Franciaországban az idei pokoli kánikula a Le Monde néhány héttel ezelőtti összesítése szerint legalább tizenötezer ember életét követelte. Történt ez egy olyan országban, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a világ legjobb egészségügyi ellátórendszerét tudhatja magáénak. Mondani sem kell, hogy sem az egészségfelügyelő intézet vezetője, sem a közegészségügyi miniszter nem érzi felelősnek magát a történtekért.
A tudományos folyóiratok a kilencvenes évek első felében kezdtek cikkezni arról, hogy az akkor már tényként kezelt globális felmelegedésnek lesznek egészségügyi következményei is. Londonban 1999-ben harmadik alkalommal gyűltek össze Európa környezetvédelmi és egészségügyi miniszterei, s ennek a konferenciának a zárónyilatkozata kimondta, hogy a klímaváltozás egészségre gyakorolt hatásait rendszerezetten és összefogottan kell kutatni. Ekkor született meg az európai országok különféle vizsgálatait egybefogó cselekvési terv. Magyarország 2000-ben kapcsolódott be ebbe a WHO által támogatott kutatási programba. „Azok az eredmények, amelyeket most kezdünk publikálni, ennek a hároméves munkának a gyümölcsei” – mondja dr. Páldy Anna, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet igazgatóhelyettes főorvosa. „Elsősorban azt vizsgáltuk, hogy az időjárás egyes tényezői hogyan hatnak a napi halálozásra. Ehhez Budapestet használtuk úgynevezett modellterületnek. A város nagy, sokan laknak itt, az adatszolgáltatás bőséges, jó és pontos.”
Először az 1992 és 1998 közötti időszak adatsorait vetették össze, aztán úgy gondolták, hogy érdemes volna a vizsgálódást az 1970 és 2000 közötti harminc évre kiterjeszteni. Az adatokat az Országos Meteorológiai Szolgálat bocsátotta a kutatócsoport rendelkezésére, illetve a kilencvenes években már működött az ÁNTSZ levegőmonitorozó rendszere, amely félóránként rögzíti az adatokat. A főorvos asszony arról tájékoztatott, hogy már a rövidebb időszak vizsgálati eredményei kapcsán nyilvánvaló volt számukra, hogy a hőmérsékletnek sokkal nagyobb hatása van a napi halandóságra, mint a légszennyezettségnek.
Az 1970 és az ezredforduló között mért napi átlaghőmérsékletek enyhe emelkedést mutatnak, ugyanakkor az egyes évek átlagai között hatalmas a különbség. A halandóság szempontjából azonban nagyon lényeges, hogy évről évre növekszik azoknak a napoknak a száma, amikor a napi átlaghőmérséklet 26 fok, vagy annál több. A hetvenes évek elején évente négy-öt ilyen nap volt, mostanában húsz. Ezen az éghajlaton ez már hőhullámnak számít, hiszen ilyenkor a nappali csúcshőmérséklet 35 fok körül van. A legjobban mégis az viseli meg az embereket, mikor egy nap átlaghőmérséklete legalább ötfokos eltérést mutat az előző ötnapitól. Egy-egy frontbetörés nyolc százalékkal megnöveli a halottak számát. Ez a jelenség egyre sűrűbben fordul elő. Ami pedig Budapesten a levegő relatív páratartalmának alakulását illeti, a főváros légkörének harminc év alatt sikerült a 66 százalékos, félsivatagi éghajlatra jellemző szintre száradnia. Ez alatta marad annak, amit az emberek kellemesnek éreznek, már csak azért is, mert a száraz levegő a pollenek kiszóródásához rendkívül kedvező állapot.
