Balesetnek álcázva
1956. május 9-én Sir Anthony Eden brit miniszterelnök a sajtó és a nemzetközi nyomásra válaszul vizsgálatot rendelt el Lionel „Buster” Crabb, a Királyi Haditengerészet búvárparancsnokának rejtélyes eltűnése ügyében.

A hidegháború egyik legforróbb éve 1956 volt. Crabb eltűnésének híre hamar kikerült a nyilvánosság elé: a haditengerészetért felelős kormányhivatal homályosan megfogalmazott nyilatkozatot bocsátott ki, miszerint a búvár a Hampshire-i partoknál lévő Stokes Baynél víz alatti felszerelést tesztelt, és feltehetően megfulladt. Azonban az elmondottakat megcáfolták a Nagy-Britanniában tartózkodó oroszok, akik kémkedéssel vádolták meg az angolokat. Azt állították, hogy egy búvárt láttak annak a lehorgonyzott hajónak közelében, ami Hruscsov szovjet vezetőt hozta az Egyesült Királyságba.
A hős búvár
Lionel Crabb jól ismert volt merészségéről és bátorságáról, továbbá a víz alatt elvégzett hőstetteiről. Víz alatti bombákat hatástalanított, ami egyáltalán nem bizonyult könnyű feladatnak. A II. világháború során olasz aknákat távolított el brit hadihajókról. A béke eljötte után szolgálatáért több kitüntetést is kapott, köztük a Brit Birodalom Rendjét. 1947-ben Crabbet leszerelték, azonban különböző módokon továbbra is segítette a brit hadsereget, például elsüllyedt tengeralattjárókat kutatott fel.

Az Egyesült Királyság biztonsági szolgálatának célja az volt, hogy Hruscsov látogatását kihasználva információkat gyűjtsenek a szovjetekről. Több elgondolásuk volt a kivitelezésről: lehallgatókészülékeket akartak elrejteni abban a szállodában, ahol a szovjet vezetés töltötte napjait. Azonban a miniszterelnök nem támogatta ezt, és megtiltotta az ilyen jellegű lehallgatást. Ennek ellenére a hírszerzési szolgálat felvette Crabbet egy „nem hivatalos” küldetés teljesítésére. Crabb küldetésének pontos jellege máig tisztázatlan, de egyes teóriák szerint a feladata az volt, hogy vizsgálja meg a hajó fejlett propeller-konstrukcióját és fényképezze is le.
Titkos kémküldetés
Lionel Crabb 1956. április 17-én Bernard Smith-tel, egy másik ügynökkel, bejelentkezett a portsmouth-i Sally Port szállodába. Este a helyi kocsmában találkozott egy katonakollégájával, aki a Királyi Haditengerészet egyik főhadnagya volt. A főhadnagy beleegyezett, hogy segít Crabbnek bejutni Portsmouth kikötőjébe a merüléshez. Két nappal később, április 19-én, nem sokkal reggel 7 óra előtt a dokumentumokban a meg nem nevezett főhadnagy a megbeszéltek szerint Crabbel együtt elment a kikötőbe, és segített neki belöltözni és ellenőrizni a felszerelését.

Crabb ezután kiúszott az orosz hajóhoz, és soha többé nem látták őt élve. A Királyi Haditengerészet meg sem kísérelte Lionel Crabb megmentését. Attól tartottak, hogy ez nagyobb feltűnést keltene, és a szovjetek is gyanakodni kezdenének. A hírszerző szolgálatok azt feltételezték, hogy Crabbet vagy a szovjetek fogták el, vagy sajnálatos szerencsétlenség miatt hunyt el. Mindeközben a brit vezetés rettegett attól, hogy botrány bontakozik ki az esetből.
A kormány hallgatása
Annak ellenére, hogy a parlamentben többször is feltették a kérdést, Robert Anthony Eden miniszterelnök nem volt hajlandó az ügyről beszélni, mondván, nem lenne közérdekű nyilvánosságra hozni a haláleset körülményeit. Azonban alig egy évvel Crabb eltűnése után halászok egy búvárruhába öltözött, megcsonkított, fej és karok nélküli testre találtak a dél-angliai Chichester kikötőjében.
Azonosítása körülményes volt ujjlenyomatok és fogak hiányában, de egy későbbi vizsgálat megállapította, hogy valóban Crabb holttestére bukkantak a halászok.
A kormány évtizedekig kitartóan hallgatott az esetről, és csak 2006-ban, az ötvenéves titkosítás lejárta után kerültek nyilvánosságra a halálesettel kapcsolatos dokumentumok.
Lionel Crabb tragédiája
A mai napig nem tudjuk pontosan, hogy miképp lelte brutális halálát Lionel Crabb. Egy szovjet hírszerzési ügynök 1990-ben azt állította, hogy egy szovjet mesterlövész a hajó fedélzetéről meglátta a búvárt a vízben és lelőtte. 2007-ben a 74 éves volt orosz búvár, Eduard Koltsov azt állította, hogy a víz alatti harcban elvágta Crabb torkát, miután rajtakapta, amint aknát szerelt a szovjet hajóra.

Az is felmerült, hogy a búvár a whisky és a cigaretta gyakori fogyasztása miatt a víz alatt oxigénmérgezésnek vagy szívrohamnak esett áldozatul. Az üggyel kapcsolatban még vannak olyan dokumentumok, amik nem elérhetőek, és rövidesen nem is lesznek azok: a kormány meghosszabbította a titkos státusukat egészen 2057-ig.
További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.