A vörös szőnyeg

Váratlan esemény változtatta meg a minap a Váci utca szokásos hömpölygését, megszokott ritmusát. Nem történt semmi különös, csak valakik egy másfél méter széles vörös szőnyeget helyeztek el az úttesten, mondhatni faltól falig e nevezetes helyen, közel a Vörösmarty térhez, és feltehetőleg kamerával rögzítették: hogyan viselkedik az „akadály” láttán a budapesti polgár, akinek különben is elege van a fővárosi közlekedésből.
A váratlan helyzet váratlan cselekvéseket szült.
A vörös színről tudni kell, hogy a legősibb idők óta fontos szerepe van az ember kultúrtörténetében. A kőkori ember halottait vagy azok csontjait, egyes testrészeit vörös okkerral kente be, mert bízott az újjászületésben. Püthagorasz társította először a színeket a négy elemmel. Szerinte a tűz színe a vörös. Goethe a négyféle emberi temperamentumra alkalmazta a színszimbolikát; a kolerikus (lobbanékony) ember a piros színhez áll közel. A magyarság színszimbolikájában a piros szín – mint minden népnél – a szerelem és az élet színe.
A legújabb kori politikai jelképek sorából nem lehet kihagyni a baloldali mozgalmak jelképét, a vörös csillagot. A vörös szín az 1834-es lyoni munkásfelkelés óta a baloldali munkásmozgalmak és forradalmárok színe. A vörös zászló az ötvenes években nem hiányozhatott a piros-fehér-zöld zászló mellől.
Hogyan fogadta a budapesti ember a Váci utcában a vörös szőnyeget?
A leginkább jellemző kép: a többség elbizonytalanodik, amikor a közelébe ér, és kibillen abból a ritmusból, amiben a szóban forgó pontig leledzett. Egy idős asszony nem tudja mire vélni a váratlan helyzetet, körbenéz, s elindul a szőnyeg egyik vége felé, a házak oldalán keresve ösvényt. Lehet, hogy arra gondol: a legrövidebb út a kerülő? Visszanézve megemeli a botját, s így jegyzi meg: „Megint itt van egy vörös vendég!” Vajon kire érti?
Vidám fiatalok egy csoportja érkezik divatos hátizsákokkal, s mintha árok húzódna előttük, nekidurálják magukat, s hopp, már ugranak is, mint a szöcske. Miért akarja megmászni a Mount Everestet? – kérdezték a híres hegymászót, George Malloryt. A válasza az volt: „Azért, mert ott van!” A szőnyeg is csak ott volt…
Olaszok, akik egy kis játékosság kedvéért sohasem mennek a szomszédba. Egyikük felkapja a mellette haladó leányzót, és karjaiban emeli át a szőnyegen; még jó, hogy orra nem esik. A másik olasz féltérdre ereszkedik, és úgy vall szerelmet a vörös szőnyegen Júliának. (Minden tizenöt szerelmet vallóból tizennégy hazudik.)
A következő delikvensnek, egy negyvenes, elegáns férfinak mobiltelefon van a fülén, így aztán nem csoda, hogy úgy sétál rá az „akadályra”, mintha az ott sem volna. Vannak emberek, akik túl komolyan veszik önmagukat, s ez eltorzítja a látásukat. Férj és feleség, talán vidékről tévedtek a fővárosba. Megállnak a vörös szőnyeg előtt, és mint a ló az akadály előtt, földbe gyökerezik a lábuk. Körbenéznek, hogy mitévők legyenek, de senkitől sem kapnak feleletet. Hoppon maradnak, így aztán egy mellékutcában folytatják útjukat, alátámasztva egy előítéletet.
Hatvanas asszonyság jön a kutyájával. A szájában cigaretta. Amint megpillantja a vörös szőnyeget, azt mondja a tacskójának: „Pisilj rá, Berci!” Meg hogy: „Volt nekünk a vörös szőnyegből elég!” Ebbe már politikai felhang is keveredik. Kutyába se veszi a szőnyeget, és mit nem adna, ha Berci a Váci utcai közönség előtt teljesítené az óhaját. De amit mond, annyit ér, mint holdnak a kutyaugatás.
Az ismert baloldali politikus számára nem lehet közömbös, hogy mit tesz, amikor a vörös szőnyeghez ér. Mindenesetre a határozott ember benyomását kelti, és természetesen kikerüli, mint aki tudja, hogy minden mozdulatát figyelik. A diplomácia annak a művészete, hogy egy kutya láttán, miképpen duruzsoljunk behízelgőn: „kutyuli, kutyuli” – amíg nem találunk egy jókora követ…
Van valaki, aki bizonyára beletörölte volna a cipőjét a vörös szőnyegbe, ha az adott időben éppen arra jár. Sőt rávette volna a polgárokat, hogy cselekedjenek hozzá hasonlóan. Ez az úriember Sándor György humoralista – ahogy magát nevezi –, aki pontosan tudja: a tényekkel nem érdemes vitatkozni. Ha esik az eső, ki kell nyitni az esernyőnket. Ha letesznek elénk egy vörös szőnyeget: rá kell lépni, meg kell taposni!
Kikerülni legalább olyan veszélyes, mint a tanácsokban hinni.