Virrasztók

A harangöntés ősi mesterségét ma egyetlen család űzi Magyarországon. Gombosék műhelyében születik a harangszó, amely hirdeti az idő múlását és az örökkévalóságot egyaránt. A család az elmúlt rendszerben nehezen érvényesült, ma azonban rengeteg a munkájuk.

– Meg szabad kongatni?
– Meg.
Irgalmatlan ütés a dobhártyán, az ember gyomra, szíve belerándul; inog a nagy, fényes harang az udvaron, lengeti a nyelvét. Gombos Miklós harangöntő alkalmazottai mosolyognak. Ők megszokták, kipróbálják a kész darabokat mindig, csak a tapasztalatlanok szédülnek bele, ha közelről meghallgatják valamelyiket.
– Minél nagyobbak, annál mélyebb a hangjuk – magyarázza az egyik munkás.
A gazda nemigen ér rá, lót-fut örökké, most is megrendelő van nála. Ténfergünk a tágas műhelycsarnokban, ahol a harangok világra jönnek. Bronzból, ón és vörösréz speciális ötvözetéből készül mindegyik, ugyanabból az anyagból évezredek óta. Téglalap alakú blokkokban hordják ide az alapanyagot. Az öntőkemencék nagy, tömzsi tartályok, lépcső visz a tetejükhöz, ahol bezúdítják a fémet, majd begyújtják. Aztán az üstöket egy hidraulikus szerkezet megdönti, s kis csatornákon hömpölyög belőlük az olvadt fém az agyagformákba, amelyekre az öntés előtt földet lapátoltak.
– Hűlnie kell sokáig, s ha az megvan, kibontjuk a harangokat. Rondák olyankor még, mint mikor ördög születik. Aztán lemossuk, lefújjuk őket homokkal, szép matt lesz a felületük. Utána kicsiszoljuk, kireszeljük a díszítéseket.
Több harangöntő műhely nincsen Magyarországon, csak az őrbottyáni. Gombos Miklós is előkerül, ősmagyar süveg a fején. Folyton szól a mobilja; van munkájuk bőven, mondja, de többet is elbírnának. Nemcsak templomi, hanem tűzoltóharangokat is készítenek, és a paksi atomreaktor négy harangja is itt született.
Egy „Virrasztó harang” feliratú mű is áll itt, lábastól; a Hősök terén szolgál évente egyszer, aztán viszszahozzák ide.
Gombosék régi harangöntő dinasztia leszármazottai. A nagyapa is űzi még – hetvenöt évesen – az ipart, a szomszédban lakik. A fiú négyéves korában kezdett a műhelyben téblábolni, aztán kitanulta az öntőszakmát, s most nem tudja elképzelni, mi mást csinálhatna. Az ötvenes években a nagyapának azt mondták az elvtársak: hagyja abba, hisz nincs harangöntői dokumentje (senkinek nem volt), pedig addigra az ország tornyaiban virrasztottak harangjai. Mert a harangok mestersége a virrasztás: amíg az emberek alusznak, ők virrasztanak, kondulásra készen, hogy jelezzék, ha tűz van; s ha az emberek alvó lélekkel járkálnak – mint azokban az évtizedekben –, akkor is jelzik, hogy megy ám az idő megállíthatatlanul, reggel van, dél van, este van. És jelzik azt is, hogy valaki ismét kilépett az időből.
A dinasztiának Szlezák László öntőmester a legnevezetesebb tagja. Magyar harangműves készítette a bazilika kilencvenmázsás harangját is. Amikor azonban nemrégiben újra kellett öntetni a templomóriás harangját, a Gombos család hiába várta a megbízást.
– Pedig megépítettük volna a hozzá illő üstöt – mondja Gombos Miklós. – Végül is, ki tudja, miért, német vállalkozó kapta meg a munkát.

Gombos Ferenc, a mester fia szerint egy harang elkonghat százötven-százhatvan évig is, aztán már valószínűleg megreped, rövidebb és fakóbb lesz a hangja, s akkor vissza kell hozni ide újraöntésre. A fal tövében ilyen régi, megzöldült darab várja az újjászületést.
Egy munkadarab készítése hat hónapig is eltart.
– Aprólékos munka ez, háromszor-négyszer öntünk egy évben, mégis mindig akad dolgunk – mondja a fiú.
Gombosék mindenféle méretű harangot készítenek, huszonöt kilósaktól kezdve mázsás, másfél mázsás (az már embermagas), sőt még nagyobb harangokat: Kiskunfélegyházára másfél tonnás harangot vittek innen.
Mindegyik példány feliratot kap, a megrendelő kívánsága szerint. „Isten dicsőségére önttette X.”, „Készíttette az Úr kegyelméből Y. plébános”, „Z. város képviselő-testületétől” jellegű feliratok ölelkeznek virágokkal, szentekkel és angyalokkal, hogy a harang a szentelés ünnepi pillanatában a hívek szemébe ragyogjon, aztán néhány emberöltőre felvonassék a toronyba. Ott már – a Teremtőn kívül persze – csak a pókok, a denevérek, esetleg néhány gyöngybagoly gyönyörködik benne.
Várjon – szól utánam a gazda, amikor elköszönünk. – Egy mondatot írjon a cikkhez: Gombos Miklós harangjai az Isten dicsőségét, a békét és a szeretetet hirdetik a világban. Jó?