Idős és tettre kész emberek úgy határoztak, hogy nem maradnak el a technikától csak azért, mert eljárt fölöttük az idő. A Budapesti Művelődési Központban (BMK) tavaly meghirdetett Kattints rá, nagymama! számítógépes tanfolyamsorozat mára országos programmá vált. A sikeren fölbuzdulva a Budapesti Művelődési Központban országos találkozót szerveztek, ahová meghívták a vidéki szervezőket és oktatókat is. Meginvitálták azt a száz idős hölgyet és urat is, akik a BMK legújabb számítógépes tanfolyamára jelentkeztek.
– Lényeges, hogy kedd, szerda vagy csütörtök délelőttre tegyük a négyórás foglalkozást – magyarázza Szabóné Susa Ágnes művelődésszervező, az időseknek szóló számítógép-ismerkedő program kiötlője. – A nagyszülők unokáikkal, családjukkal, barátnőjükkel töltik a hét végét, este gyerekekre vigyáznak vagy pihennek, sütnek-főznek. Hétköznap délelőtt azonban szívesen jönnek el, s lelkesen interneteznek, ismerkednek a legújabb technikával. A családunkban teszteltük le, hogy csakugyan fogadó-e az idős korosztály erre az újdonságra.
Susa Ágnes nem volt biztos abban, hogy ilyen nagy keletje lesz a tanfolyamnak, de azt tudta, hogy kollégájával, Kiss Gáborral olyasmit találtak ki, ami nem egyszerűen időkitöltő szórakozási lehetőség lesz az aktív munkától visszavonultaknak. Ma már nem elegendők a sakk-, a hímzőszakkör vagy a ráérős nyugdíjasklubbéli kártyapartik a művelődési házak kínálatában, szögezi le a művelődésszervező szakember, aki tanárként dolgozott hosszú évekig. A számítógéppel ő is „fordítva” ismerkedett meg, mint oly sokan, tehát „gépben” még gyenge volt, de felhasználóként már fejest ugrott a számítástechnika közepébe. Ő készítette el Magyarország nemzeti parkjairól a CD-ROM-okat, pedig a számítógépet még igen alapfokon használta. Az idősek sem azt mondják, hogy „enter”, „space” vagy „delete”, hanem azt, hogy menetrend, levelezés, receptek és újságböngészde. Kapcsolat a világgal. Operakalauz, színházjegy-foglalás, virtuális betűkirakó játék egy messze lakó sorstárssal.
Az idősek megtanulják egyszerű használói szinten uralni a gépet, ami – mint tudjuk – az életkor előrehaladtával egyre bonyolultabb feladat. Ükapáink tiltakoztak a vonat ellen, dédapáink idegenkedtek az automobiltól, a falusi öregasszonyok legyintettek a villanyra, s mindez lejátszódott a rádióval, televízióval és napjainkban a mobiltelefon és műholdas televíziózás megjelenésével. De egyre tovább élünk, és úgy néz ki, annál kevésbé kiszolgáltatottan, minél inkább önállóan, másokra nem szorulva.
– Fiatal koromban gyilkos betegséget győztem le, aztán kozmetikusként dolgoztam harmincnégy éven át, nyugdíjazásomig – meséli Patonáné Faragó Zsuzsa. – Jó kozmetikusnak tartottak, de én ötvenöt évesen másra vágytam. Nem kellettem sehol. Véletlenül bukkantam rá tavaly a BMK hirdetésére, befizettem az ezerforintos tanfolyamdíjat, s elvarázsolt a számítógép. Kicsit szorongtam, idősnek tartottam magam a tanulásra, de megdöbbenve és felszabadulva tapasztaltam, hogy én vagyok a legfiatalabb a csoportban. Azóta részidőben itt dolgozom a művelődési házban, asszisztálok az újabb tanfolyamokhoz, és rátaláltam arra, amit kerestem.
A mostani jelentkezők többsége jócskán túl van a hatvanon, lelkesedésük szemmel látható, s ebben meg is erősíti őket a rangidős Szercsényi Győző, aki az előző tanfolyami élményeiről számol be. Teheti, nyolcvankilenc esztendős, nyugalmazott jogász, 1938-ban avatták doktorrá, hamarosan megkapja vasdiplomáját. Bécsben élő unokájával e-mailez a számítógépen, azt mondja, nagy dolog, hogy saját címe van az interneten.
– Egyértelmű, hogy a tanfolyam költsége nem ezer forint – mondja Susa Ágnes –, a hiányzó kilencvenkilencezer forintot pályázatokon szerezzük meg. Nem könnyű, de akkor is azt állítom, nem tehetők ki a piac viszontagságainak az ilyen tanfolyamok, itt nem indulhat be az árverseny.
Az induló csoportot a szintén az előző tanfolyamon végzett Vincze Zsuzsa köszönti, aki kifejezetten gyakorlati útmutatást nyújt az interneten szörfölgetni vágyó kortársainak. A nyugalmazott közgazdász doktor, több mint tíz évvel meghosszabbította az aktív munkában eltöltött penzumot, nyugdíjasszervezetekben végez társadalmi munkát, s hangsúlyozza: igyekszik nem megöregedni.
– Nagy feladatokat kaptam hivatalos nyugdíjazásom után is, a számítógép adta lehetőségek elvarázsoltak. Ha anyagilag megtehetném, ezt támogatnám magánemberként – mondja.
Ivanovics Erzsébet kereskedőként dolgozott negyven évet, húszat vezetőként és szakoktatóként, most egyedül él.
– Gőzöm sincs az egészről, de ha a pénztárgépekkel elbírtam, ez sem fog ki rajtam! – mondja.
Simay Márta szintén nem friss nyugdíjas, ám avantgárd öltözetű, ezüstékszeres, vagány nagymama. Nem kertel, amikor azt boncolgatjuk, miért nem Kattints rá, nagypapa! lett a program szlogenje, s miért sokkal több a nő a tanfolyamon is.
– A férfiak kevésbé vállalkozó szelleműek, jobban tartanak a kudarctól is, pedig nincs rá okuk. Nem teljesítményt kell nyújtani, hanem kedvünk szerint ismerkedni. A géppel, a világhálóval, a változó világgal és az újdonságokkal. Kártyázom, játszom rajta, keresgélek, mindennap bekapcsolom.
Elég lenne az is, ha a nyugdíjas korosztály l’art pour l’art elsajátítaná a számítógépes ismereteket, csak úgy, a maga kedvére. De Susa Ágnes ennél sokkal mélyebb igazságot fogalmaz meg, amiből kiérezhető az előző generáció iránti tisztelete.
– A gyerekek játszanak a gépen, a felnőttek célirányosan dolgoznak, a gépírók verik a billentyűket. Az idősek azonban kiválasztják, éppen mi a fontos. Az idősek olvasnak elmélyültebben és alaposabban újságot, értően rádióznak, televízióznak. A mi csetelő nagymamánk tudja leghamarabb, hol lesz hangverseny, zenetábor, kerékpártúra. A generációk összetalálkozhatnak ebben is. A fiam készítette az első honlapot a Kattints rá, nagymama! tanfolyam első foglalkozására, azóta is népszerű.
Nem védett benne semmi. Nyilvános és ingyenes a tanfolyam tematikája, s az is megtudható a honlapról, hogy Szombathelyen, Szuhakállón, Debrecenben és Szentendrén miként követték a BMK-sokat. Ez nem üzlet, mondja Susa Ágnes. Miért kellene mindennek annak lennie?

Bicikliző tolvaj akart kirabolni egy idős férfit Cegléden–videó