár felakasztását. A szovjet benyomulás hírére teherautókon mentek Kópházára, hogy ellenálljanak.
– Én is ott voltam, kézifegyvereink, úgymond dióverőink voltak a tankokkal szemben – emlékezik vissza Kékesi József. Tüzelőállást foglaltunk el, de csak később tudtuk meg, hogy a ruszki puskákból valaki kiszedte az ütőszeget, meg az ágyúkból is. Egyébként vérfürdő lett volna, hiszen nem voltunk kiképezve. Aztán jött az üzenet, hogy a szovjet tankok már az egyetem udvarán vannak, mindenki menekül Ausztria felé, menjünk mi is. A baj csak az volt, hogy vagy ötvenen fegyverrel léptünk a semleges Ausztria területére, és ott a csendőrök azonnal lefogtak, s internáltak bennünket. Ez a puskalövés nélküli forradalom komikusnak tűnhet a kívülállónak, de mégsem volt az, mert tudtuk, hogy a retorzió nem marad el. Nem véletlen, hogy Sopron harminchatezer lakosából húszezren elmenekültek. Roller Kálmán dékán családjával szintén átlépte a határt.
– Roller Kálmán igazi szerepe itt kezdődik – folytatja Rumpf János professzor. – Féltette tanítványait, hogy nyelvtudás nélkül elkallódnak a világban. Ezért több mint negyven kormánynak levelet írt, hogy fogadják be az emigrált erdőmérnöki kart, és magyar nyelven folytathassák tanulmányaikat. Egyetlen pozitív választ Kanada kormánya adott, hogy Vancouverben átad épületeket a British Columbia Egyetemén belül, és finanszírozza a hallgatók tanulását, valamint a magyar egyetem működését. Bár a németül jól beszélő Roller Kálmánnak az osztrákok és a németek is professzori állást ajánlottak fel, ő inkább diákjai érdekében fáradozott, s vállalta az ismeretlen nyelvterületet. Kétszáz hallgató és számos tanár talált így otthonra és egyetemre. A magyar egyetem 1962-ig működött, amely több nemzetközileg elismert tanárt, világhírű erdőmérnököt adott a világnak. Ez volt Roller Kálmán elévülhetetlen érdeme – szögezi le Rumpf János.
Kékesi József viszont nem tartott társaival. Nős volt, ezért hazajött Ausztriából. Ezt azonban megszenvedte, mert Salgótarjánba került erdésznek, fogalmazása szerint az ország legvadabb kommunista medencéjébe.
– Eredeti nevem Cselkó, azért magyarosítottam Kékesire, mert megbélyegeztek – fűzi hozzá a nyugalmazott erdőmérnök. – Rendőri felügyelet alá kerültem, éjszaka zörgették az ablakot, otthon vagyok-e. Inkább nevet változtattam. Igaz, mellőzöttségem nem szűnt meg.
– A kádári puha diktatúra Kanadában is éreztette hatását – érvel a soproni egyetem jelenlegi tanszékvezetője. A végzett hallgatókból jó nevű tudósok lettek, és néhányan kezdtek hazajárni, oktatni az alma materben, a soproni egyetemen, sorban kapták a díszdoktori címeket – közben látták azt is, hogy az itthoniak is gyarapodnak, házat építenek. Mások, például Benkő Géza vagy Roller Kálmán sem tudta elfogadni a gulyáskommunizmust, mert mint mondták, amíg szovjet csizmák tapossák hazánk szent földjét, addig még az egyetemmel sem hajlandók felvenni a kapcsolatot. S ahogy megszokhattuk a magyaroknál, a kinti sorstársak is egyre jobban elszakadtak egymástól. Roller Kálmánra, a rokonszenves öregúrra sokan mint félistenre tekintenek, aki kenyeret, diplomát adott nekik; és elkeseredtek amiatt, hogy mindmáig nem kapott elégtételt az egyetemtől.
