Mit ér egy multinál vett indiai függöny?

Aki vásárolt már fogyasztási cikket tőlünk nyugatra, és minőségi reklamációval fordult az értékesítő kereskedelmi céghez, általában azt tapasztalhatta, hogy szó nélkül becserélték az árut, vagy visszafizették annak árát, netán kedvezményt is kapott. Nem csoda hát, hogy az európai uniós csatlakozás küszöbén várakozással tekinthetünk a vásárlói érdekek maradéktalan érvényesülése elé itt, Magyarországon is. Bár a csatlakozási visszaszámlálás elkezdődött, egyes esetekben inkább az a jellemző, hogy a vásárló csak addig a percig partner, amíg a pénztárnál fizet.

Az ember, miután lakást vásárol, sorra járja a fürdőszoba-felszerelési szakboltokat, csempeüzleteket, s bizony, enged a nagyáruházak csábításának is, ha lakberendezési tárgyakat kíván beszerezni, hogy otthonát feldíszítse. Indiai „készdekor” csábít a Kika áruházban, színvilága a Keletet idézi, borítóján a méret. Előveszi az ember az otthonról hozott rajzait, s felkiált, minden egyezik, mintha a lakásomba gyártották (szabták) volna. Fizet a pénztárnál, nagy szatyrot kap ajándékba, s vidáman lóbálja a kelmét hazáig. Bár a lakásavatóra vett pezsgő már a frizsiderben hűl, van még idő az erős vegyianyag-szagú termék kimosására, amely – mint ahogyan a mellékelt ábra mutatja – negyven fokon mosható.
A mai világban már elég egy mozdulat, és az automata mosógép eleget tesz e kívánalomnak. Később milyen jólesik beülni a fotelbe, és látni: elkészült a mű. Az alaposabb szemlélés során, amikor az ember végigpásztázza a szemét a kelméken, kiderül, hogy az egyik sötétítőfüggöny jóval rövidebb, mint a másik. Némi méricskélés után ki is derül: a függönyök mérete az egymástól való eltérésen túl meg sem közelíti a tájékoztatóban közölteket, mindegyik rövidebb a jelzettnél.
Másnap az áruház szintvezetője (ez magasabb beosztás, mint az osztályvezető) leméreti a függönyöket. Nem vitás, hogy nem stimmelnek az adatok, de pénzt nem ad vissza, becserélésre vagy levásárlásra sem tesz javaslatot. Hogy miért? Csak. Marad vásárlói kérésre a jegyzőkönyv felvétele, amelyen az ő megállapítása az, hogy a vevő a termékről tájékoztatást kapott, amelynek minősége kifogástalan. A jegyzőkönyvet aláírja az áruház-igazgató is, s közlik, hogy két héten belül a Kermi, illetve a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség eldönti, kinek van igaza.
Egy hónappal később – amikor már a lakásavató pezsgőjének az ízére sem emlékszem – felhívom a fogyasztóvédelmet, ahol közlik, hogy augusztus 12-re elkészült a szakvéleményük, de azért még nem jelentkezett az áruháztól senki sem. Az áruházban nem értik, miről van szó, s mint kiderül, már a jegyzőkönyvet sem találják. Kis idő elteltével megkérnek, hogy faxon küldjem el az én vásárlói másolatomat, hogy intézkedni tudjanak. Újabb napok elteltével udvarias faxot küldök a Kika áruház igazgatójának, megemlítvén az addig (nem) történteket. Érdekes módon még aznap telefonon felhív a történetünkben már némi szerepet kapott szintvezető, mondván, a fogyasztóvédelem ül az ügyön, s azért nem hívtak, de írásban megsürgették a szakvélemény elkészítését. (Kérdésemre határozottan cáfolja, hogy összefüggés lenne az igazgatónak írt levél és az ő jelentkezése között.) Egyébként a fogyasztóvédelemnek szeptember 9-én küldött sürgetésük másolatát a vásárló is megkapja.
Azóta eltelt egy újabb hónap. A daráló, ha lassan is, de biztosan őröl. Mégis történt valami. Egyik reggel éppen a Blaha Lujza tér felé visz sorsom. Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség – olvasom az egyik polgári épület bejáratánál. Az ügyfélszolgálaton jelentkezem kelmeügyben, némileg méltatlankodva a két hónap óta tartó vizsgálaton, s előadva a Kerminél kezdődő viszontagságokat, mire csodálkozva közlik, hogy Kermi már tíz éve nincs, egyébként pedig tizenhat éve nem történt olyan, hogy náluk egy egyszerű vizsgálat hónapokig elhúzódott volna. Mivel makacs vásárló vagyok, ütöm a vasat izzásig, ezért a pincébe küldenek a panaszfelvételre, ahol egy porosodó polcról levett iratkupacot tesznek elém. – A fogyasztóvédelmi vizsgálat megtörtént, a szakvéleményt augusztus 12-én kiállítottuk, de az áruház még nem jelentkezett érte – közlik velem, hozzátéve: maga csak vásárló, önnek nem adhatjuk ki, jöjjön az üzlet valamelyik dolgozója érte. Némileg méltatlankodva mondom, korábban is azt a tájékoztatást kaptam, hogy augusztus közepe óta itt a vizsgálati anyag, s most is, sőt a két szememmel is látom, hogy valóban itt van, az áruház illetékesei mégis máshogy tájékozódtak. Olyan szót mondanak, amelyet nem írhatok le, mindenesetre h-val kezdődik és k-ra végződik. Ja, és többes számban van!
Már nem telefonálok. Nem hívom a szintvezetőt, nem faxolok az igazgatónak, hiszen amúgy sem válaszolt a korábbi panaszlevelemre. Csak olvasom a reklámokat a csillogó budapesti fénypalota-áruház bejáratánál. „Kika, hova máshova.”
Részemről bárhova, csak nem oda.