Budapesten akkor regisztrálják a legkevesebb halottat, amikor a napi átlaghőmérséklet 18 fok körül alakul. A kritikus pont a már említett 26 fok. Ha a napi átlaghőmérséklet legalább három napon át tovább nő, meredeken ível felfelé a halottak száma, a szokásos napi hetven–hetvennégynél hússzal több ember hal meg. A statisztikákat alaposabban megvizsgálva az is kiderül, hogy többnyire az első nagy kánikula – május vége, június eleje – szedi a legtöbb áldozatot, elsősorban az idősebb korosztályból. A perzselő hőség a 65 éven felüliekre, még inkább a 75 évnél is idősebbekre a legveszélyesebb. A nagy melegben a fiatalabb felnőttek halálozása is növekszik egy kicsit, feltehetően a figyelmetlenség okozta balesetek miatt. Nálunk a gyerekek bírják legjobban a nyarat, rájuk vélhetően jobban is vigyáznak, mint a magányosan élő, kiszáradás, szívroham fenyegette nagymamákra. Mindenesetre riasztó jel, hogy a mediterrán országokban, ahol tényleg pokoli volt az idén a nyár, a csecsemő- és kisgyermek-halandóság is megugrott.
A hideg közel sincs ilyen rossz hatással a szervezetre, a téli adatok nem olyan karakteresek, mint a nyáriak. A kihűléses esetek jellemzően szociális okokra vezethetők vissza. Ha összehasonlítjuk a téli és nyári adatokat, azt látjuk, hogy télen ötfokos hőmérséklet-ingadozásnak nincs semmiféle érzékelhető hatása. Ezzel szemben nyáron ötfokos melegedés tíz százalékkal emeli az összes halálozás számát. Az adatok összesítését nehezítette, hogy Magyarországon nagyon ritkán diagnosztizálnak az orvosok a halál okaként hőgutát, a tartós meleg és a frontok jövése-menése többnyire a szív- és érrendszeri, illetve a krónikus légzőszervi betegeket tizedeli meg.
Páldy Anna ezeket az adatokat a jéghegy csúcsának tartja, pontos képet akkor fognak kapni, ha a sürgősségi betegellátás adatait is megvizsgálják, hiszen szerencsére azért kevesen halnak bele a kánikulába – bár a magyar populáció rossz egészségi állapota miatt pontosan kétszer annyian, mint például Bostonban. Ha majd rendelkezésre állnak a sürgősségi ellátásra vonatkozó adatok, könnyen kiderülhet, hogy az ügyeletek, illetve a mentőszolgálat munkáját át kell szervezni a megnövekedett nyári teendők miatt. A fővárosi tisztiorvosi szolgálat máris felvilágosító kampányt kezdett, amelyben felhívja az emberek figyelmét a forróság veszélyeire és a védekezés lehetőségeire, Páldy Anna azon dolgozik, hogy az orvosmeteorológiai jelentések bővebbek és gyakoribbak legyenek a médiában.
A nyár egyébként nem csak a meleg miatt veszélyes. Az ÁNTSZ adatai szerint az elmúlt évtizedek alatt az UV-sugárzás tíz százalékkal növekedett. Erdei Eszter aerobiológus, Páldy doktornő közvetlen munkatársa magyarázat helyett elém rak egy térképet, amely a magyarországi bőrrákos megbetegedések földrajzi elhelyezkedését mutatja. Teljesen egyértelmű: minél magasabb a napsütéses órák száma, annál több a bőrrák.
Átrendeződés történt viszont a kullancstársadalomban. Erdőink szárazabbá válása miatt az agyhártyagyulladás kórokozójával fertőzött populáció északabbra kezd húzódni. Nálunk kevesebb a megbetegedések száma, Skandináviában viszont futótűzként terjed a fertőzés. A csökkenés persze viszonylagos, szerepet játszik ebben az is, hogy az erdőt járók beoltatják magukat, illetve a megbetegedéseket az egyértelmű tünetek miatt nem mindig igazolják laborleletekkel, tehát a nyilvántartásba sem kerülnek be. Döbbenetesen, ezer felettire nőtt viszont a bejelentett Lyme-kóros esetek száma, ennek a fertőzésnek is kedvez a szárazabb klíma. Ennél is riasztóbb, hogy újabban a balkáni eredetű, vesevérzést okozó hanta vírust sikerült a kis vérszívóknak elkapniuk a kis rágcsálóktól, félő, hogy az eddig csak szórványosan észlelt megbetegedés gyakoribbá válik.
