Szent Ireneusznak, a Krisztus utáni első század neves vértanú püspökének művei szinte Magyarország valamennyi régi könyvtárában megtalálhatók. A hazai prédikációirodalom és teológia Szent Gellért óta gyakran citálja az egyházatyát.
Különösen a hitújítás idején voltak műveinek részletei szívesen használt hivatkozások mind protestáns, mind katolikus oldalon. A hitviták során népszerűségét annak köszönhette, hogy a lyoni püspök egyszerre ítélte el a gnosztikus eretnekségeket, és hívta fel a figyelmet a keresztény egyházak Krisztusban gyökerező egységére. Így aztán bátran idézhette a Heltai kolozsvári nyomdájából 1566-ban kikerülő protestáns katekizmus éppúgy, mint Madarász Márton evangélikus lelkipásztor 1629-ben Lőcsén megjelentetett imakönyve. A jezsuiták kassai nyomdája pedig ki is adta Ireneusz összes művét, igaz, csak kétszáz évvel később, 1765-ben. A XVI–XVII. században ezért a szent életű püspök műveinek csak külföldi szövegkiadásai terjedtek országszerte – legalábbis azokon a területeken, ahol erre szükség és lehetőség volt.
Így például a bázeli székhelyű Frobenius cég 1560-ban napvilágot látott Ireneusz-kiadásából – amelynek szövegét maga rotterdami Erasmus gondozta – több példány is ismeretes az országban. Valamennyi kötet becses kincse a könyvtáraknak; ám a legérdekesebb példány talán éppen az, amelyben a szöveg harmonikusan kiegyensúlyozott szépségét sűrű, XVII. századi magyar nyelvű bejegyzések „csúfítják el”.
A könyvet az erdélyi ferencesek használták, a bejegyzések szerint 1684-től kezdve folyamatosan. A gyakori olvasgatást több kéztől származó lapszéljegyzetek is bizonyítják. Ezek némelyike egyszerű fordítás, tömör összefoglaló és magyarázat: a szövegértelmezésnek és a prédikációban való felhasználásnak a dokumentumai.
Ézsau és Jákob története kapcsán Ireneusz allegorizáló fejtegetését például ekként magyarította az ismeretlen műfordító: „Az Esau es Jacob dolga jeczi az jámborokat és gonoszokat. Mert miképpen Isak mind Esaunak, mind Jacobnak attya volt, így az Istenis mind az jókk és gonoszoknak attyanak mondatik.”
A hosszú fejtegetésnél azonban sokkal érdekesebb a lap alján található néhány sor, amelyet rovásírással készített az ismeretlen bejegyző:
„Székel bötüel valo iras ez”
– itt azonban a gyanútlan olvasó elakad. Szerencsére a szöveg mellé írt magyar nyelvű útmutatásból kiderül, hogy fordítva kell olvasni a betűket, „mint az sido irast”. A jelek szerint azonban a feljegyzés módja nem busztrofédon, tehát az ökörszántást utánzó, jobbról balra, majd az új sorban balról jobbra haladó. Vagyis az idézett rész latin betűkkel a következő: „Karacion elet iria vala.” Hogy ne legyen félreértés, a kötet legvégén az alábbi kommentárral egyetemben közli teljes, az általunk ismertektől némileg eltérő, talán néhány esetben elrontott, de minden írásjelnél tükörképű ábécéjét a névtelen feljegyző: „Ez az regi ßitiay magyarok alphabetuma kit az olozokert el hattak az magyarok.”
Érdekes a lejegyzés dátuma is: 1627-ben örökítette meg valaki a rovásírás jeleit a kötetben, vagyis Telegdi János 1598-ban megjelent műve, a Rudimenta priscae Hunnorum linguae kiadása után. Az Ireneusz püspök írásait tartalmazó könyvet feljegyzéseivel gazdagító bejegyző azonban nem a Telegdi által közölteket követi, sőt a jelek szerint nem is ismerte a tanulmányt!
1627. Bethlen Gábor Erdélyében egy székely ember a régi magyarok méltatlanul elhagyott írásáról álmodik…
origo.hu
Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára válnak, mi lesz a milliárdos vagyon sorsa?