– Én pedig azt mondom – hangsúlyozza Rumpf János –, hogy a fővárosban a pesti srácok és Nagy Imre lett a jelképe 1956-nak, míg Sopronnak a soproni egyetemisták és Roller Kálmán. Mert a selmecbányai kényszerű áttelepülés után következett a soproni erdészeti egyetem második exodusa, amikor több mint kétszáz hallgató menekült nyugatra. Vancouverben Roller Kálmán megkapta a díszdoktori címet. A soproni díszdoktori cím elnyeréséhez több mint hatvanan tettek támogató ajánlást, a volt diákokból lett professzorok és olyan díszdoktorok is, akik a soproni egyetemtől kapták a címet. Ha megbízunk az ő tudományos teljesítményükben, nem értem, a mi egyetemünk miért utasítja el ezt a kérést – mondja keserűen Rumpf. – Én felterjesztettem Roller Kálmánt a tiszteletbeli doktori címre, de az erdőmérnöki kari tanácsnál egy igen szavazatot kapott, tizenhatan nemet mondtak, páran tartózkodtak. Nem tudják megbocsátani neki azt, hogy kétszáz diplomástól „megszabadította” az országot. Pedig ez nem igaz: mindenki önként választotta ezt az utat. A kétszázezer ember is ok nélkül menekekült volna el az országból? Akik hallgattak a hazahívó szóra, többségüket börtön vagy akasztófa várta. Mivel még jelenleg is vannak az egyetemen és a városban olyanok, akik nemcsak Roller Kálmánt és a vele kiment hallgatókat, oktatókat ítélik el, hanem a kétszázezer menekültet is, reménytelennek látszik volt dékánunk érdemeinek elismertetése – véli Rumpf János egyetemi tanár.
Miként vélekedik ezekről a kérdésekről a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának vezetése, dr. Mészáros Károly dékán, egyetemi tanár?
– Az elmúlt időszakban Roller Kálmán neve többször felmerült, de csak egyszer – Rumpf János professzor ajánlásával – terjesztették fel díszdoktori címre – mondja Mészáros Károly. – A kari tanács megtárgyalta, aztán elutasította a javaslatot, mást választva meg a három jelölt közül. Az nem állja meg a helyét, hogy mi nem ismernénk el a Kanadában élő öregdiákok 1956-os tevékenységét – hangsúlyozza Mészáros. – Tény, hogy 1990. november 4-én dr. Winkler András rektorsága idején ünnepélyesen is hazatértek a soproni akadémia kebelébe a vancouveri diákok. Bár az egyetem egyik legnagyobb traumája volt ez, úgy tudom, általában pozitívan ítélik meg a Sopronból elmenekülő diákok szerepét. Az 1956 utáni időkben a negatív megítélés talán jellemzőbb volt, de erről ma már nem beszélhetünk. Nagy tettként értékeli mindenki, hogy Roller Kálmánnak sikerült több mint kétszáz diákot diplomához segítenie. Érdemeit soha nem titkolta el és nem tagadta meg senki, főként nem tagadjuk meg az 1956-os forradalmat. A vancouveri diákoknak egyébként az aulában emléktáblát állítottak, az egyetem külső falán pedig az Egyetemi Forradalmi Tanács véráldozat nélküli tevékenységét másik emléktábla méltatja. Ott pedig minden év október 23-án megemlékezünk tetteikről. Hagyományainkat becsben tartjuk.
– Tehát nem lenne akadálya, hogy díszdoktori címet adományozzunk Roller professzornak – folytatja a dékán –, tudjuk, hogy magas állami kitüntetésben részesült, tudjuk azt is, hogy a vancouveri egyetem címet adományozott neki, de a soproni egyetem csak a kari és az egyetemi tanács többségének egyetértésével adományozhatja ezt a megtisztelő címet. Az egyetem a maga belső szabályai szerint dolgozik, és mi ezt nem léphetjük át: a kari és egyetemi tanács döntéseit mindenkor tiszteletben tartjuk.
A tüske azért sokakban megmarad, hiszen már számos volt kanadai magyar öregdiák megkapta a doctor honoris causa címet. Csak az nem volt érdemes erre, aki ezt a lehetőséget megteremtette. Roller Kálmán. Mondhatnánk, ilyen az élet. Az erdészek és bányászok csaknem kétszáz éves nótáskönyvéből az Üdv az erdésznek című dal strófája ha megoldást nem is, talán gyógyírt ajánl:
Üdv az erdésznek! Ki a zöld erdőt
Szép otthonának választotta hazájában,
Kit a szabadság, s a tüzes bor
Még lelkesít baráti társaságban
Hogyha víg pohárcsengésnél
Örvendünk is boldog erdészlétünknek
A vénségtől miért is rettegnénk?
Jókedv nem róható fel nagy bűnnek.
Poharak csengése
„Éljenek” zengése
Szóljon a Hazának
S hű erdész fiának!
origo.hu
Újabb csapás érte a rács mögött ülő Kiss László óbudai polgármestert