Jó hír viszont, hogy az idén nyáron alacsonyabb maradt a parlagfű pollenjének koncentrációja, mint az előző években. Erdei Eszter azonban nem túl optimista. Tart attól, hogy ennek nem az erőteljes kampányok, hanem a tavalyi esős, hideg szeptember lehet az oka, melynek köszönhetően viszonylag kevés parlagfűmag tudott beérni. Félő, hogy jövőre pótolják a lemaradást.
Természetesen minden földrajzi szélességen változik az a bizonyos kritikus hőmérsékleti érték, ami fölött az emberek egészségi állapota romlani kezd – teszi hozzá Mika János, az Országos Meteorológiai Szolgálat klímakutatója. Azt mondja, a felmelegedésnek lesznek nyertesei – például az északi országok – és vesztesei, amelyek közé a nagy aszályok miatt feltehetően mi is felsorakozunk. Önmagában még az sem volna tragédia, ha melegebbé válna az éghajlat, hiszen az emberek remekül eléldegélnek évezredek óta a nálunk jóval forróbb országokban. A bökkenő csak az, hogy a magyar populáció genetikailag nem a mediterrán klímához alkalmazkodott, ahhoz, hogy ez megváltozzon, nagyon sok időnek kell eltelnie. A kutató szerint az idei nyár meteorológiai adatai azt a feltételezést támaszthatják alá, hogy a magyarországi nyarak felmelegedése és szárazabbá válása kétszer olyan gyorsan zajlik, mint a globális klímaváltás.
Mika János egy dolgot azonban megállíthatatlannak és katasztrofálisnak tart: még ha sikerülne is megszüntetni a szárazföldeken minden környezetszennyező és felmelegedést okozó tevékenységet, a tengerek átmelegedését már nem lehet megállítani. Nemcsak a jéghegyek olvadása emeli a tengerek szintjét, hanem a meleg víz nagyobb térfogata is. Ebből tehát az következik, hogy az emberiségnek néhány évtized múlva szembe kell néznie a mélyebben fekvő tengerpartok víz alá kerülésével, vagyis fel kell készülni az ezzel járó hatalmas gátépítésekre, a népvándorlás megindulására.
Ami Magyarország jövőjét illeti, úgy tűnik, az aszályosodás megkérdőjelezi a mostani mezőgazdasági termelés fenntarthatóságát. Egyre ritkábbak a belvizek is – igaz, ezeket senki nem kívánja vissza. Ugyanakkor a telek akár keményebbek is lehetnek. Az utóbbi évek tapasztalata szerint az ország légterét többnyire anticiklon uralja, ami nyugodt, derűs időt eredményez, és ez egyre többször lesz így. Ennek viszont az az ára, hogy az esők, szélviharok, havazások gyorsabban, kiszámíthatatlanabbul, nagyobb károkat okozva zúdulnak majd ránk.
