Méretre szabott Lucifer

Aa templom melletti temetőben Horpácson egy hatalmas fenyőfa alatt a Mikszáthok sírjai sorakoznak. De aki elzarándokol ide, az egy másik sírkövet is talál. A felirat szerint itt nyugszik iglói Szontágh Pál, a király valóságos belső titkos tanácsosa. Született 1820. szept. 12-én, és meghalt 1904. jún. 13-án.
Szontágh Pál és Mikszáth kapcsolata közismert, de Madáchcsal való barátsága sokkal érdekesebb. Szontágh 1865-től, kisebb megszakításokkal élete végéig, országgyűlési követ volt. Annak idején nem szívesen költözött Horpácsra. Nem a faluval és a tájjal volt elégedetlen, hanem a sorsával. Mint unokahúga írta róla, „sokkal jobban szeretett az irodalommal foglalkozni, semmint a gazdasággal vesződni”.
Az unokahúg, aki gyakorta vendégeskedett gyermekkorától a nagybácsi házában, a horpácsi udvarház gazdag könyvtárára emlékezett, s arra is, hogy ott a könyvszekrénye tetején Madách Imre mellszobra állt. „Nemcsak a halhatatlan költőt, a klasszikust tisztelte benne, hanem legjobb barátját. Egy életen át tartó kapcsolat volt ez, Madách életének minden jelentős állomásánál ott volt Szontágh is. Diákkorukban, tizenévesen ismerkedtek meg Pesten. Együtt tanulták a vármegyei mesterséget Sréter János alispán mellett. Együtt tették a szépet a nógrádi kisasszonyoknak. A forradalom bukása után az üldöztetés várt mindkettőjükre. 1861-ben egyszerre léptek ki a hazai politika terére.
Tűz és víz a két jellem, egyéniség. Szontágh cinikus, érzelmeit magába fojtó, azt gúnnyal elleplező férfi. Hatalmas műveltség és világmegvetés. Kételkedés mindenben, őszinteség mindenekfelett. Nem véletlen, hogy az irodalomtörténészek egy része Lucifer modelljeként véli őt felfedezni.” Azt is tudjuk, hogy Madách neki olvasta föl először az elkészült Tragédiát.
Az ember tragédiája befejező, máig rejtélyes mondatát mindenki ismeri. Ezt most én tovább bővítem eggyel, hisz az utolsó jelenetben még ott áll Lucifer is, aki „köpcös termetű, széles mellű, vállas, rövid nyakán hatalmas koponyával, kissé rőtbe játszó bajusszal, tömött körszakállal”. Az én átírásom legvégén hozzá is szól az Úr: „– És te, Lucifer – alias Szontágh –, te továbbra is nyugtalanul fürkéssz a lét műhelyében, forrj, kételkedj, tagadj, amikor csak kedved telik abban, de tudom, hogy mindezek ellenére a végén, az utolsó órán vagy az utolsó percben hinni fogsz megint. És akkor bizony majd áhítatos nyugalom száll a szívedbe.”
Lehet, hogy ezt mondaná, de az is igaz, hogy ezt mégsem írhatta volna Madách, hisz az ő halálos ágya mellett Szontágh állott – fordított volt a szereposztás tehát –, és ha valaki, akkor ő beszélhetett, vagy csak gondolhatott arra, milyen jó küzdeni, hinni és úgy meghalni.