Alföldi zsiványok (3.)

Csak a szekerező volt veszélyesebb a lovas banditánál, miként a Nemes Nagyok példája is mutatja. A selyemlegények közül, akik Kisteleket, Félegyházát, Hódmezővásárhelyt, Horgost, Szabadkát és környékét boldogították, csak kevesen voltak egy bandából valók. Egy közös volt bennük, mind a Ráday fogadóba, vagyis a szegedi vár kazamatáiba kerültek. Néhány rettegett név:
Turcsányi Illés (halál)
Kónic Molnár József (halál)
Szűcs György (életfogytiglani)
Csikós József (tizenöt év – persze mindegyik fegyház)
Dubecz István (tizenöt év)
Fazekas Mihály (tizenöt év)
Szabó Gáspár János (tizenöt év)
Id. Szeghi Tódor József (tizenöt év)
Tombácz Antal (tizenöt év)
Lázár Mihály (tizenkét év)
Megyeri Ferenc (tizenkét év)
Ördög János (tizenkét év)
Szikora Mihály (tizenkét év)
Halász Podusa Pál (tíz év)
Kecskés Istenes Gergely (tíz év)
Az első kettő, a horgosi puszták réme csak felibe-harmadába tartozik ide. Ők is a szekerezők mesterségét űzték, nem álcázták magukat földtúró parasztnak. Az utolsó szó jogán Turcsányi csak annyit mondott:
Mindönki keresi valahogy a pé’zt. Neköm ez a böcsületös mestörségöm.
Hogy mi volt ez a becsületes mesterség? Hát a kocsin járó zsiványság. Egy lovas embernél látszik a puska, a pisztoly is, mindjárt tudni, kiféle. A kocsin járó alattomos, de gyors. Ki nem nézni belőle, de egy nap alatt Kecskeméttől leszalad Tételig, ahol a Tisza szolgál a Dunába. Hárman-négyen ülnek a szekéren. Csakhogy a széna alatt, a kocsiderékban öt-hat töltött, kétcsövű puska, na meg pisztoly van. Ha zsandár szorongatta őket, a lovak közé vágtak. A bakon ülőnek egy társa adogatta-töltögette a puskákat. A két utolsó, hason fekve a szénában, valóságos golyózáport zúdított az üldözőkre.
De ha nincs mozgás, szép nyugodtan szekereznek, „lassan, kocsis, beteg a ló” módjára, s csak várnak. Várják az áldozatot. S az meg is jő, néhány ménesből szabadult vasderes képében. Mögöttük egy délceg csikóslegény, kibontott karikással. Megszólal Turcsányi:
Mégiscsak vásár lösz máma.
Kónic Molnár hátraszól az ülésről:
Örzse, né aludj.
Devernyák Tóth Örzse, Turcsányi balkézről való asszonya fölneszez a szénában. Előkapargatja a fegyvereket.
Az elszabadult lovak a kocsit meglátván visszafordulnak Szabadka felé. A csikós utánuk. Turcsányi azonban nem siet, jól tudja, jönnek még ezek visszafelé is. Jó két óra múlva feltűnik az országúton a hetyke csikós, kötélen vezetve a szökevényeket.
Ez már derék, mondja Turcsányi a csikósnak. Ki fia vagy, édös éggy öcsém?
Az apámé!
Hm! És a luvak, azok huvá valók?
A kömpöci pusztára, ahun öregcsikós az apám!
A csikós közben veszélyesen közel ért a kocsihoz.
És ki lánya vót apád?
A kérdés megzavarja a csikóslegényt, keresi a szót, hogy méltóképp visszavághasson. Turcsányi fölpattan az ülésről, jobb karját megcsóválja a feje fölött, és hurkot vet a csikós felé. A vadnyugaton lasszózásnak hívják ezt. A legény egész testével a lova nyakához tapad, de Kónic Molnár már lenn van a földön, és puskatussal úgy sújt a fejére, hogy a jó lélek a földre zuhan. Devernyák Tóth Örzse ott terem, és kötelet vet a legény nyakába. Vége. Elkaparják, mint egy kutyát.
Évek múlva, amikor Örzse a korbács puszta látványától bevallott mindent, nem csak ezt az egy gaztettet, kivitték a zsiványokat a helyszínre. Egy csontkéz állt ki a földből, azt mondják. Ezután beszédesek lettek a haramiák is, míg a hóhér kötele beléjük nem fojtotta a szót.
A selyemlegényeket a régimódi vármegyerendszer is segítette, akár Amerikában a gyors autóval száguldozó bűnözőket: az egyik államból nem űzhették a másikba őket a rendőrök.
A selyemlegények nagy furfangosok, fortélyosok, hétpróbások voltak. Például itt van Szikora Mihály. Ott áll az akasztófa alatt, és így szól:
Hej, főkomisszáros uram! Mögérdemlöm én az akasztófát, minek tagadjam. De nem ezér’ a gyilkosságér’, mer’ ebbe sémmi részöm!
Hát persze, hogy nem akasztották föl. Újra vallatóra fogták, kínozták, mindhiába.
Süssék ki az urak. Ölég vágott dohányuk van hozzá!, mondta. Végül megúszta tizenkét évvel.
Halász Podusa Pál pedig imigyen szóla a védőügyvédjéhez:
Hát aztán csak jól nézzön utána a dó’goknak a tekintetös úr, mer’ ha kisegít innen az Isten, olyan négy pejt állítok a tekintetös úr udvarára, hogy űfölségének sé lösz különb!
Amikor meg Kecskés Istenes Gergelyt vallatták, azt mondta neki a kormánybiztos:
Hej, fiam, nagy dolognak kellett veled történni, hogy letértél a becsület útjáról!
Igazat szólt, méltóságos uram, mondta a vádlott. Úgy kezdődött, hogy szőrin-szállánn e’veszött éggy birkája a gazdámnak. Gazembör, mögfizetöd!, mondta a gazdám. Loptam tinót, eladtam, s mögfizettem. Darab üdő mú’va gyün a pandúr, s mondja: Fiam, té tinót loptá’! Ha fizetsz száz forintot, e’símítjuk a dógot. Loptam éggy ökröt, s abbul kifizettem a pandúrt. De akkó mög éggy másik pandúr gyütt, hogy fiam, most vagy csak igazán bajba’! De ha háromszáz forintokat fizetsz neköm, a hajad szálla sé görbül! Most mán négy ökröt loptam. A többi gyütt magátú’…
Mintha csak ma történt volna.