Körülbelül a hetvenes évek elején kezdett az emberiség előrelátóbb fele rádöbbenni arra, hogy ha az addigi ütemben folytatódik a Föld rongálása, annak nagyon súlyos következményei lesznek az időjárásra nézve is. Először az ENSZ 1972-es stockholmi konferenciájának ajánlásai sürgették a fosszilis üzemanyagok égetésének és a fokozódó időjárási anomáliák estleges összefüggésének vizsgálatát. 1988-ban a Változó atmoszféra című konferencián részt vevő meteorológus és klímakutató szakemberek azt voltak kénytelenek bejelenteni, hogy a Föld felszíni hőmérséklete a megelőző száz év alatt 0,7 Celsius-fokot emelkedett. Négy évvel később, a Rio de Janeiró-i ENSZ-konferencián már arról beszéltek, hogy ha a levegő szén-dioxid-tartalma tovább növekszik, és a megindult kedvezőtlen meteorológiai folyamatok valami csoda folytán nem lassulnak le, a XXI. század végére akár 5-6 fokos globális felmelegedés is bekövetkezhet. Ez már elég riasztóan hatott ahhoz, hogy az érintett tudományágak képviselői különböző fórumokon kidolgozták az elővigyázatossági elveket, amelyeket aztán az európai kormányok is elfogadtak. A dokumentum kimondja: az egyes környezeti folyamatok végső megítélését illetően a tudomány a jelenlegi helyzetben sokszor nem tud egyértelmű választ adni. Ha fennáll a jelentős veszély lehetősége, a döntéshozóknak meg kell hozniuk a megfelelő óvintézkedéseket – még akkor is, ha a veszélyhelyzet tudományosan még nem kellőképpen bizonyított. Vagyis: mire a tudósok mindent bebizonyítanak, publikálnak, talán már késő lesz helyes döntést hozni. A légkör szén-dioxid-tartalmának stabilizálása például megfelelne az elővigyázatosság elvének.
A Rio de Janeiró-i szándéknyilatkozatot követően, az 1997-es kiotói konferencián a jelenlévők vállalták, hogy korlátozzák országaik üvegházhatású gázkibocsátását. Magyarország például hat százalékkal.
Szakemberek szerint a kiotói egyezménynek nemcsak az a szépséghibája, hogy az Egyesült Államok nem ratifikálta, és a fejlődő országokra nem vonatkozik, hanem az is, hogy a teljesítést bizonyító adatokat bármelyik állam úgy kozmetikázhatja, ahogy akarja. Mindenesetre tény, hogy az Antarktisz feletti ózonlyuk például soha nem volt még akkora, mint most szeptemberben.
A klímakonferenciák hatására megalakult az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Bizottsága (IPCC), amely rendszeresen áttekinti a témával kapcsolatos kutatási eredményeket, a nemzetközi intézkedések hatásait, és összefoglaló jelentéseket, illetve ajánlásokat juttat el a világ kormányaihoz.
Nagyjából ez lesz a feladata – hazai léptékben – a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia közös hároméves kutatási programjának, amely a Globális klímaváltozással összefüggő hazai hatások és az erre adandó válaszok címet viseli. A változás, hatások és válaszok szavak első szótagjainak összevonásával alkották meg a program e-mail címét, ami akkora tetszést aratott, hogy a magyar tudományos életben a projektet a legtöbben csak Vahava programként emlegetik. A projekt évi költségvetése 35 millió forint, ami meglehetősen alacsony összeg – ismeri el Láng István akadémikus, a kutatási program vezetője. Feltehetően mégis elég lesz, ugyanis a programnak elsősorban az a célja, hogy az IPCC-hez hasonlóan összefogja a klímaváltozással foglalkozó, más-más tudományágakhoz tartozó kutatók eredményeit, tehát a program önálló kutatást csak nagyon kis mértékben végez. A projekthez való csatlakozás önkéntes. Máris tudományos műhelyek sora csatlakozott, hiszen a projekt presztízst, publikálási lehetőséget és közvetve támogatást, esetleg pénzt is jelenthet a kutatóknak.
A programot megnyitó előadáson az Akadémia díszterme zsúfolásig megtelt. Láng István és a projektben részt vevő kutatók tisztában vannak azzal, hogy egy kis ország kevéssé tudja befolyásolni a globális jelenségeket, azonban a hatásaira fel tudunk készülni. A projekt egyik legfontosabb feladatának a kockázatelemzést tartják. A mezőgazdasággal kapcsolatos tennivalókról időről időre az Agro–21 füzetek számolnak be. A legutóbbi számban például arról volt szó, hogy termeszthető lesz-e a Kárpát-medencében továbbra is az őszi búza, illetve lehet-e a szarvasmarhákat továbbra is ridegtartással, vagyis a napsütésnek és hőgutának kitéve tenyészteni? Láng professzor úr további gyakorlati példákat sorol: fel kell készülni a nyári áramfogyasztás növekedésére, de arra is, hogy azok a gépek, amelyek a belső tereket fűtik, a külvilágot forrósítják. Meg kell oldani, hogy a lakosság hűtött helyeken – esetleg légkondicionált áruházakban, középületekben – vészelhesse át nyaranta a legforróbb órákat. A várostervezőknek ügyelniük kell arra, hogy a településeken ne alakulhassanak ki úgynevezett hőcsapdák, tehát olyan terek, ahol megreked a hőség. Meggondolandó a csupa üveg borítású irodaházak építése, hiszen ezek hamar átforrósodnak. A katasztrófaelhárítóknak fel kell készülniük a gyakori szélviharokra, felhőszakadásokra és a nagy havazásokra. Minden településnek be kell szereznie láncfűrészt, szivattyúkat, több hóekét, és át kell tervezni a csatornarendszert. Bár több politikus is megjelent a nyitó előadáson, Láng professzor úgy érzi, sokan még mindig nem érzékelik a helyzet súlyosságát. „Az a legnagyobb baj, hogy ha nálunk leesik öt csepp eső, minden politikus elfelejti, hogy aszály volt. Pedig a mostaninál lényegesen nagyobb pénzügyi alapokat kell létrehozni az időjárási anomáliák okozta károk enyhítésére – mondja a professzor. – A hörcsögről kellene példát venni: nemcsak begyűjti a magokat télire, hanem szétosztja a tartalékot több, más-más mélységben lévő kamrába, így ha emelkedik a talajvíz, akkor sem vész el az élelme.”
***
Hőmérsékleti rekordok hazánkban
Mióta megbízható adatok állnak rendelkezésünkre, a meteorológusok még soha ilyen száraz és forró nyarat nem jegyeztek fel, mint 2003-ban. A május elejétől augusztus végéig terjedő időszak átlaghőmérséklete 21,7 fok körül alakult, és az ilyenkor szokásos csapadéknak csupán 58 százaléka esett le, ami két százalékkal kevesebb, mint az eddigi legaszályosabbnak mondott 1952-es év átlaga. A helyzetet az is súlyosbította, hogy márciustól, a levelek kibomlásától kezdve nem esett elég eső, így a talaj nem tudott idejében vízzel telítődni.
Az idei volt az elmúlt száz év legmelegebb májusa. Májusban általában 5-7 olyan napra lehet számtani, amikor a hőmérő higanyszála 25 fok fölé kúszik, és egy-két napra, amikor 30 fok körül van. Most májusban 25 olyan nap volt, amikor a hőmérséklet elérte, illetve meghaladta a 25 fokot. Az ország keleti felén pedig 14 májusi napon mutatott a hőmérő több mint 30 fokot. Május 7-én Kecskemét környékén 34,2 Celsius-fokos országos rekord született. Júniusban is folytatódott az aszály és a forróság. Ez a hónap is melegebb volt, mint előtte száz évig bármelyik. Június 1. és 13. között több napi melegrekord született – Budapesten például hét minden eddiginél forróbb nap volt ebben a hónapban, Felcsúton június 11-én 36,9 fokot mértek.
Az ország egyes területein ugyanakkor felhőszakadások voltak, Kecskeméten június 28-án, 29-én és 30-án rövid idő alatt 100 milliméternél több csapadék hullott, noha ennek csak a fele volna normális.
Július 25-én Debrecent árasztotta el egy óra alatt 28 milliméternyi eső, miközben az ország nagyobb részét aszály perzselte.
Augusztusban a hőmérséklet majdnem minden nap meghaladta a sokévi átlagot, vagyis alig volt olyan nap, amikor ne lett volna legalább harminc fok. Különösen nagy forróság volt augusztus 14-én – ekkor Budapest 39,4 fokos kánikulában tikkadt –, de rettenetes hőséget kellett elviselni 22-én és 23-án is.
(Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat)
origo.hu
Ezt elkapták a zsaruk: minden autós álma vált valóra – videó
